2010. febr. 19.

Burgonyás tepertőszelet

Felszereltük az ágyunk mellé az olvasólámpát (tudni kell, hogy most lett vége a lakásfelújításnak) Lefekvés előtt végre tudok pár sort olvasni, mert hihetetlenül álomba tud ringatni :) Ennek következtében elkezdtem a könyvek között keresgélni, hogy vajon melyik lehet a legjobb álommanó, és akkor akadt a kezembe egy a picike, vékony kis füzetecske, aminek a következő volt neve: Olcsó húsnak sem híg a leve. Frank Júlia által írott könyvecske. Egy régi 1989-es kiadás, még 39,- Ft volt, amiben 40 takarékos étel szerepel, nehezebb időszakokra. Beleolvastam, és nagyon megtetszett a következő étel. Bár ott főételként szerepel, körettel együtt, de szerintem kenyérrel egy nagyon finom vacsora is lehet belőle, főleg, hogy az utóbbi időben a blogokon megjelent, disznóvágás és tepertős bejegyzések hatására vettem is otthonra.

15 dkg liba~ vagy sertéstepertő – 2-3 nagy nyers burgonya – 1 db tojás – 1 fél kis fej vöröshagyma – 2 gerezd fokhagyma – só – bors – 1 dl tej – liszt – késhegynyi sütőpor – kevés olaj


A nyers burgonyát meghámozzuk és lereszeljük, a tepertőt a hagymával és a fokhagymával együtt ledaráljuk. Nekem elromlott, így én bot mixerrel álltam neki, ugyanakkora sikerrel. Az egészet összekeverjük, a nyers tojással, tejjel, a fűszerekkel, sütőporral, valamint annyi liszttel, hogy a massza összeálljon fasírt jellegűvé. Serpenyőbe kevés olajat öntünk, felforrósítjuk, majd kanálnyi adagot teszünk, amit lepénnyé lapítunk. Salátával, rizzsel, krumplipürével vagy éppenséggel kenyérrel egy kellemesen finom étel.

5 megjegyzés:

Anikó írta...

Szívesen megkóstolnám, mert ma csak tészta volt az ebéd!!

Bianka írta...

Nem rossz, nagyon jól érződik a tepertő íze és nagyon jó benne a fokhagyma

Raindrop írta...

Kár volt benézni hozzád, ennyi finomságot... :((
Libatöpi, fokhagyma, fini kenyér... Óóóóóóóóó!
Sosem láttam még ilyet. :)

szepyke írta...

Hu, anyám... tessék mondani, ez light???

:)))

Bianka írta...

Hát nem Norbis kaja :)))))))))))))