2013. febr. 27.

Svéd mandulatorta (gluténmentes)

Családi szülinapomra készítettem. Állítólag hasonlít az Ikeás tortához, de sajnos mivel olyat még nem ettem nem tudok különbséget tenni a kettő között. Azt viszont megjegyezném, hogy isteni. Bár marcipánt nem tartalmaz, de bőséges mandulatartalma miatt olyan az egész torta íze, mintha tömény marcipánt ennénk. Üröm az örömben, hogy egy másik recepttel kezdtem, ami nem sikerült, így áttértem erre, de azt is megvariáltam és szerintem így még finomabb lett.

Piskóta: 8 tojás fehérje – 50 dkg darált mandula (Lidl-ben lehet kapni nagyon jót) – 25-30 dkg barna cukor – fél mokkáskanál sütőpor (elhagyható) – egy kiskanál mandulaaroma – fél mokkáskanál fahéj
Krém: 2,5 dl tej – 8 tojás sárgája – 12 dkg barnacukor – 100 g mandula – 1 vaníliás cukor – 1 kiskanál vanília aroma – ízlés szerinti mandula aroma – 30 dkg vaj vagy margarin
+ 1 zacskó szeletelt mandula.
A piskótához felverjük a tojások habját. Ha elértük a félkemény állapotot, lassan adagoljuk hozzá a cukrot a legvégén a mandulát, fahéjat és sütőport, ami elhanyagolható. Sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük, majd 180 fokos előmelegített sütőben készre sütjük. Kb. 35 perc, de nekem több idő kellett. Ha a teteje nagyon barnulna, takarjuk le fóliával. Ne számítsunk egy hű, de könnyű piskótára, de dumm-dumm golyó sem lesz.
A krémhez, tegyük kisebb lángra a tejet, amiben elkeverjük a tojások sárgáját és cukrot. Amikor kezd enyhén sűrűsödni, mehet bele a mandula. Sűrítsük be. Nem lesz homogén, inkább olyan, mint egy nagyon sűrű feláztatott zsemlemorzsa. Hűtsük ki, majd a 30 dkg felhabosított vajhoz keverjük hozzá és ízesítsük a vaníliás cukorral és aromákkal. Érdemes robotgépet használni.
Vágjuk ketté a kihűlt piskótát, majd enyhén locsoljuk át, feketetea- mandulaaroma keverékével. Én nem szeretem, ha a torta száraz nyögvenyelős. Kenjük rá a fél krémet, majd a maradékot a tetejére. Szórjuk át pirított szeletelt mandulával. Érdemes egy nappal előbb elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek.
Általam átvariált alap recept: Csibénél

2 megjegyzés:

Mary írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mary írta...

Gyönyörű lett Bianka! :)