2010. ápr. 20.

Kókuszos csók

Egy újabb Reader’s Digest szakácskönyv kreálmány. Nem kellett újfent csalódnom és kellemes meglepetés ért a sütés után, hogy milyen ízletes. Azt hittem sok lesz a vanília, de nem. Ropogós és még is puha.
Sajnos próbálom a kekszes dobozt megtömni, de sajnos mindig üresen kong :))))) És végre sütött a nap :D

14 dkg kókuszreszelék – 10 dkg pirított apróra vágott dió – 3 db tojásfehérje – 12,5 dkg cukor – mk. fahéj – egy kis üveg vaníliaaroma ¾ része - só

Azzal kezdeném, hogy én úgy készítem a diót, hogy beleteszem egy zacskóba a szemeket és a húsklopfoló oldalával összetöröm, úgy, hogy kisebb darabokra essen szét. Utána megpirítom, de előtte is piríthatjuk.
A kókuszt, a diót, a fahéjat a vaníliaaromával jól összekeverjük. A tojásfehérjét egy csipet sóval és egy kanál cukor hozzáadásával fényes habbá verjük, majd hozzáadjuk a kókuszhoz a maradék cukorral együtt. Óvatosan keverjük, hogy ne nagyon törjük meg a habot. Ha megvagyunk, kanálnyi adagokat szedjünk a sütőpapírra és előmelegített 180 fokos sütőben 12-15 perc alatt süssük készre. Majd hagyjuk, legalább öt percig hűlni és emeljük át egy rácsra :)



12 megjegyzés:

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

En hízok egy kg-ot csak nézegtve be hozád!!!Ez is remek!!!!

Adri írta...

Most ebédeltem. Kérhetnék egy kis desszertet? Biztos nagyon finom lehet!
Bianka! Azt azért áruld el nekem, hogy hogy a fenébe tudtál Te lefogyni ilyen kaják mellett?!?!?!?
De most komolyan...:)

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!

Akaraterővel és, hogy az első hónapban nem főztem, hanem rendeltem a férjemnek. Utána, ahogy megszoktam a diétát elkezdtem főzni és főzni. Megszállottan, talán ezzel kompenzáltam, hogy nem ehetek. Mániám lett. A másik, mivel tétje volt egy TV felvétel és ők fizették a ¾-ét is, erőt adott, hogy csináljam. Most meg már csipegetek belőle, van amiből már komolyabban is eszem :)))) Férjem viszont hízott 7 kg-ot ami nem ártott neki

Mary írta...

Nagyon jól néz ki! Biztos írtam már nagyon szépeket készítesz!

Viki írta...

Bianka! Te tudatosan az életemre törsz ? Már írtam ugye egyszer, hogy ezt a receptkönyvet még ki sem bontottam, ollllllan dühítő volt még a látványa is. Kénytelen vagyok előszedni a memóriafrissitó tablettáimat, hogy eszembe jusson, hova is dugtam. Tényleg ilyen jók a benne lévő receptek? - Hát hogyne! - ha Te mondod !! Én meg hogy szidtam (persze csak magamban és mélyen és halkan) az uramat, amikor megvette ezt a monstrum könyvet._:))

Viki írta...

Én már ezerszer szerettem volna megkérdezni, de most helyettem ADRI megtette. (féltem, hogy visszautasítod a választ) - de most megkaptam :) Hát nekem nem kellene, hogy fizessék, akaraterőm is van hozzá, na de hogy a francba csináljaaaaaaaaaam :-)))
Vicceltem! - de tényleg kiváncsi voltam rá. A diétád előírt volt, vagy Te saját magad alkottad meg? No egyszer már erről majdnem beszéltünk - nem felejtettem ám el:))) Még lehet, hogy jelentkezem!! Vigyázz!!!! jövök!!!

Gizi írta...

Nagyon guszta!!! Az én dobozom is üresen kong, elküldöm hozzád hátha abba is kerül egy pár darabka.:))

Bianka írta...

Giti nekem mindig elfogy, így nem tudom megtömni :)))

Viki ez itt hosszú lenne, küldjél a g-mailemre egy e-mail címet és oda küldök a levelet

Névtelen írta...

Bianka, gracias por tu visita quiero que sepas que me encanta tu pagina. Es realmente hermoso todo lo que cocinas asi que es un gusto ser tu seguidor.
Saludos

(köszönjük a látogatást tudom, hogy szeretem az oldalt. Ez tényleg szép, amit főztél ezért öröm, hogy a követője.
Üdvözlettel)

Sergio

Livi írta...

Ó isteni finomság lehet :) Szívesen lopnék én is egy falatkát :)

Norika írta...

Szia Bianka, van számodra egy kis meglepim itt: http://norika-nyulakoroszlnok.blogspot.com/
Nóri

Melinda írta...

Ezt én is szoktam sütni, nagyon szeretjük! Csak picit változtattam az arányokon. No nem azért, mert ez nem lenne tökéletes, csak rendre a nagymamám vaíníliás linzere mellett sütöm, amelyből 4 tojásfehérje marad, így kicsit több diót és ehhez illeszkedően, kicsit több cukrot teszek bele.