2010. szept. 22.

Stroganoff csirke + díj + kérdés

Még sosem készítettem, pedig nagyon szeretem. Ha ettem inkább apuéknál ettem, és a receptet is tőlük lestem el egy kis módosítással, mert fűszeresebbre készítettem. Nagyon kellemes aromás étel és hihetetlenül gyors főleg, hogy csirkéből készült. Az első mozzanattól az utolsóig kb. 20 perc.

1 csirkemell – 1 hagyma – bors – majoránna – petrezselyem – kis csipet szerecsendió – 5-6 csemegeuborka – 2 dl főzőtejszín – 1-1,5 kanál liszt – 1 kiskanál mustár
Egy kis olajon megdinszteljük az apróra szelt hagymát, majd rajta egy kicsit átpirítjuk a csíkokra vágott csirkemellet. Sózzuk (óvatosan, mert az uborka is sós), borsózzuk, megszórjuk majoránnával, meg csipet szerecsendióval és felöntjük egy kis vízzel. Mikor már majdnem kész a hús, hozzáadjuk a nagyon vékonyra szelt csemege uborkát, mustárt, petrezselymet és készre főzzük a húst. Nem baj, ha az uborka ropogós marad, hiszen az a jó. Készítünk egy tejszínes habarást, majd besűrítjük. Rizzsel tálaljuk.

Anditól-glutén, Marcsitól, Poppytól és Mézigörltől díjat kaptam. Nagyon szépen köszönöm!!! Meghatottam, hogy ennyien gondoltok rám, igazán jól esik. Továbbítani megint Mindenkinek (főleg aki még nem kapott) továbbítom, mert szívesen olvasom, és rengeteg mindent tanulok mindenki blogjából.
1. Szeretem a családom (férjem, szüleim, nővérem, stb....)
2. Pozitív és vidám ember vagyok, szeretem a jó vicceket, imádok nevetni
3. Imádom Palkó kutyit
4. Szeretek utazni, nyaralni, enni, főzni, táncolni és barátokkal találkozni, társasjátékozni
5. Szeretem a jó, filmeket, könyveket, előadásokat
6. Sokat beszélek
7. Sokáig akarok élni (szeretetben, boldogságban és egészségben), amit minden nap többször meg is beszélek magammal :)))

Viszont a 100. olvasómat szeretném megkérdezni, hogy megérkezett-e a Nők Lapja konyha előfizetés 1 száma, mert szeptemberre ígérték.

12 megjegyzés:

Dia írta...

Én is szeretem!!!!

Ági meg az angyalai írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ági meg az angyalai írta...

Ezt nagyon szeretem. És lehet hogy a mai vacsit is neked köszönhetem.
Egyébként van egy változat, amit még egy ezer éves Tina magazinban olvastam, ahol-is darált húsból készítik a Stroganoff-ot. Kipróbáltam, nem rossz úgy sem, majd egyszer leírom.

Ági

Bianka írta...

Köszönöm
Ha van gombád tegyél azt is, mert az eredeti receptben van, csak férj nem szereti :)

Ildy írta...

Imádom, és olyan régen ettem! Guszta!

egycsipet írta...

Nálam szűzből készül, több mustárral, nagyon pikánsra. Imádom. :)

szemirámisz írta...

Nyami, én is nagyon szeretem!
Pont jó is lenne hétvégére ez a kaja. Köszi a tippet ! :))

Maryenne írta...

Nagyon jól néz ki! Még nem készítettem de egyszer biztos kipróbálom! :)

Ildy írta...

http://ildygastro.blogspot.com/2010/09/en-is-kaptam.html

Kriszta írta...

Nagyon jól néz ki!Egyszer megcsinálom én is!Nagyon tetszik!A csirkehúst nagyon szeretem,ebben a variációban még nem készítettem.
Gartula a díjhoz!Én is kaptam:-)csak azt nem tudom,hogy nekem kell lementeni,vagy Ms.Poppy átküldi nekem?-tőle kaptam.
Kriszta

Bianka írta...

Köszönöm lányok, Kriszta Ildy a díjakat is

Kriszta neked kell lementeni a képet és a szöveget is csak átíród magadra

szindi írta...

Szia Bianca!
Már akartam írni,hogy megérkezett,de mostanában nem jártam erre.A múlthéten kaptam meg, KÖSZÖNÖM ,még egyszer..és ha főzök vagy sütök belőle valamit feltétlen oda fogom írni:)))