2010. febr. 27.

Magyaros Vacsora, ötletek hétköznapi vendégvárásra

Hétköznap jönnek vacsora vendégek? Nincs időd főzni? Vagy hétvégén és nem akarsz a sütő mellett görnyedni? Magyaros tálat kell készíteni. Barátainkat vártuk péntekre. Hirtelen nem tudtam mit kitalálni, mit tudnék nekik tálalni, hiszen munka után voltunk így nagy ötlettől vezérelve nevet adtam az estének és ily módon feelinget is kölcsönöztem neki. Egyszer már bevált pár éve :) és egyébként is szeretjük az ilyenfajta ételeket.
Így a meghívónk már magyaros estére szólt. Ezzel letudtam a nagy előkészületeket. A tál tartalma a házigazdára van bízva, ami a kamrában, a hűtőben és a piacon található bármi lehet. És az egésznek megvan a hangulata, ahogy kézzel-lábbal eszünk, deszkán szeletelünk. Semmi finomkodás, csak jóízűen :) Emlékezetes este volt. Megbeszéltük, hogy ennek még lesz folytatása.
Vegetáriánusok csukják be a szemüket :))) A következő volt az asztalon.

Magos és sima kenyér – füstölt tarja – sonka – 2 fajta kolbász (mangalica és sima) – disznósajt – tojás – 3 fajta sajt – retek – újhagyma – paradicsom – paprika



A felszolgálható termékek tárháza kifogyhatatlan és az ötletek tarsolya végtelen.
Viszont egy trükk, hogy még kényelmesebb legyen, ha hétköznapra esne. Előtte lévő este megfőzhetjük a tojást és megpucolhatjuk a zöldséget, így munka után hazaérve a nagy napon csak ki kell rakni a friss finomságokat, amiket a piacon veszünk.
A fejemet ne nézzétek :) péntek munka után és hajat mosni sem volt időm
.
Hamarosan finom főtt ételek következnek, emberes normál adagok és diétásoknak egyaránt.

8 megjegyzés:

Adri írta...

De jó a végén a kép Rólad!
Jól látom, hogy fogytál a profilképed óta?

Bianka írta...

Igen, kb 8 kg-ot :)

Adri írta...

Hát az nem semmi! Nagy-nagy gratula!
Ilyen kaják mellett...ez ám az önfegyelem!! :)

Raindrop írta...

Pedig a profil képed nekem nagyon tetszik! :)
Persze jobb az, ha megvan a kívánt súly.
Most én is intenzív folyókúrába kezdek, de valami überbrutál módon. Nyárra formába kell jönnöm, van egy két jó cuccom amit szeretnék felvenni. Egyelőre nem jönnek rám. :D
Csak aztán mikor meglátok ilyen képeket, mint ezek, akkor mindig elkezdem halogatni jövő hétre a fogyókúrát...

Bianka írta...

Köszi, Önfegyelem van, de rozsszelettel azért én is ettem belőle

Ja és a profilkép óta -8 Kg, de egyébként összesen 20 Kg-ot fogytam. Na! Meglepődtetek mi :)))))
Drukkolok a sikeres fogyáshoz!

Fehérnyúl írta...

Az egyik képet "lenyúltam". Gyorsan el is küldtem a barinőknek, hogy ezt kérem a legközelebbi találkozásunkkor vacsorára. :):):)

Bianka írta...

Fehérnyúl remélem meglesz a vacsi, felejthetetlen élmény lesz :)

szepyke írta...

Pfff.... elájultam. Anyám.. azok a kolbászok. Éjjel 10 óra... kész vagyok!:)