2010. jún. 16.

Mátrai borzaska, fokhagymás tejföllel

Férjem imádja, igazán férfias étel. A kedvenc kis vendéglőnkbe nagyon finomat készítenek, így nagy-nagy előszeretettel rendeli. Mivel tudtam, hogy a következendő pár hétvégén más elfoglaltságok, programok miatt esélyünk sem lesz eljutni, gondoltam meglepem vele.
Pontos arányokat nem tudok írni, mert függ az elkészítendő mennyiségtől is, de kb. a mi adagunkat igen.
6 szelet pulykamell (igazából elkészíthető sertésből és csirkéből is) – 2 tojás – 4 kanál liszt – 2 nagyobb burgonya – só – bors – 2-3 fokhagyma – nagy doboz tejföl

A meghámozott burgonyát lereszeljük. A tojásokat felverjük, beleszórjuk a sót, borst, majd a lisztet, két kanál tejfölt, egy préselt gerezd fokhagymát, majd jól összekeverjük. A végén mehet bele a burgonya is Egy nagyon sűrű palacsintatésztát kell, hogy kapjunk.
A hússzeleteket, ha szükséges megklopfoljuk (nekem nem kellett), sózzuk, borsozzuk, lisztbe, majd a burgonyás tésztába forgatjuk, hogy minden részét jól befedje. Előmelegítet forró olajban kisütjük. Az elején vegyük le a hőfokot, hogy belül is jól átsüljön, főleg ha sertés.
Közben elkészítjük a maradék tejfölt, amibe belenyomkodunk 1 nagy vagy 2 kisebb gerezd fokhagymát és ugyancsak sót, de óvatosan, mert idáig is mindent sóztunk.
Ha megsült a hús, megszórjuk sajttal, majd leöntjük tejföllel és bármilyen körettel tálalhatjuk is.

20 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

Nagyon jól néz ki! Épp tegnap ettem ilyet menzán, legalább itthon is ki tudom majd próbálni!

Niki írta...

Csúcs szu/ ;oPPP
Nagyon szeretjük...

Dia írta...

De ISTENI volt!!!! Már éppen elakartam kérni a receptet, mert azóta, hogy ettünk ilyet Veletek, csak erre gondolok....
Köszi!

Chef Viki írta...

Huh, ezt imádom :-)

Jóóóóóóó sok fokhagymás tejföllel!

egycsipet írta...

Áááá, favorit! :)

Ami írta...

Ez tuti finom lehetett :)
Ki kell próbálnom :)

judy írta...

Istenem de jó néz ki!!!!
Most nagyon éhes lettem.........

ginko írta...

Ha ezt megcsinálom vasárnap, otthon imába foglalják a nevem, én meg a tied.

Gizi írta...

Nagyon guszta!!! Még ebédre ideérne, ha küldenél egy szeletkét.:)) Van csirkemell itthon azzal fogom elkészíteni.

Moha írta...

Jópofa neve van, egyesíti a húst a körettel:) Ki fogom próbálni!

Gál Edith írta...

Én is ki fogom próbálni!
Nagyon tetszik!! :)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm!

Van ahol mátrai van ahol kárpáti porzaska. Nekünk az étteremben Mátrai :)

Remélem mindenkinek ízleni fog és azoknak is ízlett akiknek fénypostán küldtem ebédre :D

Latsia írta...

Jajj anyááám de guszta, már tunkolnám is a kenyérkémel!:-)

Araniel írta...

Én is én is!
Szeretem. Igazi klasszikus étel és nagyon finom :)

Maryenne írta...

Csoda guszta! Mondanom se kell megint szépet alkottál!

andi írta...

Mindig olyan klassz ötleteket adsz!:)
Finom lehet,a fokhagyma nálunk nagyon megy(fiam kivételével,ő nem szereti,sajnos)De mi többiek imádjuk:)

Andi írta...

Nekem is nagy kedvenc!!! Imádjuk!

Kata írta...

Kéne már ilyet is sütni, mennyi-mennyi finom kaja vár a sorára nálam is! nagyon jók a képek, igazán étvágygerjesztők:)

Nelli írta...

Oh mit találtam Nálad!:-)Az egyik kedvenc ételünk.Mindenki szereti.

Nelli írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.