2011. júl. 15.

Tésztájában túrós lekváros levél, plusz…

Mivel tegnap du. esett pár csepp eső és felélénkült a szél, újra erőt éreztem magamban, hogy bekapcsoljam a sütőt :) Mivel férjem és jómagam is szeretjük a lekváros süteményeket emellett a vacsorára készült péksüteményre esett a választásom. Az alap receptet egy újságban láttam, de mondhatni minden létező részében változtattam.

800 g liszt + 200g – 250g túró – 1 tojás a tésztába 2 kenésre – csipet só - 1 csomag szárított élesztő – 0,5 l tej – 5 dkg vaj – 6dkg cukor – lekvár A tésztához az összes alapanyagot összegyúrjuk. A tejet langyosítjuk, a vajat olvasszuk meg. A maradék 200g lisztet, csak akkor használjuk fel, ha még felveszi a tészta vagy annyit adagoljuk amennyi még szükséges. Az a lényeg, hogy jól nyújtható, gyúrható masszát kapjunk. Pihentessük egy órát, de ne kelesszük.
Ha letelt az idő felezzük meg és nyújtsuk ki. Vágjunk ki egyforma négyzeteket. A széleket kenjük meg felvert tojással, tegyünk bele egy adag lekvárt majd hajtsuk háromszöggé. Egy villával igazgassuk meg a levelünk szélét, majd a tetejét is kenjük meg tojással. 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre és a végén szórjuk meg porcukorral.
Ha nem használjuk fel a tészta másik felét, pl. ahogy én tettem, mert kettőnknek sok lett volna, készítsünk belőle pogácsát. Adjunk hozzá egy kis sót, nyújtsuk ki, kenjük át és szórjuk meg szezámmaggal. 180 fokon süssük ki.

10 megjegyzés:

BirgánAndi írta...

Nagyon jó ötlet ez a kettő az egyben megoldás. Igy van édes meg sós süti is háznál!:)

Dia írta...

Reggelire jöhet belőle

Eszter írta...

hmmm...de finom lehet. Kicsit langyosan.

egycsipet írta...

Guszta mindkettő! :))

Nálatok esett az eső? Most kicsit besárgultam. :D

Marika írta...

Mi is szívesen fogadnánk egy kis esőt! :) Mindkét süti nagyon jól néz ki! Biztosan finomak is!

Ottis írta...

Nagyon guszta, ennék belőle!

sara & Miki írta...

Bune... o duminica frumoasa!

Okki írta...

Elmentettem a receptet, nagyon finomak lehetnek :)

Nézz be hozzám, van egy kis meglepetésem!

Aliz írta...

Nagyon gusztusos, szeretem az ilyen univerzális recepteket, egy gyúrással édes is meg sós is.:)

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm