2010. márc. 10.

Sütőben sült dió golyók, csokimázzal

Bár nincs karácsony, de a receptes füzetemet lapozgatva akadtam rá erre a finomságra. Rájöttem, hogy száz, mit száz, ezer éve nem sütöttem hasonlót. Még karácsonykor sem, pedig akkor is terveztem, mert olyan feelingje van.

200g cukor (ízlés szerint pótolható vagy csökkenthető) – 300 g darált dió – 2 dl víz – 200 g margarin – 200 g liszt – 1 citrom reszelt héja –fél narancs reszelt héja – 100g nagyobbra morzsolt dió – 2 kiskanál rum – vaníliás cukor – fahéj

A liszt kivételével a többi adalékot folyamatos kevergetés mellett felfőzzük. Épp, hogy csak forrjon és olvadjon el a cukor és a vaj, majd vehetjük is le a tűzről. Lassan adagoljuk hozzá a lisztet. Ha összekevertük dió nagyságú golyókat formázunk (jó olajosnak tűnik majd) és rátesszük a sütőpapírra és irány az előmelegített sütő, ahol készre sütjük. Inkább kisebb lángon. Egyet közben áldozzunk fel és nézzük meg jó-e már. Ha a belseje egy kicsit puhább marad nem baj. Feltétlenül hagyjuk kihűlni, hogy könnyen leváljon a papírról és csak utána öntsük rá a mázat.

Máz: Egy kanál margarinhoz és 1-2 kanál vízhez, annyi kakaóport szórunk, hogy egy sűrűbb, de mégis folyható krémet kapjunk. Cukor is ízlés kérdése. Ki édesen, ki keserűn szereti.
Ha kész és kihűltek a golyók, tálcán, egy adag kiskanállal csurgatunk minden egyes darabra belőle, majd betesszük a hűtőbe. Kb. fél, egy órán belül rá is dermed.


10 megjegyzés:

Livi írta...

Dejó ilyet még nem is ettem! :) Jól hangzik!

Andi írta...

Nagyon jól néznek ki!!!
Még én se ettem.....

Ottis írta...

Biztos finom!Jól néznek ki!

judy írta...

Fuuuu...ez bisztos nagyszeru!!!!Nem lenne rosz most vagy 3 darab....
Bocs hogy nehany napja nem irtam...meg nalam sem valaszoltam..de hetfo-tol az agyat nyomom...a torkom,40 fok lazam es minden bajom....ma mar picit jobban vagyok,remelem mar elmulik.Minden jot kivanok!!!

Bianka írta...

Ha gondoljátok próbáljátok ki, de ha rossz ne engem szidjatok :)))

Nekünk nagyon ízlik

Judy jobbulást

Névtelen írta...

Csokimáz nélkül is jó? Vagy azért írtad a cukormennyiséget bizonytalanra, mert jobb lett volna cukrosabban? Kata

Bianka írta...

Csoki máz nélkül is jó, csak fel akartam tuningolni.
Édesítése meg egyén függő, a csokit és a masszát is kóstolhatjuk sütés előtt vagy készítés közben és még lehet pótolni. Én nem vagyok annyira édes szájú, de a férjem nagyon.

Anikó írta...

Imádom a csokimázas dolgokat! Jó édesen!

Boroka írta...

Huu, Bianka, ez nagyon jol nez ki!:)
Ugyis valami egyszeruet kerestem! Koszi! :)

Ami írta...

Nagyon jól néz ki, biztos finom is ! :)