2010. júl. 9.

Friss barackos túrógombóc

Nyammi-nyammi :)))) Ezzel mindent kifejeztem. Kaptunk egy csomó barackot, enni esszük, de más felhasználási formákat is kerestem hozzá, így jött a barackos túrógombóc ötlete. Na, nem én találtam fel a spanyolviaszt, mert már máshol is láttam ezt a fajta finomságot :)
Ez az én receptem, mindenki készítheti a sajátja alapján is.

½ kg félzsírós túró – 2 vaníliás cukor – 1 nagy kanál cukor – 7-8 kanál búzadara (függ mennyire nedves a túró) – csipet só – 2 tojás – 1-2 barack – baracklekvár
Natúr túrógombóchoz – tejföl – cukor
Zsemlemorzsa - olaj
Az a lényeg, hogy a túrógombóc alapját érdemes előre elkészíteni, hogy a búzadara megszívja magát. Én általában legalább 1-2 órát hagyom a hűtőben pihenni.
Ha van időnk, akkor a tojásokat válasszuk szét és a fehérjét habként óvatosan keverjük hozzá, ha lusták vagyunk, akkor az összes alapanyagunkat keverjük össze a robotgéppel. Tegyük pihenni. Egy nagy edényben forraljunk fel vizet. Közben pucoljuk meg a barackunkat és vágjuk kockákra a húsát. Vegyünk a kezünkbe egy adag túrót, tegyük bele a barackot, majd vonjuk körbe vele és formáljunk golyót. Tegyük a lobogó vízbe, majd ha feljött a tetejére hagyjunk rá vagy 3-5 percet.
Addig is készítsük elő a zsemlemorzsánkat, amit megpiríthatunk egy kis vajon vagy olajon. Én inkább szárazabban szeretem, így egy kis olajon szoktam.
Ha megfőtt a gombóc, hempergessük meg a prézliben és tálaljuk baracklekvárral vagy fahéjas cukorral. Férjnek készítettem sima gombócot, amit édes cukros tejföllel szervíroztam.

15 megjegyzés:

Reka írta...

turogombocot szoktam kesziteni eleg gyakran, de a barackos turogomboc nem jutott eszembe mostanig. Isteni lehet. Feltuningolom en is ezutan oket, persze amikor van barack :-)))). Gondolom mas gyumolccsel is finom :-)))).

Krisztu írta...

Hát ez valami eszméletlenül jól néz ki...Kár, hogy a barátom nem szereti a túrót:(((( Bár ha "rossz" lesz, lehet ez lesz a holnapi ebéd :):)

Ami írta...

Fincsi lehet! Eddig csak epreset ettem, kipróbálom barackkal is :)

Livi írta...

Tök jó ötlet :)
Kérném is ebédre ;)

Csibe írta...

Még időben a kóstoláshoz?! :) Guszta kis gombócok!

Araniel írta...

Hogy ez mennyire guszta! Te jó ég. Nem térek magamhoz. Most nagyon megkívántam.

Viki írta...

Jajjj nekem, de gusztaaaaaa :))
Legközelebb beiktatom, mert eddig még én sem csináltam igy.

egycsipet írta...

Hű, de jól néznek ki! :))

Zsiri írta...

Túrógombóc, isteni lehetett :)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm
Tényleg olyan könnyű üde lesz a gyümölcstől és a barack is roppanos marad benne

Juci írta...

Most rögtön bekapnék vagy hatot, sapkástól olyan jól néznek ki!

Nely írta...

Delicioase! o reteta grozava. Am salvat-o. Pupici si weekend placut!

diana írta...

Szióó:)
Én még csak most járok itt először:) de nagyon tetszika a blogod:) ezt a barackos túrógombócot látva, azt hiszem meg is van a holnapi ebéd:D
Nekem nem gastro blogom van, bár hamarosan szerintem nyitok egyet:)
Ha gondolod azért nézz be hozzám hátha találsz vmi érdekeset:D
Üdv:
diana
www.vegtelenvalasztas.blogspot.com

Mea írta...

Életem első túrógombócát az általad megadott recepttel készítettem. Mindenki oda volt tőle,mostmár hivatalosan is én vagyok a család túrógombóckészítője!:) Köszönet érte neked!:)

Bianka írta...

Köszönöm lányok
Spongya gratulálok :)