2010. szept. 3.

Sült csülök

Már régóta szemezek eme húsképződménnyel. A fantáziátokra bízom, hogy is néz ki egy csülök kibontva a hentespultban, de én mindig nagyokat pirulok és nevetek rajta.
Nagyon finom és könnyen elkészíthető. Az előkészületeket a hentesre bízom, így konyhakészen kapom.

2 bontott csülök (nem füstölt) – 2 fej hagyma – 1 kisebb fej fokhagyma – 1 paprika – zsír – olaj – húsfűszer – 1 kg kisebb szemű burgonya

Süthetjük római tálban, vagy süthetjük sima tepsiben is. Mindkettőben hasonló módon kell elkészíteni, csak a római tálat elő kell áztatni, valamint hideg sütőbe kell tenni.
A tepsit vagy a tálat jól kibéleljük zsírral vagy egy kis olajjal. Ki hogyan szereti. Én egy kis olajat tettem meg egy kisebb kanál zsírt. A csülköket érdemes előre bepácolni. Egy kis olajba tegyünk húsfűszert, valamint 3-4 gerezd préselt fokhagymát és forgassuk át benne a húst.
Tegyük a csülköt a tepsibe, bőrével lefelé, majd rakjunk mindegyikre egy vastagabb karéj szalonnát. Tegyük körbe négybe vágott hagymával, paprikával és a maradék fokhagymával. Adhatunk hozzá egy korty vizet, majd lefedve 180 fokon legalább 2 órán át süssük. Félidőben forgassuk át a húst. A burgonyákat hámozzuk meg, fűszerezzük (én egy kis sültburgonya fűszerrel szórtam meg), vagy sózzuk, vágjuk ketté és tegyük a hús mellé, kb. 1 óra 45 percnél :)
2 óra elteltével vegyül le a fedőt és nagy hőfokon süssük készre. Közben, legalább kétszer locsoljuk meg a levével.

15 megjegyzés:

Maryenne írta...

Ebédre akár küldheted is!)
Nagyon jól néz ki!:)

Ami írta...

Imádom! Már küldheted is! :)

Mézigörl írta...

Jujj, de gusztaaaa! :)

családi tűzhely írta...

Nagyon guszta lett!

Chef Viki írta...

Jó ropogós bőrrel, omlós hússal, és sok-sok-sok hagymával!

Nyámmmmmmmm!

Dia írta...

Na ezt nem bírom! Ide vele azonnal!

Nelli írta...

Nagyon finomságosnak néz ki!:-)

Bianka írta...

Ugye-ugye :)
Köszönöm Mindenkinek

Mária írta...

nagyon szeretem én is , rég volt hogy ilyent készítettem:)D

Ildy írta...

Állati jó! Még nem csináltam csülköt. Eddig:)

Livi írta...

Óóóó veszélyesen jól néz ki ;)))
Párom kedvence!
Ezek után lesni fogom a hentesnél a csülköt amitől így elpirulsz :D

Maris írta...

Igeeeen, tényleg OLYAN :-d
Amikor először láttam, azt se tudtam, mi lehet :-D
Csak egyszer sütöttem még csülköt (inkább főzni szoktam húsvétkor, nyilván a füstölt változatát), de akkor sört is öntöttem alá. Nagyon fincsi lett úgy.

Anikó írta...

Szívesen ennék én is ilyen disznóságot! Hmmm... nagyon jól néz ki!!

Csibe írta...

Juj, ugye nem jöttem későn?! ...talán egy "katona" maradt még :)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm
Ugy-ugye Maris :))))