2010. nov. 23.

Kolozsvári szalonnás, sajtkrémes, sajtos spagetti

Igazán még sosem készítettem sajtkrémes ételt. Így előkerestem egy receptet, amit erre a célra tettem félre és nekiálltam az elkészítésének egy kis változtatással. Igazán finom, szaftos finomság lett belőle. Érdemes kipróbálni. Mire is tudnám hasonlítani, talán a carbonarahoz.

3 ujjnyi kolozsvári szalonna – egy jó arasznyi póréhagyma – 2 gerezd fokhagyma – 2db. tubusos krémsajt – 5 dkg sajt (lehet füstölt is) – só – bors – majoránna – szerecsendió – tészta - petrezselyem
Míg fő a tészta el is készíthetjük hozzá a mártásunkat. Egy kis olajon pirítsuk zsírjára a kockákra vágott szalonnát. Majd adjuk hozzá a karikákra szelt póréhagymát, de óvatosan, hogy ne égjen oda. Szórjuk meg fűszerekkel és keverjük hozzá a krémsajtot, a reszelt sajtot és az áttört fokhagymát. Ha megolvadtak (óvatosan, hogy ne égjenek oda) a tészta főzővízéből tegyünk az alaphoz, hogy egy kellemes mártást kapjunk. Ha megfőtt a spagetti és a tészta is, keverjük össze, szórjuk meg még egy kis petrezselyemmel. FONTOS: a sóval óvatosan bánjunk, hiszen a szalonna is sós. Kóstoljuk meg, hogy egyáltalán szükséges-e még.

14 megjegyzés:

Mary írta...

Jó ötlet ez is Bianka.
Guszta! :)

Zsiri írta...

Nagyon guszta :)

Szemi írta...

Nagyon guszta azzal a szalonnával.
Hasonlót én is szoktam csinálni, nagyon szeretjük.

Gál Edith írta...

Én még nem készitettem, de nagyon guszta!! Nagyon finom lehet!!!!!!

Ami írta...

Nagyon guszta ! :)

Mézigörl írta...

Atya-gatya! Elfogadnám ebédre! Szuper! :))

Puszedli írta...

Ide is jöhetne ebéd gyanánt! :)
Nagyon jól néz ki!

Belly írta...

most már én is tudom milyen a sajtkrémes tészta.Legközelebb szalonnás lesz.

Gizi írta...

Rögtön éhen halok, megkaphatnám ezt az adagot:)))Fincsi lehet, viszem is a receptet.

Csibe írta...

Kérnék szépen én is!

Reka írta...

Hat ez jol hangzik. Meg en se foztem kremsajttal, de a spagettit imadjuk. Kiprobalom.

Dia írta...

Tésztához mindig jó a sajtkrém
Ez isteni lehet!

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

Hobbychef írta...

Ez nagyon guszta, csak finom lehet. A spagetti - bármilyen formában - a kedvencem.