2010. jún. 22.

Tejfölös csirkepaprikás nokedlivel


Száz éve nem ettünk már csirkepaprikást és arra gondoltam, hogy itt az idő, hogy újra felkerüljön a menü listánkra. A másik, hogy nem foghat ki rajtam újra-meg újra a galuskakészítés pánik, így nyugodtan két szusszanás után annak is nekiestem. Ezt az alapot használtam fel a cukkinihez is.

Csirke comb, alsó felső – 1 nagy hagyma – 1 paprika – 1 paradicsom – 2 fokhagyma – só – bors – pirospaprika – majoránna – liszt – tejföl
2 tojás – kb 2 dl víz – 35 dkg liszt – só

Kezdjük a csirkével, mert míg fő elkészíthetjük a galuskánkat.
Egy kis olajon az apróra vágott hagymát majd, sorban a fokhagymát, a paprikát, paradicsomot megdinsztelünk, majd hozzáadjuk a borst, majoránnát és pirospaprikát. Felöntjük egy kis vízzel, hogy a paprika ne égjen oda. Hagyjuk vagy 3-5 percet rotyogni lassú tűzön, hogy érjenek össze az alapunk ízei. Addig készítsük elő a csirkecombokat. Vágjuk ketté, ha nem vettük külön a részeket és tisztítsuk meg, majd adjuk a pörkölt alapunkhoz, majd egy kis vízzel és sóval vagy ételízesítővel lassú tűzön készre pároljuk. A végén tejfölös habarással felöntjük és összefőzzük.
Amíg fő készítsük el a nokedlinket. A tojást a liszttel és ízlés szerinti sóval elkeverjük, majd annyi vízzel, hogy közepesen puha, nyúlós masszát kapjunk. A már előre feltett lobogó sós, egy picit olajos vízbe nokedli szaggatóval beledolgozzuk, majd hagyjuk készre főzni. Közben néha keverjük meg, hogy ne tapadjanak össze. Akkor jók, ha feljönnek a víz tetejére és ráhagyunk még vagy 3 percet. Utána egy nagyon bőséges hideg vizes öblögetésen kell, hogy átessenek, majd lecsepegtetve zsíron, vagy olajon egy kicsit átforgatjuk.

Sikerült :))))

19 megjegyzés:

Andi írta...

Világbajnok kaja. Nálunk bármikor jöhet! Imádjuk!

judy írta...

Hüüü de jo nez ki!!!!Sose csináltam nokedlit,sokszor ettem es nagyon szeretem....mehetek ebédelni????

ginko írta...

Jól néz ki nagyon és olyan sebességgel tüntetném el a tányérról, hogy csak na! A barikát meg csókoltatom!:)

Dia írta...

A legeslegkedvencebb pörim-paprikásom!
Ez a barika!! Édes! :-)

andi írta...

Nagyon szeretem a paprikáscsirkét,jobban,mint a csirkepörköltet!!-mégis ritkábban készítem:(
Nagyon guszta :) !

Deborah írta...

Ha ez tegnap még felkerül.... akkor én se féltem volna a galuska szaggatástól, és nálunk is ilyen lesz a combokból, a férjem is biztosan jobban értékelte volna:) Felteszem mi lett helyette, de legközelebb ilyen lesz nálunk is, mert én is jobban szeretem!
Szép hetet!

egycsipet írta...

Paprikás vagy pörkölt, bárhogy jöhet, csak jöjjön! Imádom! :)))

Juci írta...

Most ebédeltünk, de jaj hogy kivánom!
Látom van segítséged!!

Bianka írta...

Köszönöm

Nem is hittem volna, hogy ennyien szeretik. Úgy ettem volna hozzá sültpaprikát :))))

Gizi írta...

Jaaaaj, de istenien néz itt szembe velem a tányéron, rögtön meg is eszem. Nálunk is nagy kedvenc.
Én rögtön a főzés elején hozzáadom a tejfölt, akkor nem kell habarni és az íze is sokkal finomabb.Próbáld ki egyszer úgy is.:)

Gabriella írta...

Szuper kaja, most a foci vb-n.

Niki írta...

Én is ezt főztem a hétvégén...csak házi csirkéből...;oPPP

Nagyon guszta:)))

Ottis írta...

Hi,hi, mi is ezt ebédeltünk ma:-)

Mónika írta...

Szeretjük.:))

Andi/cuki írta...

Hogy figyel a barika is!:-))

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Barinak is ízlett nem hiába ő is segített :D

Reka írta...

Imadom a nokedlit, a csirkepaprikast meg jobban. Nagyon ehes vagyok, ez nagyon jol nez ki, es en meg ehesebb lettem.

szepyke írta...

Az én legjobb barátnőm kedvence a csirkepörkölt.. Jó tejfölösen, kizárólag tésztával!:))

Bianka írta...

Köszönöm

Nem hiába szereti :)