2010. aug. 26.

Szilvásgombóc

Elég ritkán készítem, pedig nem is bonyolult. Inkább azt mondanám, hogy vicc az elkészítése ahhoz képest, hogy mennyire finom.
Férj nem szereteti, így általában akkor állok neki, mikor közeli barátok jönnek hozzánk és azt teszem az asztalra. Gondolhatjátok mekkora sikere van :)

Hámozva 1 kg fehér húsú burgonya (vagy bármi más) – liszt – 1 tojás – kb. 1 kg kis szemű magvaváló szilva – cukor – fahéj – zsemlemorzsa

Megint egy olyan étel, amire nem lehet pontos arányokat mondani, mert az ember, érzésre készíti. Mert minden burgonyának más a keményítő tartalma, így van, amihez több, van, amihez kevesebb liszt kell. Meg a szilva is. Van, aki nagyobb gombócokat készít akkor kevesebb szilva kell és így tovább…

Mielőtt elkezdjük gyúrni, tegyünk fel egy lábos vizet pár csepp olajjal.
Ez volt az első év, hogy a burgonyákat nem héjában főztem és reszeltem, vagy krumplinyomóval nyomtam, hanem kockákra vágva főztem és mint egy pürét összetörtem. És így is bevált. De ehhez jól-jól le kell szűrni a levét, hogy egy csepp se maradjon. Hagyjuk kihűlni, majd adjunk hozzá egy tojást, és annyi lisztet, hogy egy puha gyúrható masszát kapjunk. Maradjon könnyű, de nyújtható. Használjunk sok lisztet alá, hogy ne tapadjon a munkapulthoz. Ha megerőszakolnak sem tudom mennyit tettem hozzá talán 200g-ot??!!! Sót nem kell pluszba adni, elég az, amit a krumpli vízéhez tettünk.
Még előtte mossuk meg a szilvát, magozzuk ki, és mindegyikbe tegyünk egy kiskanál előre elkevert fahéjas cukrot.
A tésztát nyújtsuk kb. fél cm vastagra, majd vágjuk ki belőle egyenletes kockákat. Mindegyik közepébe tegyünk egy szilvát, majd formázzunk gombócokat. Tegyük forrásba lévő vízbe, majd a felszínre úszástól számított 1-2 percen belül kész is. Forgassuk pirított zsemlemorzsába, majd fogyasszuk nagy-nagy élvezettel. Étkezésnél magát a gombócokat is szeretem megszórni fahéjas cukorral.

13 megjegyzés:

Ami írta...

Milyen guszta kis fotókat készítettél Bianka! Kedvet csináltál hozzá. :)

Apple írta...

ez merénylet ám ellenem!:)
nagyon guszták!!!kééérek szééééépen:)

Névtelen írta...

Nagyon jol nez ki minden, amit keszitesz, mar egy ideje olvasom a blogodat :)

A szivasgombochoz annyit hozzafuznek, hogy ha nagyon vekonyra nyujtod ki a tesztat akkor lesz az igazi

Ildy írta...

Ügyes vagy! Az enyém ki se látszana a sok vaníliás porcukortól:)

Liza írta...

Nagyon guszták! Én is pont szilvásgombócot készítettem, most rakom fel...

Zsiri írta...

Nagyon jók a képek is, és nagyon guszták a gombócok :) Régen családilag mi is sokszor összeültünk és akkor 4-5 kg krumpliból folyt a gombócgyártás :)

Chef Viki írta...

Fú, de szeretjük mi is!!! Sok-sok fahéjjal!

Én előző nap szoktam a krumplit megfőzni, és totál hidegre hűteni, így tuti, hogy nem ragad a tésztája. Volt már rá példa, hogy majdnem kivágtam az ablakon, csak nyúlt-mállt :-DD

Mária írta...

Én is nagyon szeretem:) Biztos nagyon finom.Küldhetnél belőle kóstolót, ha tudsz. :)) Örülnék ha vehetnék belőle, nagyon guszta:)-D

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm!
Tényleg jó, ha jól kihűl, mert akkor kényelmesebben lehet vele dolgozni :)

Brigitta írta...

Ó,ha ezt azuram meglátná,meg lenna a hétvégi ebédtipp!:)Nagyon guszta! Én mindig vékonyra karikázom a krumplit,így fő meg a leghamarabb. Szeretem viszont még langyosan begyúrni,mert tapasztalatom szerint jobban veszi a lisztet. De ezt tényleg mindenki másként csinálja.Nehéz tippet adni hozzá,lényeg,hogy imádjuk!:))

Andi írta...

Imádom! Láttam Lizánál is. Küldhetne valamelyikőtök!!!

e-agi írta...

Nagyon szépséges lett,és tényleg nem tűnik bonyolultnak! Még nem csináltam! Na, lehet holnap vagy szombaton, úgyis most vettem épp szilvát! :)

Dia írta...

Annyira imádom! És féltem tőle annó, hogy bonyolult, de szerintem az egyik legegyszerűbb étel a világon!