Limara jól feladta a leckét, hogy a most futó VKF egy különlegesebb búza fajtát tartalmazzon. Elkezdtem kutatni, keresni, és az ő írásban is megláttam az Amaránt. Az volt az első reakcióm: Mi az? Elkezdtem utána olvasni és kiderült, hogy egy hihetetlen terméke a földnek. Regenerációban és izomépítésben hasznos aminosavakat tartalmaz, valamint kisebb a szénhidráttartalma a hagyományos gabonáénál. Sok vasat, lizint, magnéziumot, kalciumot és cinket hordozz magában. Vérképzés és véredények karbantartására alkalmas. Vagyis nagyon egészséges.
10 dkg pattogtatott amaránt – 10 dkg – zabpehely – 2dl méz – 20 dkg aszalt gyümölcs (én aszalt cseresznyét használtam) – 20 dkg dió - 5dkg vaj – ízlés szerinti cukor – 10dkg kókusz reszelék
A mézet kis lángos felolvasztjuk és hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöt, diót és amarántot és zabpelyhet. Ne izguljunk, ha szétesik és porhanyós. Beletesszük egy olajozott tespsibe. Eloszlatjuk és jól belenyomkodjuk.
A vajat és az ízlés szerinti cukrot megolvasztjuk, majd belekeverjük a kókuszreszeléket és azt az amarántos alapra terítjük. Előmelegített sütőben kiszárítjuk. 100 fokon kb. 20 percig a végén, vegyünk 180 fokra, hogy egy kicsit világosra megpiruljon a teteje. Teljesen hagyjuk kihűlni és utána óvatosan szeljük, mert elég omlós még. Igazi műzliszelet íze lesz, lett :)

7 megjegyzés:
Szép megoldás :)
Meg finom is :D
Nem is hallottam az amarántról!Csupa finom alapanyag,csakis jó lehet :)
Micsoda új dolgokról lehet itt nálad olvasni, még soha nem hallottam róla. A sütemény viszont nagyon guszta!!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!
Köszönöm, Nektek is viszont kívánom. Legyen csodás hétvégetek
Te pattogattad, vagy már így vetted? Én a kenyérbe vagy péksütibe szoktam tenni keveset, főleg a kalcium tartalma miatt és az erek tisztitására. Nekem most magom van itthon, azt én őrlöm, de legutóbb láttam lisztet is a bio boltban.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kivánok Neked.
Neked is Viki :)
Így vettem bió boltba. Kb. 350,- volt 100g
Nem csak finom, hanem egészséges csemege is.
Kellemes Ünnepet!
Megjegyzés küldése