2010. máj. 24.

Paprikás tökmag és sör, na hol voltam?


Vasárnap elkísértem rajongott foci csapata utolsó bajnoki mérkőzésére a férjemet. Persze, hogy bevédje kedves feleségét, feláldozta magát és nem a vadak közé vettünk jegyet, hanem a családi, jó öreges szektorba. Irigykedve néztem azért a másikok frenetikus hangulatát és még balhé sem volt, így lehet, legközelebb bevállalom. Viszont arra is rájöttem, hogy a TV-ben izgalmasabb, mert egy van ismétlés, hogy lásd mi is történt, a másik nem terelik el a figyelmed. Mert bevallom, nem vagyok ez igazán focirajongó. Nekem ezek a kirándulások inkább antropológiai tanulmányok. Nagyon szeretem megfigyelni az emberek viselkedését és mozdulatait, főleg egy ilyen felfokozott hangulat közben. Így pár jelenetről lemaradtam és na itt hiányzott az ismétlés. Nos meg egyetlen olyan színű pólóm volt rajtam, mint a csapata színe és azon mik díszelegnek, muffinok és cookiek :))))) Le sem tagadhattam magam.
A tanulmányom végét azzal zártam, hogy a meccs iszonyú megváltozott lelkiállapotról, káromkodásról és sör, paprikás tökmag kombinációjáról szól :) Nagyon élveztem!

Mert igen a másik nagy felfedezésem, (amióta férjemet ismerem már 9 éve, most kísértem ki másodjára) hogy van paprikás tökmag. De a lényeg. Az a nagy szám benne, hogy csak meccsek alatt árulják, kinn az utcán. És bevallom, azért arany árban mérik cseles feles pohárban :)
Nos így telt a vasárnap egy újabb gasztronómiai élménnyel lettem gazdagabb. Fejemet ne nézzétek, az egész napi napozás miatt egy kicsit amorf lett :), csak a szakács póló miatt teszem fel a képet, ami nem a legjobb minőségű, főleg a hátam mögötti fény miatt, mert azért nem égtem le ennyire (egyáltalán), hogy ilyen piros legyek :))))

13 megjegyzés:

Andi írta...

Fiatal koromban mennyit jártam meccsekre! Imádtam...

Niki írta...

Bianka:) Az ugye nem a te cigarettád????Azért a paprikás tökmagot és a kikapcsolódást nagyon írígylem...:)))Az ilyen kiruccanások olyan jóóóóóók szoktak lenni:))))

Bianka írta...

A férjek nagyon hálásak tudnak lenni, ha támogatjuk őket abban a mit szeretenek és főleg, hogy még én is élveztem.
Andi melyik csapat.
Niki inkább nem válaszolnék :))), de rajta vagyok az ügyön ;)
Most ugye nem utáltál meg?

Livi írta...

HAJRÁ LILÁK!!!!! :))))
Sajnos én most nem mentem ki :( Amúgy szinte mindig kint vagyok a párommal :) Miért lett volna balhé egy vasas meccsen Bianka? :D
Én mindig a B szektorban vagyok, az is inkább családias.
Nálam a sör és szotyi kombináció a nyerő :)

Andi/cuki írta...

Jaaj, de szép kis napotok lehetett:-)) Amúgy én azért nem nagyon rakok fel képet, mert mióta leszoktam már a 35. kiómat hízom:-(( Baromi nehéz volt egyébként...

Gizi írta...

Szuper lehetett a meccs, vagy inkább talán a hangulat!!! Lehet agyalni kéne, hogyan lehetne ilyen tökmagot sk. létrehozni. Aztán persze jó pénzért legközelebb árulni.:)))

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Kata írta...

Ezer és egy éve nem voltam meccsen - régi szép idők... Nagyon helyes, hogy együtt voltatok, jó kis program ez!

ginko írta...

Én még eddig nem voltam meccsen, de ezért a tökmagért elmennék, vagyis jobban örülnék ha valaki feltalálná a receptet és közzétenné...

Bianka írta...

A recept engem is érdekelne :)

Niki írta...

Hékás......hová tünt a cigaretta;oPPPP

Bianka írta...

Niki ha-ha-ha :D :D :D

Felhőlány írta...

A "családi szektorból" nézve nem is olyan rossz program... Sok évvel ezelőtt én Londonba lettem "kicipelve" meccset nézni élőben... Nem mondom, hogy rossz élmény volt... :))