2010. máj. 23.

Székelykáposzta Light "D"

Miért ne készíthetnék magamnak is egy jóízű székelykáposztát, ami ráadásul nagy kedvencem. Csak egy kicsit másképp. És nem csak diétázó vagy diéta után lévő sorstársaim ehetik, hanem az egész család is :)
1 csirkemell – 40 dkg savanyú káposzta – hagyma – paprika – paradicsom – 2 fokhagyma – só- bors- majoránna – pirospaprika – 1 kisebb babérlevél – 1 kk keményítő – kis tejföl fele – egy ujjnyi szalonna héja
Készítünk egy pörköltalapot, csak most nem teszünk alá szalonnát. Megdinszteljük egy kis olajon az apróra vágott hagymát, paprikát, paradicsomot, majd megborsózzuk, megszórjuk majoránnával és pirospaprikával. Felöntjük egy kis vízzel és hagyjuk rottyani, míg felkockázzuk a húst. A húst és a káposztát egyszerre kell beletenni, hiszen most olyan húst használunk, ami gyorsan kész van. Én jobban szeretem, ha van mit rágni a káposztán, ha ti nem, akkor előbb a káposztát tegyétek a pörköltalapba és hagyjátok vagy fél órát elő párolódni. A káposztát mindkét esetben érdemes leöblíteni, hogy ne legyen nagyon savanyú és egyet vágni rajta, hogy ne legyenek olyan hosszúak a szálak.
Ha beletettük az alapba a húst és káposztát, mehet a babérlevél, só vagy ételízesítő és íze kedvéért egy darabka szalonnabőr, amit a végén kiveszünk.
Ha megfőttek egy kiskanál keményítőt a fél doboz tejföllel és hideg vízzel elkeverünk, majd azzal besűrítjük ételünket. Még vagy 2-3 percig főzzük és kész is :)

11 megjegyzés:

pitypang írta...

Nagyon szeretem,és így,diétásan is bejön:):)

Livi írta...

Én sajnos buta fejemmel nem szeretem :) De anyós 90%-ban így szokta készíteni a páromnak! Nagyon finom kis reform kaja!

Niki írta...

Olyan rég óta szeretnék már készíteni,mindig napirenden van,de mindig elhalasztom...a káposzta...hmmmmm...bizonyos mellékhatásai miatt.Nagyon szeretjük,úgy mint a babot,de oltári"betegek"tudunk lenni tőle...A tiéd nagyon guszta,mégha light-os is...kérhetek ebédre:))))

Alexa írta...

nagyon guszta!!!:) mióta diétázom nem ettem ilyesmi kaját, de köszi a recit, elmenettem:)

Ami írta...

Jöhet hozzám is a káposzta! Nagyon szeretem.

gondaanyu írta...

Nálunk most tiltólistán vannak a káposztafélék, de már nem sokáig bírom, majd főzök kétfélét. Egy szoptatósat nekik, meg egy "rendeset" nekünk.

Andi írta...

Én is imádom, a családban egyedüliként, így ritkán készítem. Maradt belőle??? Küldhetnél... :-)

Mary írta...

Jól néz ki nagyon ! Én még csirke hússal nem csináltam nem lehet rossz!

egycsipet írta...

Nagyon guszta! Olyan éhes lettem!
Nagyon szeretem, és legtöbbször szárnyassal csinálom. Sok-sok tejföllel és friss kenyérrel eszem. Hatalmas adagokban. :D

Bianka írta...

Köszi lányok!

Igazad van jó friss még langyos ropogós kenyérrel

Mariann írta...

Én már másodjára készítem el, annyira kedvelem:)