2010. szept. 18.

Baconos, hagymás quiche

Már régóta szemezek vele, mint remek vacsorának való étel, de miután elkészítetem vendégvárónak is feltettem a listára. Tényleg ezernyi módon és ízben elkészíthető. Alap tészta mindegyiknek ugyanaz csak a belső töltelékkel lehet variálni. Pénztálca és időbarát. Kivéve, hogy egy órát pihentetni kell, de hát addig is elfoglaljuk magunkat mással. Mint, már többször is írtam ez is egy reklámok alatt elkészíthető étel (ezeket nagyon bírom). Én a tv előtt gyúrtam be, pihentettem, következő reklámban töltelékkel foglalkoztam, majd a következő reklámnál betettem a sütőbe :))

Tészta: 25 dkg rétesliszt – 10 dkg hideg vaj – 4 evőkanál hideg víz – két csipet só – 1 tojás
Töltelék: 4 tojás – 4 nagy kanál tejföl – 1 dl tej – jó húsos szalonna én bacon szeleteket vágtam fel – egy nagy arasznyi póréhagyma – 10 dkg reszelt sajt – só – bors – majoránna – petrezselyem – egy csipet fokhagyma por
A tészta minden alapanyagának jó hidegnek kell lennie. Az apróra vágott margarint keverjük el a liszttel, vízzel, sóval és tojással. Kézzel dolgozzunk és jól-jól gyúrjuk át, majd tegyük egy órára a hűtőbe.
Addig készítsük el a tölteléket. Az összes alapanyagunkat keverjük el. Amit szükséges szeleteljünk fel előtte.
Ha letelt a várakozási idő a tésztát nyújtsuk ki, tegyük egy cakkos szélű kikent, kilisztezett sütőformába, majd tegyük be 180 fokos előmelegített sütőbe 10 percre. A peremét, jó magasra igazítsuk, mert a tészta egy kicsit összeugrik, viszont a töltelék jó sok. Utána vegyük ki, öntsük bele az egyveleget, majd újabb 30-40 percre tegyük vissza. Nekem elég volt 35 perc, függ a sütőtől is.

26 megjegyzés:

egycsipet írta...

Finomnak tűnik, megkóstolnám! :)

Mézigörl írta...

Én is, én is! Nagyon guszta! :)

Thrini írta...

Nagyon ígéretes!! :) Azt hittem ez volt nálatok a reggeli, odáig voltam a csodálkozástól, hogy milyen korán keltél..... :))

Nelli írta...

Nagyon guszta!Reggelire is elfogadnám.

Ildy írta...

Ez csodaszép, és isteni lehet!
Itt szakad az eső, így most olyan jó ránézni erre a vidám, tavaszi színekben pompázó gusztaságra:)

andi írta...

Olyan jó ez a fotó,hogy szinte kéri,süss meg te is!!!! :) :)
visszaolvastam a korábbi recepteket,sajnos mostanában csak ritkán vagyok :( ,de látom,te nagyon klassz dolgokat alkotsz!Ügyes vagy,nagyon!!!!!! :)

andi írta...

Olyan jó ez a fotó,hogy szinte kéri,süss meg te is!!!! :) :)
visszaolvastam a korábbi recepteket,sajnos mostanában csak ritkán vagyok :( ,de látom,te nagyon klassz dolgokat alkotsz!Ügyes vagy,nagyon!!!!!! :)

andi írta...

Olyan jó ez a fotó,hogy szinte kéri,süss meg te is!!!! :) :)
visszaolvastam a korábbi recepteket,sajnos mostanában csak ritkán vagyok :( ,de látom,te nagyon klassz dolgokat alkotsz!Ügyes vagy,nagyon!!!!!! :)

andi írta...

bocsánat,nem akarta elküldeni,aztán meg így jártam :)

Moha írta...

Nagyon jó kis recept, szépek a színei! Új kategóriát találtál fel, a tv reklámidőben készíthető ételekét:DD
Én is így szoktam kirohangálni közben, csak átgyúrni, vagy formázni a kenyeret..

családi tűzhely írta...

Kérek szépen egy szeletet:)

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm.
Végre kisütött a nap :))

Liza írta...

Nagyon finom lehet, recepttáramba eltéve!

Ági meg az angyalai írta...

Ó de sokat készítettem ilyet amikor Párizsban éltünk (igaz nem pihentettem a tésztát sosem, max. 10 percig)
Aztán elfelejtettem, meguntuk. De jó, hogy eszembe juttattad. Ez a reklám alatt elkészíthető étel ötleted pedig zseniális. Remélem sok ilyet olvashatok nálad.

Akkor most megvan a holnapi vacsora ötlet is.

Gizi írta...

Szuper jól néz ki, szeretem az ilyen egyszerű, ám isteni kajákat. A készítés módján pedig jót nevettem, nagyon leleményes vagy.:)))

Csibe írta...

Guszta nagyon! Szívesen bevállalnám :)

Mária írta...

Jaj de guszta , éhes lettem:)

Brigitta írta...

Naggyon fincsi!... Lenne..:))

Bianka írta...

Köszönöm

Chef Viki írta...

Hmmmm, imádom ezeket a kajákat!

Ügyesen hasznosítod a reklámszüneteket :-DD

LINDA írta...

Nagyon jól néz ki, el fogom készíteni! :)

Kriszta írta...

Kedves Bianka!

Istenien néz ki ez a quiche!Nagyon fini lehet!:-)
Én a bacont nem szeretem,mert sajnos nem bírom,de nagyon nem,sonkával is szuper az íze!Valamikor sütök is majd!
Szépek a fotóid!
Kriszta

Névtelen írta...

Kedves Bianka!
Finom lehet, de hol van belőle a túró? Netán kimaradt a receptből? Én már ettem quiche-t, de abban túró is volt a hagyma mellett.
Örülnék, ha válaszolnál, mert addig nem kezdem el az elkészítését.
Üdv: Vera

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!

Vera ezt egy recept újságból készítettem és ebben nem írtak túrót. Biztos van olyan fajta is. Sajnos nem vagyok egy quiche mester, mert most készítettem először. Próbáld ki milyen lehet ha teszel bele és akkor már egészen más recept lesz, ami csak a tiéd és te találmányod :)
Ha elkészítetted szívesen olvasnám, hogy milyen lett
Köszönöm

muller_agi írta...

Kedves Bianka! Megsutottem es nagyon tetszett!!Koszi a receptet!Agi

Bianka írta...

Ági nagyon örülök, köszönöm, hogy jeleztél :)