2010. jún. 27.

Ribizlis joghurttorta

Szokásos, havi találkozónk volt kedves barátainkkal. Télen nálunk, nyáron náluk tartjuk, mert nekik van egy szép kertjük, ahova ki lehetne ülni, ha jó idő lenne. Borús volt, de sikeres. Mi lányok azért tíz fele befele vettük az irányt, de a fiúk hősiesen tűrték a cudar időt a teraszon.
Erre az alkalomra készítettem ezt a könnyű, üde tortát, amit nagyon-nagyon szeretek. Könnyen elkészíthető, nem igazán lehet elrontani, max. a zselés részt, ha nem dermedne meg, de kevés az esélye.

Piskóta: 4 tojás – 10 dkg cukor – 25 dkg liszt – 10 dkg margarin – 4 evőkanál tejföl – 1nagy kanál sütőpor (nem púpozott) – egy fél citrom reszelt héja

Az alap piskóta receptnek a FELÉT készítettem el, mert ennek a tortának a joghurtos része a lényeg, így egy vékonyka piskóta elég alá. Éppen csak, hogy alapot adjon az egész építményünknek. Egy hagyományos csatos tortaformát használtam.
A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, olvasztott margarinnal, majd sorba adjuk hozzá a tejfölt, sütőport, lisztet és a citrom reszelt héját. A tojások fehérjét verjük habbá, majd kézzel óvatosan keverjük az alapunkhoz. Kikent és lisztezett sütőformába öntsük, majd előmelegítet sütőben először nagy hőfokon (200-230), majd, amint egy kicsit is érezzük az illatát, vegyük 180 fokra és süssük készre. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha nagyon égne a teteje egy időre, takarjuk be alufóliával. Ne szárítsuk ki a tésztánkat. Ha kész hagyjuk teljesen kihűlni. Van, aki szárazon szereti, de van, aki nedvesebben, így ízlés szerint a piskóta alapunkat enyhén meg is lehet locsolni. Én általában édes gyümölcs teával szoktam. Csak pár korttyal körbe-körbe. Pl a barátaink szárazabb pártiak.

Joghurt és a teteje
3 joghurt – 2 kis doboz habtejszín (2-2 dl) – ízlés szerinti cukor (én 4-5 kanállal tettem) – 1 nagy étkezési zselatin 25 g - ribizli
Kis zselatin – víz – ribizli – 1-2 kanál cukor

2 joghurtot egy edényben felmelegítünk, hozzáadjuk a nagy csomag zselatint és ízlés szerinti cukrot, majd forrásig melegítsük, de még véletlenül se forraljuk, mert akkor a zselé elveszíti kötő hatását. Hagyjuk kihűlni, de néha kavarjuk meg. Ha kihűlt vagy igencsak langyos, adjuk hozzá a megmaradt joghurtot a két kis doboz tejszínt (nem kell felverni) és a megtisztított ribizli bogyókat. Óvatosan keverjük meg, hogy a gyümölcs ne törjön, majd öntsük a kihűlt piskótánkra úgy bele a tortaformánkba. Ha túl lisztes a karima, vegyük le, mossuk meg és tegyük vissza, majd leheletnyire kenjük meg olajjal, hogy ne tapadjon oda a joghurt. Tegyük az egészet hűtőbe. Ha megdermedt.
A tetejére leírás szerint elkészítjük a kis zselénket (lehet színes vagy átlátszó) és az előre elhelyezett ribizlinkre öntjük, majd újra tegyük a hűtőbe. Érdemes előre elkészíteni egy nappal a sütinket, vagy esti vendégeknek kora reggel.
Nos nekem itt lett csúnya a torta, mert nem maradt elég ribizlim. A teteje olyan semmilyen lett. Főleg a közepe, no ribizli, csak zselés. De ez van, nem díszbemutatóra mentem vele csak egy kellemes baráti csevelyre, ahol az íze kárpótolt mindenért.

A fejemet ne nézzétek, a Palkó a fő attrakció :)))

25 megjegyzés:

pitypang írta...

Csodás a tortád!!!!!!!!!!!!!:)

Brigitta írta...

Naggyon guszta!
A fejed ,és a kutyu is aranyos!:)))

Livi írta...

Nyami :)) JÖHET! :D
Palkót meggyűrném nagyon :) Olyan édes kis buksija van :)

Niki írta...

A torta gyönyörű,és amúgy meg Palkóval szépek vagytok:)))))))

Puszedli írta...

Nagyon szép ez a torta! :)

Chef Viki írta...

Abszolúte bevállalnék belőle egy termetes szeletet :-)))

Andi írta...

Jaj de szép!!!!

Moha írta...

Nagyon szép lett kevés ribizlivel is:) Az első képen jót nevettem, nem látszik a kés a képen, így olyan, mintha lebegne a tortaszelet:))
Palkó még mindig tüneményes és a fejeddel sincs semmi baj:)
Csak egy ötlet: beírhatnád a receptbe a tejszínt ml-ben, a zselatint meg g-ban, mert aki nem sűrűn dolgozik vele az nem tudja milyet vegyen. (ugye a nagy zacsi a HR 25g-osa?

Moha írta...

Folyt.köv.: szóval mostanában zavaró tényezőként megjelent a Zselatin fix is, amit főzni se kell, tehát teljes a káosz zselatinfronton.

Mary írta...

Bianka nagyon szép a tortád a kutyusod ! Szép a fejed is !:)

Kata írta...

Bianka klassz a tortád! tényleg finom, régebben én is csináltam hasonlót csak sajnos feledésbe került, de te segítettél eszembe juttatni:)

Araniel írta...

Fú de guszta...lecsúszna pár szelet :)
A kutyus is aranyos, de ahol együtt vagytok, az még édesebb :)

Andi/cuki írta...

Szoktam én is, nagyon guszta ribizlivel, édesek vagytok kutyával együtt is!:-))

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!

Barátnőm is még a helyszínen mikor visszanézte a képeket a gépen, azt mondta olyan mintha lebegne :))))

Moha jaj sajnos nem emlékszem mi volt, csak az volt ráírva, hogy étkezési zselatin és akkora volt mint egy fűszeres tasi, de tudi nem a fix :)
Na holnap irány a közért és írom a tejszínt is, mert a doboz a nagykukában :)))

egycsipet írta...

Nekem az esetek többségében igenis sikerül elrontanom a zselatint. Ez már "művészet".. :S
A torta szuper! Bírom a ribizlit... :))

Mónika írta...

Nagyon gusztusos!:))

Thrini írta...

Hmmm, nagyon mutatós. :)

családi tűzhely írta...

Kérek szépen egy-két szeletet!

Gizi írta...

Gyönyörű és nagyon guszta a torta!!! Így még nem készítettem joghurttal, viszem is a receptet, köszike!!!

A fejed is és a kutyus is teljesen rendbe van!!!:))

Juci írta...

Engem a torta érdekel! Fantasztikus milyen jól néz ki.
El is készítem hamarosan, mert itt is kezd érni már.

Csibe írta...

Gyönyörűséges!!!

Dia írta...

Tetszik nagyon!

kempfcandi írta...

Jaj de édesek vagytok a kutyussal!!
És köszi az ötletet, most már tudjuk mit kezdjünk a ribizlivel!!!

Gicus írta...

Nyamiiiiiiiiiiii!!!!

Latsia írta...

Süti azonnal enném...
Fejed, hibátlan
Blöki, imádnám!:-))