2010. aug. 23.

Hosszúhétvége, Balaton Siófok

Megérkeztünk egy fantasztikus hosszúhétvégéről Diával és párjával töltöttük négyesben. És, ami megkoronázta ezt a 3 napot, hogy végre tudtam fürödni a Balatonban. Sajnos az előző egy hetes nyaralás alatt 18 fokos volt a víz, így nem igazán akaródzott megmártózni.
A Hotel Aranypartban szálltunk meg, ahol kedves volt a személyzet, jó volt a reggeli, de valami pocsék volt a vacsora. Nem is tudom miért kértem félpanziós ellátást, mikor megbeszéltük, hogy belevetjük magunkat a Siófoki éjszakába. Visszamondtam.
Ettünk, ittunk, fagyikelyheket pusztítottunk :), de mivel már este volt a képek fele nem sikerült. Az ide fel került képek sem 100%-osak, de legalább visszatükrözik csodás napjainkat.
Íme pár pillanatkép, parton vett cézársaláta, pizza, mohitó, tojáslikőrös fagylaltkehely, meg valami zöld csoda, amit a szomszéd asztalnál ettek én meg pofátlanul rázummoltam és lefényképeztem :)))



Első este a Lariva étteremben ettünk. Nagyon hangulatos. Kedves kiszolgálás. Egyes ételek jók, mások rosszabbak, de alapjáraton igen kicsik az adagok, és a pizza, na arról nem is beszélve. Kevés rajta a feltét és nyers volt, pedig szemünk előtt sütik a feeling kedvéért. De lábjegyzetként meg kell jegyeznem, hogy a panna cotta, valami mennyei volt.




Nos ez igen, Garda Garden Grill Terasz, ide tényleg érdemes betérni. Szeretem, ha az étlap nincs telezsúfolva ezernyi étellel. Kiszolgálás kedves, már túl kedves is. Ételek kellemes adagúak, férfiak is jól laktak. Ízük is ott van, ahol kell. Levesek tartalmasak. Én meg teljesen odavoltam a grillen sült, gomolya sajttal töltött kukorica lepényért.






14 megjegyzés:

Hugi írta...

Szia Bianka!
Nagyon szép képek lettek így is!!!
Istenieket ettetek!

Gondolom kipihent vagy :)))

Kiskukta írta...

De jó lehetett nektek! Szép képeket hoztál, az első különösen tetszik.

Ottis írta...

Hű mennyi finomság már megint!És a frizurád is új?

Ildy írta...

Nemár, hogy már megint nyaraltál!:)
Isteni kaják!

Mary írta...

Ételek nagyon guszták! Örülök, hogy tudtál fürdeni!:)

Andi/cuki írta...

Szuper kaják, csorog a nyálam!:-))

Felhőlány írta...

Hát ilyen képek után nem fogom megúszni a vacsorát... :)
Ezekre az adagokra mondod hogy kicsi?! - persze én egy fél pizzát sem tudok megenni... :))

Mária írta...

Köszönöm az élmény beszámolót örülök , hogy kellemesen töltötted el a hosszú hétvégét. Nagyon jól sikerültek a fotóid:) Üdv MARIKA

trinity írta...

Ó, az a fagyikehely, az nagyon megkapó!!

Bianka írta...

Köszönöm!
Tényleg nagyon jó volt és a lényeg, hogy jó időt fogtunk ki :)
Ottis igen új séróm van :D
Felhőlány én sem bírok egyszerre sokat enni, de a többiek szerint írtó kevés volt azért rendelték hozzá a pizzát :)))

Csibe írta...

Úúú, micsoda finomságok!

kempfcandi írta...

De guszta, éhes lettem megint...

Vali írta...

Nagyon jól néznek ki azok a kelyhek. Pont ezért kicsik az adagok, hogy rendelj még. Én nem bánom, ha nem nagyok, mert akkor már desszert nem fér belém. Örülök, hogy jó időtök volt. Balatonnál a rossz idő kész átok.

Névtelen írta...

I agree with you.