2010. júl. 8.

Paradicsomos káposzta és Nyomtatóbarát lettem "V"

Nagy sláger volt régen, de bevallom, már legalább egy éve nem készítettem. Valahogy kimaradt a repertoárból, de most újra előszedtem az agyam zegzugából és nekiálltam elkészíteni a hétvégén. Férjem nagy-nagy örömére, mert szereti :), valójában én is, de újra lecsót főztem magamnak, amit ő meg nem…

Egy közepes fej káposzta – 1 paprika – 1 paradicsom – 1 hagyma – 2 fokhagyma – 1 babérlevél – egy fél kiskanál őrölt kömény – só – bors – majoránna – 2 kis paradicsompüré – liszt – olaj - ha szükséges csipet cukor
A kockákra vágott hagymát egy kis olajon elkezdjük pirítani. Közben sorban hozzáadjuk az apróra szelt a paprikát, fokhagymát, paradicsomot, majd fűszerezzük, borssal, majoránnával és pirospaprikával. Felöntjük vízzel és hagyjuk rotyogni, míg kettévágva, torzsát kiszedve, vékony csíkokra szeljük a káposztánkat.
Hozzáadjuk az alapunkhoz, majd megszórjuk ízlés szerinti sóval, őrölt köménnyel, babérlevéllel és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Kis lángon készre főzzük.
Készítünk egy rántást, majd a rántásba keverünk két pirospaprikát és feloldjuk hideg vízzel. Beleöntjük a káposztához és még vagy 2-3 percig főzzük. Ha szükséges egy csipet cukorral lágyítunk rajta. Valami feltéttel tálalhatjuk is. Jelen esetben sült kolbásszal.

Vegagyereknek köszönhetően, akitől segítséget kértem, hogy magyarázza el nekem, hogyan is kell feltelepíteni a programot, NYOMTATÓ BARÁT lett a blogom :)
Itt is szeretném még egyszer megköszönni segítséged!


13 megjegyzés:

szepyke írta...

Imádom a paradicsomos káposztát, csak egy baj van vele, hogy egyszerre nem lehet belőle keveset készíteni, viszont nálunk csak én eszem...:(

A nyomtatóbarátságod nagyon jó, én is készülök rá, de az idő ellenem dolgozik..:(

ginko írta...

Ennek a bejegyzésnek és a nyomtathatóságnak is örülök!!! A paradicsomos káposzta egyik nagy kedvencem így ebben a formában! Köszi!

Hugi írta...

Sziasztok!
Butaságot kérdezek, mentségem hogy kezdő vagyok ;)

Miben jelentkezik a nyomtatóbarát oldal?

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!
Hugi, ha rányomsz akkor csak magát a receptet és max a képet nyomtatja ki. A többi fölösleges dolgot a blogról nem :)

Ami írta...

Imádom a paradicsomos káposztát! Küldenél egy adaggal? :)
És ráadásul milyen rég ettem... nyami!
gratula a nyomtatóbarátsághoz ;)

Liza írta...

Nálunk is férjem kedvence a paradicsomos káposzta, jó hogy eszembe juttattad...:-)

Agi27 írta...

A nyomtató-dolog szuper, fogom használni!:) Hajrá előre!:)

egycsipet írta...

Paradicsomos káposzta, szuper! Ezer éve nem ettem..

Andi írta...

A férjem imádja..nyúz is vele hogy csináljak...köszi a receptet, mert még sohasem készítettem.

andi írta...

Nagyon szeretem,de nálunk csak én :)
Viszont,én a paradicsomos káposztát édesen készítem!!!:)

Maryenne írta...

Guszta nagyon ! Nálunk is régen volt pedig mindenki szereti.
Jó ötlet a nyomtató barát verzió zűrös a hetem de lehet, hogy jövő héten megpróbálom feltenni.

Bianka írta...

Köszönöm :)

Viki írta...

Ezt mi is nagyon szeretjük. Nálunk jöhet a nagyadag is :))