2010. jún. 7.

Marhahusi meggyszósszal

Főztem egy jó marhahúslevest. Tudom ezekből a zöldségekből nem az igazi, de megadtam a módját, hogy igen is jó legyen, mert marhahúsos meggyszószt tervezek már jó pár hete. Főleg, hogy még sosem készítettem, sem marhahúslevest, sem meggyszószt.
Gyermekkoromban sült grízzel szerettem a legjobban, de mivel férjem nem szereti, most sima főtt burgonyával tálaltam.

Meggy (most üvegeset használtam) – cukor – egy fél egész fahéj – 5-6 szegfűszeg – 2 dl tejföl vagy tejszín – liszt – egy csipet citromhéj és egy citrom leve – csipet só.

Mindent ízlés szerint adagoljunk, azért nem írok annyira arányokat. Meggyet feltesszük főzni a levében, ha friss, akkor vízzel, amennyi ellepi. Hozzátesszük a fahéjat a szegfűszeget, citromhéjat, levét és cukrot. Nem kell sok idő, olyan öt perc. Majd készítünk egy tejszínes habarást, amivel felöntjük és besűrítjük. Marhahús szeletekkel és körettel tálaljuk.

15 megjegyzés:

egycsipet írta...

Csókolom, én kérhetnék egy kis pirított morzsát vagy darát is mellé? :))

Araniel írta...

De jó :)
Úgy látom ez mindenkinél a gyerekkorát juttatja eszébe :)
Imádom! Pedig a meggyet nem annyira szeretem.

Ági írta...

Itt nyelem a nyálam. Annyira de annyira szeretem. de jó lenne ha életre kelne a kép ahogy megérintem a monitoron keresztül. Mivel ez nem lehetséges,
kénytelen vagyok megfőzni én is!!

Ági

sedith írta...

Nagyon jól néz ki! Képzeld, régebb meg nem ettem volna semmi pénzért a gyümölcs-hús párost, legyen szó bármiylen húsról, gyümölcsről, egy ideje viszont már kedvelem és kívánok az iylesmi. Marhahúst meggyszósszl még nem ettem, de most már biztos, hogy ízlene!
Szóval akkor terítve van már? :)
Ja, és a húson és gyümölcsön kívül semmit sem kérek mellé. :D

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!

Imádom én is csak magában ettem a husit és szószt.
És el ne felejtsem. Jöhettek ebédre még van :)))

Latsia írta...

Anno a suliban ebédre néha ezt kaptuk (tuti nem ilyen finomat) és imádtam... most megláttam, és úgy ennék belőle!:-)
Meggyszósz receptet vittem, de a meggyre még várnom kell kicsit.

családi tűzhely írta...

Egyik kedvenc párosításom, anyósom istenien készíti:)

Livi írta...

Remekül néz ki :) Képzeld még én sem csináltam soha :( Na ami késik....:)

Ottis írta...

Rég nem ettem meggyszószt, anyu régebb sokszor készített és szerettük!Guszta!

ginko írta...

Annyira jó képeket csináltál, olyan mintha itt gőzölögne az asztalon. Persze én pirított grízzel kérem:)

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Az az igazság, hogy még gőzölgött is, sok kép nem is sikerült, utána egyből a hasunkba landolt :)))

Juci írta...

Végre valaki szereti a gyümölcsszószt!
Próbáld ki almából, egresből, birsből, nagyon de nagyon finom!

Bianka írta...

Juci mindketten szeretjük. Az almát is. Egrest még nem próbáltam

Mária írta...

ezt kifogom próbálni ilyent még nem készítettem:)

Névtelen írta...

Megkívántam