2012.02.11.

Repül az idő...:)))








2012.02.10.

Narancsos sajttorta

Egy újabb Michel Roux, Tésztavarázs remekmű. Még sosem sütöttem sajttortát, de barátnőm szülinapjára úgy éreztem tökéletes választás lenne. El sem tudom mondani mekkora sikere volt. Férjem, aki szkeptikusan állt hozzá, azt mondta rég evett ilyen finomat. Egy kis változtatással…



Tészta: 250 g liszt – 200 g vaj v. margarin (enyhén puha) – 100g porcukor – csipet só – 2 tojássárgája
Belső: 3 narancsnak a leve – egyik narancs negyedének héja – 250 g mascarpone – 250 g félzsírós tehéntúró – 150-200 g cottage cheese (kiszereléstől függően) – 150 g tejföl – 175 g cukor – 4 tojás – 1 kisebb üveg narancslekvár

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, gyúrjuk, míg homogén állagot nem kapunk. Nem egy kellemes folyamat, de megéri. Egy jól lisztezett munkafelületen nyújtsuk ki a tésztánkat és helyezzük bele a kikent pite- vagy tortaformánkba. Na, én ezt a mozdulatot kihagytam és kézzel egyengettem bele az egész tésztát, úgy hogy kisebb darabokat téptem, majd formáztam meg. Húsz percre tegyük hűtőbe. Ha letelt az idő, a tészta alját villával átszurkáljuk, majd vakar sütjük. Magyarul elősütjük :)
A tésztánkra helyezzünk egy sütőpapírt, majd szórjunk bele rizst, babot, lencsét vagy készen kapható sütő golyót. Elősegíti, hogy sütés közben a tésztánk ne púposodjon fel. 170 fokos előmelegített sütőben 30 percig, majd a nyomatékot és papírt kivéve még 5 percig. Óvatosan, hogy ne égjen meg, mert még visszamegy a töltelékkel együtt. Ha a tésztánkat kivettük hűtsük vissza a sütőnket 140 fokra. A krémhez a tojásokat habosítsuk fel a cukorral, majd sorban adjuk hozzá a többi alapanyagot. Érdemes robotgépet használni. Öntsük az elősütött tésztába, majd tegyük a 140 fokos sütőbe, kb. 1,5 órára. Lehet, hogy több idő kell, így érdemes a vége fele tűpróbát végezni. Ha szépen átsült, vegyük ki és tegyük hűlni. A lekvárunkat enyhén melegítsük meg, ha szükséges préseljük át egy szűrőn, hogy ne legyen benne héj és ne legyen darabos, mert szép zselés állagot kell, hogy kapjunk, majd kenjük a torta tetejére. Ettől a pillanattól mehet a hűtőbe. Szeletelésnél, meleg vízbe áztatott éles kést használjunk. A képek nem túl jók, mert ünnepi körülmények között készültek :)

2012.02.07.

Baconos, fűszeres briós pite :)

Az előző bejegyzésemben, Michel Roux, 3 Michelin csillagos szakács, Tésztavarázs című szakácskönyvéről írtam, ahol megjegyezetem, hogy ha maga, a tésztakészítés alapjait elsajátítottuk a feltétek és töltelékek tárháza már a fantáziánkra van bízva. Mivel maradt egy adag sós brióstésztám, elkészítettem egy új piteszerű, baconos változatot.
Tészta receptjét
ITT találjátok Feltét egy kevés ketchup – majoránna – oregáno – metélőhagyma – bacon
A tésztát kinyújtjuk vagy kezünkkel eligazgatjuk egy kikent közepes tepsiben, majd megkenjük ketchuppal, megszórjuk fűszerekkel és apróra szelt metélőhagymával (lehet szárított is). A bacon szalonnát kisebb darabokra vágjuk, majd ujjunkkal a tésztába nyomkodjuk. 180 fokos előmelegített sütőben készre sütjük. A tésztát érdemes vékonyabbra nyújtani, mert tapasztalatból írom, nagyon szépen megnő :)

2012.02.05.

Csavart baconos briósrudacska (Tésztavarázs)

Egy hete megkeresett T. Bálint könyvkiadó, hogy lenne-e kedvem pár szóban bemutatni Michel Roux, 3 Michelin csillagos szakács, Tésztavarázs című szakácskönyvét. Már többször halottam, hogy micsoda remek és tanulságok olvasmány, így nem mondhattam nemet. Két nap elteltével már kezembe tarthattam. Valóban találó a címe, ha kinyitod elvarázsol és mint egy drog arra késztet, hogy minden egyes receptet elkészíts. Nem szokásom túlzásokba esni és ódákat zengni, de ez… Leírása olvasmányos és még is egyszerű. Rájövünk, hogy nem is olyan bonyolult tésztát gyúrni, keleszteni és megsütni. Az alapokat megtanulva, a töltelékeket fantáziánk szerint variálhatjuk. Nem csak a leírás, de remek képek is segítik, hogy minél tökéletesebb ételt tegyünk az asztalra. Brióst még nem sütöttem, így izgatottan álltam neki a feladatnak, főleg hogy sós változatra esett a választásom.

Tészta: 70 ml tej – 15 g friss élesztő – 500 g liszt – 1 mokkáskanál só – 6 tojás – 350 g puha vaj, de nem folyós – 30 g cukor – 1 tojássárgája + 1 evőkanál tej a kenéshez
1 csomag baconszalonna Felfuttatjuk az élesztőt (langyos tej – élesztő – 1 kiskanál cukor – 1 kiskanál liszt – meleg hely). A bekeverést a liszttel, sóval és tojásokkal kezdjük (robotgép csigás végével), majd adjuk hozzá a kész élesztőt. Amikor összeállt a massza, fokozatosan hozzákeverjük a maradék cukrot és vajat. Egy rugalmasabb tésztát kell, hogy kapjunk. Ha úgy érezzük, hogy szükséges, adjunk hozzá még egy kevés lisztet. Amikora tészta elválik az edény falától, letakarva 2 órán át melegebb helyen duplájára kelesztjük. Miután szépen megnőtt tépjünk a tésztánkból 40 g-os darabokat (könyv 20 g írt, de nekem az kevés volt) és formázzunk arasznyi hurkákat. Tekerjük össze a baconnal, majd tegyük sütőpapíros tepsire. Hagyjunk egymás között nagyobb távolságot. Szobahőmérsékleten pihentessük még 20 percet, majd kenjük le a tejjelt elkevert tojással és 180 fokos előmelegített sütőben, 12-15 perc alatt süssük készre.
Mivel nem akartam az egész tésztát baconnal tekerni, így készítettem egy második változatot, amiről a következő bejegyzésben fogok írni, addig is egy kép róla. És mivel ez a könyv, olyan, mint egy drog, már sül a Narancsos sajttorta, de arról, majd később….
A könyv

2012.02.02.

JÁTÉK!!!!!!!!

Nők Lapja Konyha előfizetésért. Aki szeretné megnyerni a fél éves NLK előfizetést, csak el kell készítenie, egy általam a blogra feltett receptet, lefényképezni és elküldeni a kiskonyham@gmail.com címre. A képhez linkeljétek be a blogon található receptet is. Az elkészült műveket felteszem a Kiskonyhám ízei facebook, Játék mappa fényképalbumba. Határidő legyen a szülinapom dátuma, 2012.02.11. éjfél :)))) nem szavazós játék, bízzuk a szerencsére és a beküldött művek közül sorsolással dől el a nyertes kiléte. Add tovább….

2012.02.01.

Felturbózott bögrés mákos

A bögrés sütiket mindenki szereti. Gyorsak és finomak. De ha rászánunk még öt percet, egy újabb desszertet kapunk. Megszórhatjuk előre pirított magvakkal, gyümölcsökkel. Tálalhatjuk sodóval, fagylalttal, vagy egy második réteggel, pl. pudinggal. Én az utóbbi módszert választottam.

Tészta: 2 tojás – 1 bögre cukor – 1 bögre liszt – 1 bögre darált mák – ¾ bögre tej – ½ kiskanál szódabikarbóna - 1-2 csipet fahéj - csipet só
Teteje: 1 l tej – 2 tejszín ízű v. vanília ízű pudingpor – 5-6 kanál cukor – 3 kanál kakaó – ízlés szerinti rum A tésztához a tojások sárgáját habosra keverjük 1-2 kanál cukorral, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot. A végén nagyobb mozdulatokkal belekeverjük a tojások habját. Beleöntjük egy sütőpapírral kibélelt közepes méretű tepsibe, majd 180 fokos előmelegített sütőben, tűpróbáig sütjük. Ha nagyon égne a teteje, vegyük vissza 170 fokra, vagy fedjük le alufóliával (kb. 30-35 perc)
Ha kész a piskótánk tegyük fel forrni a tejet és készítsük el a pudingot. Ha kezd összeállni, keverjük bele a kakaót és rumot. Ha készen van, öntsük a piskóta tetejére. Hűtőben pihentessük. Érdemes jó pár órával, inkább egy nappal előbb elkészíteni. Aki nem akar pepecselni, használhat csokoládé ízű pudingot is.

2012.01.30.

Brownie - lekváros

Nagy-nagy kedvencünk. De mivel hajt a kísérletezési vágy, egy újabb, egy kicsit kevesebb cukrot tartalmazó változatot próbáltam ki. Valljuk be nem egy diétás sütemény, de ha a kalóriabevitelt nem is tudjuk csökkenteni, az édes érzetet valamelyest igen.

100 g étcsokoládé – 2 evőkanál vaj v. margarin – 250 g diabetikus szilvalekvár, de meggyel is finom lehet – 2 evőkanál vaníliás cukor – 40 g cukor – 2 tojás – 20 g kakaó – 1 kávéskanál sütőpor – csipet só – 150 g liszt – 6 evőkanál tej Az étcsokoládét és a vajat olvasszuk meg, majd adjuk hozzá a lekvárt, tojást és további alapanyagokat. Keverjük össze, majd öntsük egy közepes sütőpapírral kibélelt tepsibe. 180 fokos előmelegített sütőben 30-35 perc alatt süssük készre. Ha nagyon égne a teteje, a vége fele tegyünk rá egy alufóliát. Akkor jó a süteményünk, amikor a belseje, ha nem is szaftos, de puhább, nedvesebb a külső felületnél. Aki édesebben szereti szórja meg porcukorral.
Eredeti recept Ildinyotól származik


2012.01.29.

Fokhagymás, padlizsános sárgarépa

Férjem szerencsés alkata révén nem kell diétáznia és mindenféle bűnös élvezetbe eshet, így cigánypecsenyét kapott hétvégére. Da hát én, mint diétázás „nagymestere” valami könnyű fogással kedveskedtem magamnak. Bevallom, nem szeretem a főtt sárgarépát, de ilyen formában még én is megeszem. A másik pozitívuma ennek az ételnek, hogy rohamkaja kb. öt perc és készen van.

1 főre: 2 közepes sárgarépa – fél padlizsán (aki nem szereti, akkor cukkini) – ¾ kanál vaj v. margarin – 1 nagy gerezd fokhagyma – ízlés szerinti fűszer – petrezselyem Meghámozzuk (padlizsánt nem kell) és nagyobb karikákra (1 ujjnyi), kockákra vágjuk a zöldségeket. Átforgatjuk a fűszerekben. Mivel vásárolni indultunk és tényleg rohamkajának szántam kész keverékkel szórtam meg, de tehetünk hozzá ízlés szerinti fűszereket, friss vagy szárított állapotban. A zöldségeket átpirítjuk a vajon, közben hozzáadjuk a préselt fokhagymát és egy fél deci vizet. Hagyjuk lefőni, majd a visszamaradt zsiradékon még 1-2X átforgatjuk és megszórjuk petrezselyemmel. Kész is vagyunk. Akkor jó, ha ropogós marad a sárgarépa és a padlizsán sem lesz szotyós :)

2012.01.26.

Kukoricalisztes, csokis tojáshabos, lekváros sütemény (gluténmentes)

Két személy is van a közvetlen környezetemben, akik lisztérzékenyek, így ha gluténmentes süteményt készítek, nekik kedveskedek általában. Ha odafigyelünk az alapanyagokra, ugyanolyan élvezeti értékű desszerteket, ételeket készíthetünk. Általában rizslisztet használok (nekem jobban bevált), de kukoricalisztes változatokkal is kísérletezem. Sajnos a liszt minősége nem mindig megfelelő. Jelen esetben is inkább dara volt, mint liszt.

Piskóta: 1,5 bögre kukoricaliszt (egy bögre 2,5 dl) – 6 tojássárgája – 6 kanál cukor – 200g vagy v. margarin – 1 vaníliás cukor – kevés citromhéj – fél tasak sütőpor – csipet fahéj – 1 tábla étcsokoládé 2 kocka sora + lekvár
Tetejére: 6 tojásfehérje – 4 kanál cukor – 3 sor étcsokoládé A piskótához megolvasztjuk a vajat, majd a tojások sárgáját és cukrot habosra keverjük. Sorban hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, citromhéjat, fahéjat és sütőporral elkevert lisztet. Öntsük egy sütőpapírral kibélelt közepes méretű tepsibe, majd elszórva a tetejére tegyünk fél-fél kiskanálnyi lekvár kupacokat. 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Ha érezzük az illatát, vegyük vissza a hőfokot 160-170-re, vagy fedjük le a tetejét egy alufóliával. Tűpróbával ellenőrizzük.
Közben olvasszuk fel a 3 sor étcsokoládét. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá. Ha kihűlt a csokoládé óvatosan forgassuk bele. A sütésnél az utolsó öt percben fedjük be vele a piskótánkat. Ha nem vettük lejjebb a hőfokot sütésnél, most kénytelenek vagyunk, mert inkább szárítani kell a habot, mint sem ráégetni.
A lekvár leülepedik a piskóta aljára, de szükséges, mert igazán remek élvezeti értéke lesz tőle a süteménynek.


2012.01.22.

Sajtos csirkemell

Diéta jegyében készítettem ezt az igencsak egyszerű receptet. Amióta elkezdtem fogyózni, ennek már két hónapja, javarészt csirkemellet eszem salátával. A húst próbálom variálni, mert a salátát öntet nélkül illendő enni :)))
Két adag: 1 csirkemell – húsfűszer – 3 reszeletnyi sajt – salátának való zöldségek A csirkemellet válasszuk ketté, viszont hagyjuk meg a vastagságát és ne klopfoljuk át. Enyhén irdaljuk be, majd fűszerezzük tetszés szerinti fűszerekkel. Megkenhetjük egy kevés préselt fokhagymával is. Kenjük át a tepsinket egy kis olajjal és helyezzük bele a csirkét, az irdalt felével lefele. Én nem, de a jobb íz érdekében tehetünk hozzá egy négybe vágott hagymát, paprikát. Ne öntsünk alá vizet, mert a hús levet ereszt. Fedjük be fóliával, majd tegyük fél órára sütőbe (180 fok). Ha letelt az idő, vegyük le a takarást és a hőfokot is emeljük meg. Hagyjuk pirosodásig sülni, majd fordítsuk át és szórjuk meg a sajttal. Addig süssük, míg a sajt szépen rápirul. Salátával tálaljuk.

2012.01.19.

Túros tésztájú csiga, fokhagymás vajkrémmel és kolbásszal töltve

Ezt a tészta receptet általában, gyors, túrós pogácsákhoz használom. Van, amikor a tehéntúrót felesben juhtúróval keverem és ezzel a módszerrel, sokkal intenzívebb ízt érünk el. Mivel tartalmasabb vacsora jellegű ételnek szántam, töltött csiga lett belőle.

Tészta: 50dkg túró – 50dkg liszt – 50 dkg vaj v. margarin – só – tojás a kenéshez, 2 ujjnyi sajt a tetejére
Töltelék: 1 doboz (225g) fokhagymás, zöldfűszeres vajkrém (vagy tetszés szerinti ízesítés) – 1 arasznyi kolbász (jelen esetben mangalica kolbász) A tésztához összegyúrjuk a túrót, hideg vajat, lisztet és sót. Só mennyiséget nem tudok mondani, mert kóstolással állapítom meg, hogy kell-e még bele. 15 percre tegyük hűtőbe. Jól kilisztezett munkapulton nyújtsuk vékonyra (0,5 cm), majd széleit vágjuk egyenesre. A szabott széleket gyúrjuk össze és készítsük belőle bogácsát. A lapunkat kenjük meg vajkrémmel, szórjuk meg apróra vágott kolbásszal, tekerjük fel, vágjunk 1,5-2 ujjnyi szeleteket, majd tegyük egy sütőpapíros tepsire. Széleit kenjük meg tojással, szórjuk meg reszelt sajttal és 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre.

2012.01.16.

Mascarpones-nutellas torta

Jövendőbeli sógornőmnél láttam és egyből tudtam, hogy ezt nekem is el kell készítenem. Nem csak finom, de hihetetlenül egyszerű is elkészíteni. A jól bevált tortalapomat vettem igénybe, aminek annyi a titka, hogy ahány tojást használunk, annyi kanál cukrot és lisztet kell hozzákevernünk.
Általában, ha ünnepi három lapos tortát készítek, akkor 8 tojásból ügyködöm, de mivel nem volt semmi alkalom, csak hat tojást használtam fel, így csak két lapos lett. Viszont a mascarpone-nutella egyvelege pont ennyit bír el. Piskóta: 6 tojás – 6kanál cukor – 6 kanál liszt – csipet só – bő késhegynyi sütőpor.
Krém: 1 üveg nutella (400g) – 1 doboz (250 g) mascarpone A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, félidőben hozzáadjuk a sót. Ha kemény a hab lassan adagoljuk a cukrot, majd ugyancsak lassan egyenként a tojások sárgáját és legvégén lassan a sütőporral elkevert lisztet. Miután miden alapanyag belekerül, még legalább 2-3 percig dolgoztassuk a robotgéppel. Egy kikent (én kevés olajjal szoktam) és lisztezett, vagy sütőpapíros formába öntjük. 180 fokos előmelegített sütőben kezdjük el sütni, majd pár perc múlva visszavesszük 170 fokra. Sütési idő kb. 20-30 perc. Csak a legvégén nyissuk ki a sütő ajtaját és tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész és kihűlt, vágjuk 2 felé.
A nutellát és a mascarponet robotgéppel össze és „felhabosítjuk”. Rém egyszerű :) Cukrot már nem kell hozzá adni, mivel a mogyorókrém alapjáraton édes, így csak kellemesen fellazítjuk az ízét a sajtkrémmel. Kenjük meg az alsó, majd a felső lapot, külsejét is vonjuk be vele és tetszés szerint díszíthetjük is. Legalább egy fél napot pihentessük, de fogyasztás előtt és a maradékot is hűtőben tároljuk.

2012.01.13.

Paradicsomos húsgombóc

Egyik kedvencünk. Mivel csak én szeretem a töltött paprikát, ízvilágában hasonlót akartam készíteni. Húsgombócnak álcázva, csak az íze kedvéért, a paradicsompürébe mindig belefőzök egy friss paprikát. Ezt a receptet a blogom indulásától számított második hónapban posztoltam, így most új fényképekkel, újraélesztettem :) Gombóc: 50 dkg darált hús – 10 dkg rizs (nyersen) – 1 db tojás – só – bors – pirospaprika – 1 gerezd fokhagyma
Paradicsom: 2 nagy paradicsomkonzerv – 1 paprika – 1 kis fej hagyma – 1 szelet zellergumó – majoránna – egy kis csipet oregánó – petrezselyem – só – bors - 1 kanál lisztA gombóc hozzávalóit összedolgozzuk és közepes, inkább kisebb gombócokat formázunk. Tíz percig vegetás (vagy sós) vízben előfőzzük (mikor már forr, akkor helyezzük bele). Sokan, egyből a paradicsomba teszik, de én mindig attól félek, hogy odaégnek. Szokás kérdése. A paradicsomhoz, adjunk egy másfél bögre vizet, forraljuk fel, sózzuk, borsózzuk, majoránnát, petrezselymet és tényleg csak egy csipet oregánót szórjunk bele, ízlés szerint cukrozzuk. Mehet bele az egész paprika, hagyma és zeller. Hagyjuk vagy 2-3 percig rotyogni, majd a gombócok is mehetnek bele. 10-15 perc után vegyünk ki egyet és vágjuk ketté, hogy megbizonyosodjunk, megfőtt-e. Ha jók, kivesszük őket, míg behabarjuk a paradicsomot. Visszatesszük és 1-2 perc múlva főtt krumplival tálalhatjuk is.

2012.01.11.

Szerecsendiós, zöldfűszeres krumplipüré

Kedvenc köretem. Végtelenségbe variálható, pürésített zöldségekkel, fűszerekkel és tegnap meglepően hallottam mustárral, amit ki fogok próbálni. Van, aki darabosabban pl. férj, van, aki krémesebben habosabban szereti pl. én :)

1-1,5 kg burgonya – 200g vaj vagy margarin – 1 púpos kiskanál petrezselyem – 1 fél kiskanál majoránna – só – 3 reszeletnyi szerecsendió – kevés tej (még tehetünk hozzá borst, vagy egyéb fűszereket) Azt hiszem, mindenki tud krumplipürét készíteni :), de ha nem… Hámozzuk meg a burgonyát, kockázzuk fel, majd sós vízben főzzük készre. Ha megfőtt öntsük le róla a vizet, tegyük hozzá a vajat és kezdjük el összetörni. Ilyenkor fűszerezzük, ha még szükséges, akkor sózzuk. A legvégén, mivel én habosan szeretem robotgéppel szoktam belekeverni egy kevéske tejet. Van, aki tejföllel lazítja azzal is tökéletes. Arra ügyeljünk, hogy ne váljon levesessé. Aki meg darabosan szereti, a tejet már csak egy fakanállal keverje bele :)

2012.01.09.

Almás, diós, marcipános, csokoládé bevonatú piskótatekercs

Karácsony előtt kaptam egy kiló marcipánt és itt volt az idő, lassan, de biztosan eltüntetni. Tortára nem akartam elpazarolni, inkább kisebb adagokban gondolkodtam pl péksütemény, réteges sütemények stb… Nos, itt az első, bár maga a marcipán elenyésző benne, nagyon finom lett.

Piskóta receptjét ITT találjátok
Krém: 150g darált dió – 1 vaníliás cukor – ízlés szerinti rum – 2 kanál cukor – 4-5 kanál víz + 2 kanál a keményítőhöz – 1 kanál keményítő – ízlés szerinti fahéj – fél citrom héja és leve – 3 nagy alma – 1 ujjnyi marcipán Az almákat megpucoljuk, majd nagy lukon lereszeljük. Összekeverjük a cukorral, fahéjjal, citrom levével, héjával és a rummal. Hagyjuk minimum egy fél órát pihenni, hogy levet eresszen. Adjuk hozzá 4-5 kanál vizet (attól függ mennyi levet eresztett), majd forraljuk fel. Sűrítsük be a két kanál víz és keményítő egyvelegével, majd keverjük el benne a diót. Hagyjuk hűlni. Ha kész a piskótánk és az is kihűlt a nedves konyharuhában, nekiállhatunk az összeállításához. Kenjük meg az almás-diós krémmel, szórjuk meg a kisebb darabokra vágott marcipánnal, tekerjük fel, öntsük le a csokoládés (kakaós) krémmel és tegyük hűtőbe.
Mázhoz használhatunk olvasztott keserű csokoládét vagy kakaó – vaj – cukor – tej felforralt egyvelegét.

2012.01.08.

Diós-mézes…

E kép láttán sokan inkább más igazán szépen feltálalt fürdőszabi termékre asszociálnának, de csalódást kell okoznom, NEM :)
Ez a tipikus eset, hogy én mindent megtettem, de ez lett belőle. Nem egy szépségdíjas mű, de annál finomabb desszert. Az elkészítésnél viszont számoljunk rá, fogyasztás előtti pihentető estét. 22dkg keksz – 30 dkg darált diós – 12dkg étcsoki –20 dkg méz – 2 kanál erős kávé – 1 kanál vaj – 1 mokkáskanál fahéj (ha nincs kevesebb mézeskalács fűszerkeverék) – ízlés szerint rum A csokoládét gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk és hozzáolvasztjuk a vajat és a mézet is. Ezt hozzáadjuk a száraz alapanyagokhoz és jól összedolgozzuk. Minimum egy fél órára hűtőbe tesszük pihenni. Ha a keksz nem szívta volna meg magát vagy a masszánk nehezen formázható adjunk hozzá még egy kis kekszet vagy diót, ha fordított a helyzet akkor egy kis kávét vagy tejet. Készítsünk tetszés szerinti formákat. Nálam az ujjnyi vastagságú rudak lettek a nyerők, majd kenjük meg a kakaós krémmel. Hogy ez idáig nem jutott eszembe, de nagy segítség volt, ecsettel kenni :)
Kakaós krém: 3-4 kanál holland kakaó – 3-4 kanál cukor – kevés tej – olaj vagy vaj és az egész összeforralva.
A mézet lehet fokozatosan is adagolni, ha valaki soknak érezné.

2012.01.05.

Hagymás, mustáros, baconos szűzpecsenye

Vége az ünnepi forgatagnak, így újra birtokomba vehetem a konyhát, hogy egy kicsit feltöltődjek és hódolhassak az élvezeteknek. Nem kényszerből csak úgy…:) 2 közepes nagyságú szűzpecsenye – 2 nagyobb hagyma – 3 ujjnyi bacon szalonna – 2 gerezd fokhagyma – 2 dl tejszín – 2 kanál mustár – só – bors – majoránna – cayen bors – 2 kanál liszt – 1 kanál petrezselyem A szűzpecsenyét megtisztítjuk a hártyájától, ketté vagy háromba vágjuk (attól függ mekkorák), majd minden oldalát egy kis olajon átpirítjuk, félretesszük. A visszamaradt zsiradékban az apróra vágott bacon szalonnát zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott hagymát és fokhagymát. Összepirítjuk és felöntjük 2 dl vízzel. Közben fűszerezzük és ebben az állapotban még 10 percet rotyogtassuk. A szüzeket besózzuk, majd tegyük egy hőálló tálba. Ha szeretjük, félidőben a hagymához még tehetünk gombát is. Sűrítsük 2 kanál liszttel, adjuk hozzá a mustárt, tejszínt és még vagy 2-3 percig főzzük.
Ha megvagyunk, öntsük rá a szűzpecsenyére, fedjük vagy fóliázzuk és 180 fokos előmelegített sütőben 40 percig pároljuk, majd a tetejét levéve süssük készre. Nem csak az alapunkat ízesítsük petrezselyemmel, de díszítésként is használjuk.

2012.01.02.

Házi Raffaello golyó

Ha csoki, akkor csak fehér jöhet szóba. Ezen belül a bolti Raffaello a kedvenc. Nincs az a mennyiség, ami ne bírnék megenni. Mivel két ünnep között egy kedves baráti párt vártunk vacsorára gondoltam itt az ideje kipróbálni, milyen lehet a házi változat. Azt meg kell jegyeznem, hogy nagyon fontos a tejpor minősége, hiszen sok esetben igen kellemetlen utóízt kaphatunk.

10 dkg vaj – 20 dkg kókuszreszelék – 30 dkg tejpor – 15 dkg porcukor – kevéske rum – 50 g kókuszreszelék (a külsejére) – egy marék mandula
Egy kevéske vízben (kb. 1 dl) felolvasztjuk a margarint. Folyamatos keverés mellett (ne égjen le) hozzáadjuk a cukrot és a tejport. Hagyjuk egy kicsit sűrűsödni, majd a legvégén a kókuszreszeléket és ízlés szerinti rumot. Hagyjuk teljesen kihűlni. Ne lepődjünk meg, ha puha, mert hűlés közben fog megszilárdulni, mert a kókusz megszívja magát. Kezünkkel formázzunk kisebb golyókat, mindegyikbe tegyünk egy mandulát (forrázzuk le a barna héjú mandulát, ezután könnyedén lecsúsztatható), majd hempergessük kókuszba. Hűtőben tároljuk. Finom, de azért ütősebb az eredeti. Recept
Innen.