2010. márc. 6.

Cora nagybevásárlás :)

Valóban nagy lett ez a vásárlás olyannyira, hogy 180 cm magas. 110 ezret hagytunk ott más konyhai csecsebecsével együtt. ÓÓÓÓ kaja az minek azt nem is vettünk, majd ma :)

Szepykének köszönhetem, eme remek vásárlást. Ha nem juttatja eszembe az akciót tuti elfelejtjük.
Ez úgy kezdődött, hogy mi is kaptunk reklámújságot és kinéztünk egy akciós ezüst színű Samsung hűtőt, de hát milyen gyarló is az ember, richtig nem az tetszett meg a helyszínen, így haza már egy ugyancsak ezüst színű Gorenje érkezett meg. Ennek is nagyon jó ára volt. Kereken egy százas. És, ha már ott voltunk vettünk még pár apróságot is, apró nyolcezerért.

Végre ezüst bútorhoz, ezüst hűtő! Na senki ne ijedjen meg, hogy a gazdasági válság alatt, mi csak kedvtelésből a színe miatt vettünk egy új gépet, hanem a régi már nem volt energia takarékos, fagyott a mélyhűtője, kicsi volt. Annyira jegesedett, hogy ki kellett már vésni a húsokat. És az alja sem állt már a helyzet magaslatán, az is inkább fagyasztó volt és egyben sütő. Felül fagyott, alul alig hűtött.

És íme, belül még nincs elrendezve semmi, ahogy hozták le is fényképeztem :)
A palack tartó ki lesz szedve és két polc lesz beüzemelve, vagyis háromszintes lesz.


14 megjegyzés:

Raindrop írta...

Csuda szép! :)
Nekem is csupa inox konyhám van, inox hűtővel. :)

egycsipet írta...

Szép hűtőt szereztetek be, használjátok egészséggel! :)

szepyke írta...

Jaj, de szép, és micsoda hatalmas darab!:) És teljesen igazad van abban, ha már cserélni kell, olyan legyen, amilyen mindenhez passzol.
:)

Liza írta...

Pont beillő darab és milyen praktikus, hogy fagyasztó is van a konyhában!

Bianka írta...

Köszönöm, olyan boldog vagyok, már be is rendeztem :)

Gál Edith írta...

Egészséggel használjatok, használj mindent! :)

Jade írta...

Huuu, de szep! Hasznaljatok jo sokaig!

Mary írta...

Gratulálok a hűtőhöz meg a praktikus kiegészítőkhöz! Használjátok egészséggel! Mi tavaly cseréltük le a hűtőt ( miénk is Gorenje) meg a tűzhelyt / Indesit)
mindkettő fehér. Konyha bútort kellene de az még várat magára!

Bianka írta...

Köszönöm, remélem sokáig élvezhetjük társaságát.
Mary remélem neked is teljesül konyhabútor álmod

Mary írta...

Idő kell hozzá meg persze pénz!:)

Viki írta...

Elég sokat járok Hozzád "tanulmányútra", mindig csak olvasgatok, de még soha sem írtam. Most viszont már nem bírtam ki. Annyira szeretem a jó és szép konyhai (na és egyéb) dolgokat, eszközöket, hogy egyszerüen írásra késztetett. Sok-sok boldogságot az új darabokhoz, s isteni finom kajákat a hütőből.

Bianka írta...

Köszönöm Viki és Üdv :)

Boroka írta...

Csini! :)
Nekem is mar csak az inox huto hianyzik a keszletbol!

Linda írta...

Nagyon szép, nekünk is ez vágyunk! :)