2010. máj. 11.

Csirkés-szalonnás saslik

Már nagyon rég óta tervezem és főleg a grill időszak közeledtével, jobban és jobban kívántuk a saslikot. De sehogy sem jött össze, mert hétvégére mindig rossz idő lett. Így tegnap este fogtam magam és rittyentettem öt perc alatt egy csirkéset. Tepsibe sütöttem, majd jó időben grillen :)

5 saslikra:
1 csirkemell – 3 ujjnyi kolozsvári szalonna – 1 sárgarépa – 2 hagyma – 2 fokhagyma – olaj – sült csirke fűszer A csirkemellet és a szalonnát nagyobb kockákra vágjuk, a sárgarépát felkarikázzuk, a hagymát negyedbe vágjuk és a negyedeket kettévesszük. A hozzávalókat ízlés szerint felszúrjuk a saslik tűre. Ha nem lenne, akkor hurkapálcikára, amit öt percre vízbe áztatunk, hogy ne égjen oda majd a sütőben. Olajból, fűszerből és két préselt fokhagymából készítünk egy pácot. Egy ecsettel, jól megkenjük a saslikokat. Egy kiolajozott tepsibe rakjuk, víz hozzáadása nélkül lefedjük fóliával, majd előmelegített sütőben legalább fél órát pároljuk, ezután a fóliát levéve készre sütjük. Salátával tálaltam.

16 megjegyzés:

Kata írta...

A múltkorában terveztünk hasonlót, de elmaradt; ezt látva most sajnálom...

Ami írta...

Én is tervezek a hétre saslikot készíteni! Sárgarépa jó ötlet, abból is teszek :)
nyami!

egycsipet írta...

Hú, jöhetne már a grillszezon!

Niki írta...

Nah...,mikor menetek a grill party-ra:)

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Na ezt bisztos meg csinalom en is....csak jöjön a jo idö!!!
De mond meg nekem milyen a kolozsvari szalonna???Ahogy latom valami bacon fele szalonaval???Szia.

családi tűzhely írta...

Imádom a saslikot! Főleg grillezve, de így se lehet kutya!

Bianka írta...

Ugye lányok, de jó is lenne már az igazán jó idő :)

Igen húsos. Én úgy kérem a hentesnél és úgy is van kiírva, hogy kolozsvári szalonna.

Viki írta...

Nálunk most éppen jó idő van, azaz túlságosan is meleg. Nem helyeznéd át a saslikodat ? Már nagyon éhes vagyooooook. Különösen a mai tejbegriz után :)) No de ami késik, nem múlik, s még húsos szalonám is van a fagyasztóba:))

Krisztu írta...

Szia!

Gratu a saslikhoz, nagyon guszta!!!!!
Sajna nálunk nem lehet grillezni, hála a tetőtéri lakásnak, meg a tilalomnak az udvarra. Majd megpróbálok a sűtőben alkotni valamit. Amúgy a kolozsvári szalonna nyers, sózott és füstölt, és szabály szerint 3 húscsíknak kell lennie benne.

Bianka írta...

Viki imádom a tejbegrízt

Krisztu én is tepsiben készítettem

Juci írta...

Hogy milyen jó ötleteid vannak!

Gizi írta...

Nagyon guszta!!!! Olyan csábító, lehet a hétvégén el is csábulok.:) Már ha jó idő lesz.

Liza írta...

Jöhetne már a jó idő és ilyen jó kis recepteket a szabadban elkészíteni!!!

Mary írta...

Nagyon jó ötlet! Férjem mindig mondja, hogy jó lenne csinálni. Most már csak neki kéne állni!

szepyke írta...

Szuper kis kaja!:)
Nekem nincs grillem, mármint a sütőben, viszont vettem vaslapot, amivel a gázon lehet grillezni. Remek füstöt tudok csinálni vele a lakásban!:)))

Jah, és az a szalonna darab a nyárson... Jáááááááááááj!:)

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Szepy nekem sincs grill a sütőmben