2010. jún. 30.

Levestésztába rakott tarja, bacon szalonnával

Tegnap tényleg nem tudtam mit főzzek. Teljesen ki voltam bukva, mert nem jött az ihlet. Egész nap azon járt az agyam, hogy az otthon fellelhető alapanyagokból mit is tudnék összedobni.
És akkor jött az elhatározás, hogy elkészítem eme, igen nehezen nevesíthető valamit.

6 szelet tartja (csont nélkül) – levelestészta – só – bors – bacon szalonna – 2 paprika – 2 hagyma – 1 paradicsom – olaj – egy egész fej fokhagyma – tojás
A tarjákat klopfoljuk, kenjük meg préselt fokhagymával, sózzuk, borsózzuk, majd kevés olajon hirtelen süssük ki. De jól, mert a levelestésztának nem kell sok idő, így ne maradjon nyers. A visszamaradt olajban hosszúkásra vágott hagymát, paradicsomot, fokhagymát és paprikát megdinsztelünk, majd még egy kis borst, sót adunk hozzá. Egy lightosabb lecsószerűt készítsünk, de nem kell agyonfőzni, inkább maradjon roppanósabb. Aki szereti egy kis gombát is tehet bele.
A levelestésztánkat leírás szerint előkészítjük. Kiengedjük, majd lisztes alapon vékonyra nyújtjuk (vékonyra, hogy a hús domináljon). Kétfelé vágjuk. Egy tapadásmentes vagy kikent kisebb tepsibe (hogy a húsok jó szorosan legyenek) teszünk egy réteg tésztát, majd rá egymás mellé a tarjákat, majd az egészet jól szórjuk meg a hagymás feltéttel és tegyük rá a következő réteg tésztát. A tészta tetejét kenjük meg tojással, szurkáljuk meg, majd fektessük el a bacon szalonnákat. Előmelegítet sütőben 180 fokon készre sütjük. Süteményként nagyobb szeleteket tálaljunk. Salátával a legfinomabb, de rizzselvagy krumplipürével is ehető.

18 megjegyzés:

kempfcandi írta...

Tyűű első látásra azt hittem süti:D
De nagyon finom lehet!!
Jó ötlet!!

Dia írta...

Jaj, de szeretnék csak egyetlen szeletet belőle!

Niki írta...

Nagyon guszta,szeretem a leveles tésztába búrkolt húsokat;oDDDD

Limara írta...

Nagyon jól néz ki!:)

Chef Viki írta...

Nagy királyság! Imádjuk az ilyen cuccokat!

Araniel írta...

Először én is sütinek néztem :D
Tökjó, jujj de beleharapnék :D

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Azért is írtam, hogy szeleteljük mint egy sütit, mert olyan guszta :)

egycsipet írta...

Bianka, elírtad a címet! De tök jó figyelemfelkeltő lett... ;)))
Guszta! :)

Bianka írta...

Na, Csipet megfogtál :)) Mert? Most javítottam levelestésztába. Az volt? Megköszönöm az ilyen észrevételeket, mert én már nem veszem észre a helyesírási hibákat :))

Viki írta...

Jaj nekem, már megint eszméletlen inycsiklandozó falatok.
Egy hét kihagyásom volt, most körbemegyek Nálad és begyüjtöm a sok-sok finomságokat, mert az előzetest azért megkuksiztam most :))

pitypang írta...

Még sosem csomagoltam leveles tésztába húst..ideje lenne:):)

Gizi írta...

Szuper recept, micsoda ötleteid vannak!! Isteni finom lehetett, nagyon guszta. Recept mentve!!:)

Krisztu írta...

Ha csak fele olyan finom, mint amilyen étvágygerjesztő....., akkor is remek!!!!

Kata írta...

Nekem is tetszik, jó ötlet!

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

Latsia írta...

Azt hittem először süti... de így is jó, jöhetne egy szeletke belőle, nyamm!:-)

Bianka írta...

Köszönöm :)

Nelli írta...

Finomnak néz ki!:-)