2011. jún. 4.

Füstölt lazac saláta

Mondtam már, hogy imádom a salátákat. Nem csak a „nyúlt”, hanem a tartalmas finom krumplis, halas, tojásos… változatokat is. Magában a hal is fő táplálékom, bár férjem nem szereti még az illatát sem, de hősiesen tűri, amikor sütök, vagy kibontok egy konzervet magamnak. Ilyenkor mindig meglepem, valami számára kedves finomsággal, pl. rántott hússal, mert az a kedvence. De most kiélhettem magam apuéknál. Íme….

Egy szép darab füstölt lazac (kb. 30 dkg) – 5-6 burgonya – hagyma vagy póréhagyma – majonéz – tejföl – só – bors – petrezselyem – majoránna

Ha lehetséges ne előrecsomagolt fóliás lazacot vegyünk, de ha nincs más az is jó. A lazac bőrét nyúzzuk le, húsát vágjuk apró kockákra. Ha régi burgonyát használunk héjába, ha újat, akkor héjatlanul főzzük elő, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Azt is vágjuk ízlés szerint kockákra vagy karikákra. A házi vagy bolti majonézt lazítsuk fel tejföllel, majd ízesítsük a fűszerekkel. Egy tálba készítsük elő a halat, burgonyát, vékonyra szelt hagymát és öntsük le és óvatosan keverjük át. Érdemes egy nappal előbb elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek. Mivel egy napot áll és a burgonya igencsak beszívja a szószt érdemes bőségesen meglocsolni.
A majoránna nem fontos, csak én nagyon szeretem.

5 megjegyzés:

Erinacea írta...

Imádom a lazacot, szinte érzem a számban a saláta ízét!

Maryenne írta...

Gyönyörű lett! :)

Bianka írta...

Köszönöm

nely írta...

O salata foarte buna, cu somon!!! arata super! O seara buna!

Bianka írta...

Köszönöm