2010. ápr. 8.

Lazannya, az anyja :)

Bevallom még sosem készítettem, enni már ettem többször is, de az más érzés. Azt tudtam, tészta kell hozzá, húsi és besamell. Gondoltam húsnak jó lesz egy bolognai szerű ragú, besamelt meg tudok készíteni. Csak a tészta leírását olvastam el.
Formának, meg nem a jénait szemeltem ki, hanem a kisebb őzgerincet, ami pont akkora volt, mint maga a tészta lap :)

Fél kiló darált hús – 2 ujjnyi szalonna – hagyma – paprika – 5 fokhagyma – paradicsom – bors – majoránna – pirospaprika – oregano – só – 2 paradicsompüré – cukor


A szalonnát apró kockákra vágjuk és zsírjára sütjük. Hozzáadjuk, sorban ugyancsak apróra vágott hagymát, 1 gerezd fokhagymát, paprikát és paradicsomot. Ha üvegesre dinszteltük, hozzászórjuk a borst, majoránnát, csipet oregánot és pirospaprikát. Felöntjük pár korty vízzel, hogy a pirospaprika ne égjen oda és hagyjuk rotyogni vagy két percig, majd hozzákeverjük a darált húst. Ekkor sózzuk, vagy ételízesítjük és belepréseljük a maradék 4 fokhagymát. Ha kezd rotyogni, belekanalazzuk a paradicsompürét és kis cukorral megbolondítjuk, majd készre főzzük. Próbáljátok meg a ragut minél kevesebb nedvességgel ellátni, mert az a jó, ha sűrű és kevésbé szaftos.

Besamel
50g vaj – fél liter tej – 30 g liszt – só – szerecsendió
A vajat megolvasztom, hozzáadom a lisztet, a tejet, fűszereket és lassú tűzön mártássá sűrítem

A formánkat kivajazzuk nyersen teszünk egy sor tésztát, rá darált húst, rá tészta, besamel mártás, tészta hús, tészta mártás és így tovább…..a tetejét tésztával zárjuk és szórjuk meg sajttal. 180 fokon legalább 40 percig süssük. Nekem a sajt túl gyorsan pirult így letakarta egy sütőpapírral.

15 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Még én sem készitettem ezt a fajta ételt, de nagyon tetszik. Hamarosan kipróbálom :))
Guszta nagyon!!

Edó írta...

Jaj,imadjuk!Elso szamu kedvencunk.Par eve keszitetem eloszor,azota rendszeresen koveteli a csalad:)Nagyon guszta!

mandy tarragon írta...

Nálunk is nagy kedvenc, abba sem lehet hagyni, ha egyszer elkezdjük :)

SuPe írta...

A második képen levőt kérem szépen...:-PPP Ez nagyon büntető:)))

SuPe írta...

Niki vagyok-voltam az előző is,természetesen a férj postafiókjával:-SSS(k o n y h a p u l t)

Andi/cuki írta...

Nagyon guszta!:-))Nekünk a bolti tészta nem ízlett,úgyhogy palacsintát sütök hozzá!:-))

Livi írta...

Milyen mázli, hogy a tészta passzolt az őzgerinchez!!! :) Nagyon jól néz ki amúgy!

Chef Viki írta...

Sirály ötlet a forma! Pont ilyenem van, nemrég sütöttem benne kenyeret :-)

Remek lett a lazannyád :-))

Bianka írta...

Köszönöm LÁnyok, nálunk is gyakori asztaltársaság lesz :)))

Andi-cuki nem lehet rossz palacsintával sem ;)

Andi írta...

Én is palacsintával csináltam múltkor...isteni kaja!
Én is kérek szépen...ha Niki vitte a második képet, Nekem mondjuk jöhet az első, úgy ahogy van....a formát is kérem.... :-)

Bianka írta...

Hova postázhatom :)

egycsipet írta...

Cím: hangosan felröhögtem. :D

Mi is szeretjük!

Maryenne írta...

Nagyon szeretjük általában Dani szokta készíteni!
Nagyon guszta lett Bianka!

Raindrop írta...

Annyira az én ízlésem szerint főzöl... :)
Mikor hívtok meg vendégségbe?

Bianka írta...

Mindenki a vendégem egy adagra ;) Mikor tehetem a sütőbe?