2010. márc. 25.

Esküvői menü, Palace szálló I.

Kitaláltam, és erősítsetek meg benne, hogy van értelme, hogy mondjuk kéthetente, esküvői menüt, vagy éttermet fogok bemutatni, ahol esküvőt lehet szervezni. Az étteremmel, viszont csínján bánok, csak azt ajánlom, ahol legalább egy ismerősöm tartotta vagy tartani fogja és jó tapasztalatai vannak a szervezése kapcsán. Árakat nem írok, mert az is változó, mennyiségtől, násznéptől függően. Nem kell nagy flancra gondolni. Leírom a menüt és ennyi. Emlékszem, amikor szerveztük a nagy napunkat mekkora gondban is voltunk, hogy mit is egyen a nép. Szerencsések voltunk a helyválasztással, így megkönnyítették helyzetünket, de sok ismerősöm hónapokig vergődött, míg összeállította a megfelelőt. Remélem, pár ötlettel azért fogok tudni szolgálni.

Nekünk hamarosan, két éve a Palace Hotelben**** volt tartva. Nem csak a vacsora, lagzi, hanem maga a szertartás is. Házasság a Zsolnay teremben, előtte lévő tükrös részen egy kisebb állófogadás, köszöntés, ajándékozás, majd lenn a nagy étteremrészen volt a lagzi. Az étterem rész honlapjának Linkje
Gyönyörű igazi álom hely. Királynői érzés volt végiglibbeni a szecessziós hangulatot árasztó termen. 75 főre 13 fős személyzet, ami nem semmi. Volt, aki csak ránk volt állítva. Teremdíszítéssel nem kellett foglalkoznunk, mert az ő partyszervizük rendezte el, csak a virágokat kellett nekünk megrendelni. Megbíztunk bennük, meglepi volt, de nem csalódtunk :) Kaptunk ajándékba egy nászutas éjszakát is. Vagyis egy szó, mint száz, nagyon meg voltunk velük elégedve. Az összes kép az esküvőnkön készültek.



Így a legkézenfekvőbb, hogy a mi menünkkel kezdjem, ami ültetett fogadás volt és nem svéd asztal:

Leves:
Újházi tyúkhúsleves

Előétel:
Hideg vegyes ízelítő (pármai sonka, füstölt lazac, konyakban pácolt libamáj, rukkola saláta és torma krém)

Főétel:
Grillezett jércemell dijoni magos mustár szósszal és zellerszalmával
Gödöllői pulykatekercs
Diós vajjal töltött borjúérmék bundában

Köret:
Tejszínes burgonyatorta
Grillezett zöldségragú
Vadrizs piláf

Desszert:
Rétes variációk fagylalttal és eperöntettel
Torta (Brazil diótorta)

Éjfélkor:
Töltött káposzta + sült húsok


A torta és a temérdek apró sütik a Daubner cukrászdából származtak. Király hely.
Azóta is mérges vagyok viszont a fotósunkra, hogy nem készültek képek az ételekről és megfosztott az ilyenfajta emlékektől.


12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagy ötlet ez az esküvős étterem-összegzés, pláne, hogy ez egy gasztro-blog!Biztos segít majd másoknak, akik még nagyon nem tudják, hogy hol legyen az esküvő. A sajátommal sajna nem tudok segíteni, mivel ugye Sopronban volt, nem Pesten, az pedig nem érintene annyi embert.
Várom a folytatást!:)

Bianka írta...

Ági ezek után, mivel Soporonban is laknak emberek te leszel a következő alany ;)Majd W-n beszélünk róla

Gizi írta...

Remek ötlet!! Igaz én már csak kedvtelésből olvasgatom.(34 éve túl vagyok az esküvőmön) Gyönyörű lehetett viszont a tiétek, csodaszép helyen, remek ételekkel.Köszi hogy megosztottad velünk.:)

Mary írta...

Bianka gyönyörű helyen volt az esküvőtök! Örök emlék az biztos.
Én még most is szívesen emlékszem rá! Pedig nem most volt!

Bianka írta...

Köszönöm, tényleg örök élmény, viszont biztos a ti menüitek is csodás volt, szívesen várom az ötleteket

Kiskukta írta...

Szupert lehetett az esküvőtök, a menü pompás!

Kata írta...

Bianka, téynleg nagyszerű lehetett, fejedelmi volt az egész terem. Gratulálok, mert akkor hamarosan évfordulótok lesz:)

Bianka írta...

Mindnekinek köszönöm :)
Jún. 7-én volt a nagy nap.

családi tűzhely írta...

Tényleg szupet ötlet!
Igaz én már túl vagyok az esküvőn, de izgatottan várom a további beszámolókat.
Az esküvőd helyszíne és a menü is fejedelmi volt, nem csodálom, hogy királynőnek érezted magad.

Hugi írta...

Kíváncsian várom a folytatást, nagyon friss menyasszonyként még dunsztom sincs, a miénk hol legyen... Jó ötlet, nagy segítség.

Bianka írta...

Hugi gratulálok és sok sikert

Hugi írta...

Köszönöm szépen!