2010. dec. 3.

Mákos, kakaós keksz

Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Na, jó még nincs itt, de kinézve az ablakon egész nap ez a dal csengett a fülemben. A konyhában, mint több és több karácsonyi és ünnepi illat szimatolható. Ilyen például ez a rém egyszerű keksz is. Annyira semmilyen és mégis annyira ünnepi.

5 dkg darált mák – 1 tojás – 10-12 dkg cukor (ízlés szerint) – 2 kiskanál vanília esszencia – 1 mokkáskanál fahéj – 12 dkg liszt – 1 kiskanál sütőpor – 2 kanál kakaó

A tojást a cukorral habosra keverjük, majd sorban hozzáadjuk a többi alapanyagot. A kakaót számoljuk a liszthez vagyis együtt legyen 12 dkg. Egy kicsit morzsalékosnak tűnik, de nem kell megijedni, mert ha vizes kézzel dolgozunk nagyon is szép kekszeket tudunk belőle formálni. És igen dolgozzunk kézzel, hadd legyenek rusztikusak igazi házias jellegűek. Először is formázzunk egy kisebb dió nagyságú golyót, majd két tenyerünk között lapítsuk el, nem kell teljesen laposra. Majd tegyük sütőpapíros tepsire és 180 fokon 10-12 perc alatt süssük készre. Hagyjuk pár percig hűlni, szórjuk meg porcukorral, majd fogyasztható is. Mivel van benne egy kevés sütőpor még a kézzel készült amorf formák is nagyon szépen elhelyezkednek és szép formát fognak felvenni.

19 megjegyzés:

szemirámisz írta...

Fincsi lehet, kipróbálom! :))

szemirámisz írta...

Bianka, még két kérdésem lenne: a mák egészben, vagy őrölt formában kerül bele? És mennyi kakaó kell bele?

Bianka írta...

Igen észrevettem közben, de azért köszönöm és javítottam, hogy kimaradt a kakaó és darált mák :))) Reggel van még

szemirámisz írta...

Köszi! Igen, ez előfordul, és még tényleg nagyon reggel van... :))

Ami írta...

Milyen guszta!:) Kávém mellé tökéletes lenne!

családi tűzhely írta...

Csábító darabok:)

Maryenne írta...

Ebéd után jöhetne! Köszi!:)

Viki írta...

Jaj de jóóóóó, Veled dúdolgattam, s már viszem is a receptjét, bár a mákkal mostanság jócskán ráfaragtam. Legjobb lenne termelni, na de hol, virágcserépben ? :-)))))

Zsiri írta...

Nagyon jó kis keksz :)

Erinacea írta...

Óóóó, nagyon jó kis keksz! Tegnap én is kekszeztem, vajas-narancsosat sütöttem, de akkor most ez a mákos felvéve a listára :)

Dia írta...

Csodálatos színe van! Finom biztos.

Puszedli írta...

Nem tudom, hogy hogy van időd minderre.. Szinte mindennap hozol valami finomságot, csak tudnám, hogy hogy csinálod! :)

Erinacea írta...

Off: lattam a tesztas nyulad is a Tetrabbit fb-oldalan, es ment a lajk :)

Kiskukta írta...

Nagyon jópofa!!!

Gabriella írta...

Nagyon tetszik. Föleg azért mert gyerek segítséggel készíthetö.

Mézigörl írta...

Viszem is a kekszedet! Nagyszerűek, guszták! Képzeld ma én is mákosat készítettem! :-DD

Csibe írta...

Mákosat is, kakaósat is, lécccci!!! :)

Nelli írta...

Fincsi lehet!:-)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm a kedves megjegyzéseket :)