2010. máj. 1.

Diós epertorta

A mostani kiskegyed konyhájából néztem ki a receptet, ott valójában pisztáciás volt, de lejártam a lábam és sehol nem árultak darált pisztáciát. És, amit árultak is csak sós héjas volt. Így maradtam a jól bevált diónál, de szerintem nem változtatott azon, hogy hűűűű :))) Egy kicsit időigényes süti, nem a készítésével, hanem, hogy sokat kell várni a tésztájára és ami még lényeges, hogy egy nappal előbb érdemes elkészíteni, vagy korán reggel, ha este szeretnénk fogyasztani.

Tészta: 4 tojásfehérje – 1 teáskanál citromlé – 15 dkg cukor – 10 dkg darál dió
Töltelék: 4 lap zselatin – 4 dl tejszín – 3-5 dkg cukor – eper
Díszítés: eper és tejszínhab

A tojásfehérjéket gőz fölött felverjük, hozzáadva a citrom levét, valami a vége fele, folyamatosan a cukrot. Ha kemény ragacsos habot kaptuk, óvatosan keverjük hozzá a diót. Sütőpapírból vágjunk ki két egyforma kört. Én 20 cm-est, de lehet nagyobb is. Majd a tojásmasszánkat szépen egyenletesen simítsuk el rajta. Előmelegített sütőben 100 fokon 40 percig süssük, majd legalább 3-4 órát hagyjuk szikkadni a már lekapcsolt sütőben.

Ha letelt az idő, óvatosan hámozzuk le róla a papírt. Készítsük el a töltelékünket. A zselatin lapokat leírás szerint áztassuk be. A hideg tejszínhabot verjük fel, adjuk hozzá a cukrot. Egy kis tejszínhabbal még előtte próbáljuk meg feloldani a zselatinunkat és azt is adjuk hozzá. A végén az apróra vágott legalább egy maréknyi epret keverjük bele. Ezzel kenjük meg az egyik tésztánkat, majd fektessük rá a másikat. És díszítsük eperrel. Legalább 5-6 órára tegyük hűtőbe. Tálaláskor tejszínhabbal tálaljuk.

18 megjegyzés:

Niki írta...

Leesett az álam...ez fenséges:-DDD gyönyörű...:)))))

Livi írta...

Eper a nyerőőő :)
Szuperül néz ki! Hozzávalók egyszerűségéből nem is gondolná az ember, hogy ilyen sokáig kell csinálni a tésztát!

Gizi írta...

Gyönyörű szép!!Szinte érzem az ízét, isteni finom lehet. Megérte a ráfordított időt. Most itt epekedem ezért a szeletkéért.:))

szepyke írta...

Ez gyönyörű!
Pisztáciát a Nagyvásárcsarnokban tudsz venni a "magos"-nál. Mindenféle olyan mag, bab, stb van, amikről még hallani is alig hallottál!
Mondjuk, aranyárban.. Ne bánd a pisztáciát, én eddig amibe tettem, nem volt olyan huha érzés, hogy ne lehetett volna kihagyni...

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!

Köszi Szepy az infót, de ezzel letudva a pisztácia akció, dióval is jó lett, csak nagyon tetszett az újságban a zöld színű alap.
Meg, ha azt mondod, hogy az íze sem lett volna olyan, akkor még jó, hogy nem sikerült :)

Ami írta...

Aztaaa! Ez nagyon nagyon guszta! Ki kell próbálnom :)
/he-he, férjem meglátta a háttérből a képeket, és azt mondta, hogy EZ GYÖNYÖRŰ!!! :))) ez aztán a dícséret/

szepyke írta...

Bianka, például ebbe írtam róla:
http://szepsegtar.blogspot.com/2009/04/saba-kiralynoje-torta.html

Bianka írta...

Szepy köszi elolvastam ;). Tényleg jobb a dió :)))

Andi/cuki írta...

Csodaszép!:-))

Hugi írta...

Szia Bianka!
Gyönyörű! A szokásos!!!
Hugi

u.i.: megcsináltam az oldalasadat, amire a múltkor elolvadtam, de végül nem tettük fel a blogra, mert befaltuk fotók nélkül :))))) Köszi a recit!!!

egycsipet írta...

Hát ez tényleg: hűűűű!
Akkorát nyeltem, hogy mééég... :))

Mary írta...

Szép mint mindig!

Bianka írta...

Köszi Lányok!
Hugi akkor azt jelenti jól sikerült ;)))

Dia írta...

Hogy neked mennyi eszed van! Én is kinéztem az újságban ezt a receptet, de nem rajongok a pisztáciáért...a dióért viszont igen!

Raindrop írta...

Hű az annyát! :)
El vagyok varázsolva ettől a recepttől! Viszem is!

mellissina2 írta...

Ezt én is kinéztem magamnak,csak macerásnak tartottam,és időhiány miatt,nem készült el.De örülök,hogy ide tévedtem,és igy most legalább,ha elkészitem,nem kell pisztácia.
Jó ötlet.és nagyon jól néz ki.
és isteni lehet az ize.

Latsia írta...

Gyönyörűséges!

Boroka írta...

Huu, ezt meg kell csinalnom. :)
Lehet pont jovoheten a Voli szulinapjara. Kosziii.