2010. jan. 21.

Farsang


Egy kis enciklopédia:
A farsang a vízkereszttől (01.06), hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az erkölcsös 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.
A farsang csúcspontja a karneval, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól, húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Latin nyelvterületen a „carneval” szó a farsang megfelelője, jelentése a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint, azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak, amelyet egykoron vidám, álarcos menet tolt végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés. És valóban, ebben az időszakában már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, úgynevezett Saturnalia ünnepet, a téltemetés-tavaszvárás jegyében. A mulatságok egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak. Ilyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is.
Számos városban a mai napig ebben az időszakban rendezik meg a híres karneválokat (riói, velencei stb.), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

És eme rövidke bekezdés után térjünk is vissza a gasztronómia világába.
Bár a hétvégi menü nem lesz egy igazán lakomai fogás, de annál finomabb. Főzök egy gulyáslevest mellé a farsangi időszak egyik legelterjedtebb ételével, a fánkkal. Így egyben, bár igen szerényen, ezt is megünnepeljük, hiszen hamarosan Valentin nap és arra is elő kell rukkolni valamivel.
Sokat gondolkodtam, hogy milyen fajtát süthetnék. Végül a csöröge mellett döntöttem, hiszen azt még úgy sem készítettem és próba szerencse alapon ezt is el kell kezdeni, de ígérem legközelebb szalagos fánk is kerül az asztalra. Magamnak csak szerényen egy diétás túrókrémet keverek, de az is maga lesz a mennyei manna.
Már csak két nap ;)

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Bianka imádom az összes fánkot jó választás a csöröge is, bár a szalagos hhmm nyami
tudod a recepteket el ne felejtsd feltenni
KÖszi :-)

Bianka írta...

Ok :)
Most hétvégén csörögét készítek, pár hét múlva szalagosat

Andi írta...

Bizony bizony, el ne felejtsd fel tenni. Életemben nem csináltam még....el kellene kezdeni egyszer.

Livi írta...

Nekem a szalagos a kedvencem! :) Én is várom a receptet :)