2010. máj. 31.

Epres habos piskóta

Hétvégi programra készítettem ezt a süteményt, amit nagyon szeretünk, főleg, hogy anyu receptkönyvéből készült. Pikótája morzsás jellegű, nagyon illenek a gyümölcsök, abból is bármelyik fajta, így igen változatossá lehet tenni. Pl egy tepsiben is fel-fele arányban más-más gyümölccsel is készíthetjük.
Sajnos a fehérje nem lett rajta az igazi, mert már egy hete nem találjuk a robotgép keverő fejét (félő, hogy véletlenül kidobtam), így kénytelen voltam kézzel szenvedni, amitől nem verődött fel igazán. De én azt az elvet vallom, hogy nem a szépség, hanem az ízvilág a lényeg :))))

Kb egy fél kiló kisebb szemű eper – fél kocka margarin – 4 kanál cukor – 4 tojássárgája – ½ sütőpor – egy nagy bögre liszt – vaníliás cukor – csipet só - zsemlemorzsa

Tojások fehérje + még 2 tojás fehérje – 200 g cukor (ízlés szerint)


Az olvadt margarint a tojások sárgájával és cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a száraz adalékokat és jól-jól kikeverjük (egy közepes keménységű egy kicsit morzsás piskóta alapot kapunk). Majd egy közepes tepsibe (22x32 cm) öntjük, ahol egyenletesen szétterítjük. Még a nyers krém kevésnek tűnik, de majd megnő. Megszórjuk zsemlemorzsával, sorban ráfektetjük a gyümölcsöt, a mostani esetben epreket, majd előmelegített sütőben készre sütjük. Az első pár percben nagyobb hőfokon, mikor kezd érződni az illata, lejjebb kell venni kb 180 fokra. Ha nagyon barnulna a teteje takarjuk be alufóliával.
Ha már majdnem kész rákenjük az előre elkészített tojásfehérjét. És világos barnára sütjük. A tojásfehérjéket enyhén felverjük, majd lassan adagolva a cukrot kemény habbá verjük.
Ha kihűlt meleg vízbe áztatott késsel szeleteljük.

20 megjegyzés:

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Ez nagyon finom..........!!!!!

Dia írta...

Még mindig szép!

Gál Edith írta...

Nekem is nagyon tetszik!!!

Ami írta...

Ez aztán kimondottan guszta!
Szívesen ennék belőle, ha adsz :DDD

mandy tarragon írta...

Nyami nyami nyami :)

ginko írta...

Az én anyukám is ismeri ezt a receptet, de ő csak meggyel készítette, biztos nagyon-nagyon finom eperrel.:)

Mónika írta...

Ez tényleg csodás!

Liza írta...

eddig én is a meggyes változatát ismertem, isteni lehet eperrel!!!

Bianka írta...

Nagyon szépen köszönöm

Anyum is a leggyakrabban meggyes vagy almás változatban készítette.

Andi írta...

Viszem!!!
Imádom!!!
Istenien néz ki!!!

Gizi írta...

Szuper jól néz ki!!!!! Isteni finom lehet.:)

családi tűzhely írta...

Kérek szépen egy szeletet:)

mariam írta...

Nagyon gusztusos Bianka, ki fogom próbálni! :-)

Ottis írta...

Én is ennék belőle!A meggyes túrósodat újra megsütöttem hétvégén, barackkal!

Thrini írta...

Nem sikerült a hab?? Nem baj, így is nagyon guszta. Nagyon szeretem az ilyen morzsás állagú sütiket!!!

Reka írta...

Nagyon jol nez ki, szerintem, finom is :-)))). Imadom a kavart tesztakat gyumolccsel! Nalunk a gyerekeknek es a ferjemnek is az a kivansaguk, hogy ne legyen hab a tetejen, valoszinu anelkul probalom ki :-)))).

Bianka írta...

MINDENKINEK KÖSZÖNÖM

Pedig a hab miatt nem is akartam először feltenni. Azóta sem találom a robotgép keverő fejeit, így tuti, hogy kidobtam.

Aki nem szereti szerintem hab nélkül is biztos finom, csak akkor egy kicsit szárazabb

Mindenkinek küldök egy kóstolót.

Ottis nagyon örülök, kíváncsian várom érdekel a barackos változat

egycsipet írta...

Mmmennyei lehet! :)

Annigine írta...

Azt megkérdezhetném, hogy a 4 tojás sárgája hova kell (mivel azt írod, hogy "hozzáadjuk a száraz adalékokat és jól-jól kikeverjük" - és tudtommal a sárgája nem száraz).
Előre köszönöm a választ

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Annigine javítottam a szöveget :)