2010. szept. 21.

Almás, diós piskótatekercs

El nem tudom mondani mekkora élmény volt ez a süti. Ízhatásilag hasonló az almás pitéhez, amit imádok és a hétvégi társaságunk nagyobb része is. Még macerásnak sem mondható az elkészítése. Kivéve a piskótatekercs, de ha belejön az ember már gyerekjáték. Higgyétek el, már évek óta terveztem s nem mertem nekivágni, míg a múltkor készítettem a lekváros változatot és azóta, nagyipari üzemben gyártom :)))

Töltelék: 500g reszelt alma – ízlés szerinti cukor – 2 kanál baracklekvár – kiskanál fahéj – 2 vaníliás cukor – 2 nagy kanál keményítő – 2 kanál víz és pár csepp a feloldásához – citrom reszelt héja (ha nincs pár csepp eszencia) – 2 marék dió
Piskóta: 6 tojás – 6 evőkanál cukor – 6 evőkanál liszt – 3 evőkanál víz – vaníliás cukor – kiskanál fahéj – dió morzsalék
Az almát a két kanál lekvárral, két kanál vízzel, reszelt citrom hájjal vagy eszenciával, ízlés szerinti cukorral és fahéjjal felforralunk és legalább 3-4 percet párolunk, majd egy kis vízzel feloldott keményítővel bekeverjük és zseléssé főzzük (kb 3 perc). Tegyük félre hűlni (langyosodni).

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét nagy fokozaton kemény habbá verjük, majd beleöntjük a sárgáját, fahéjat és a cukrokat is. Folyamatosan működtessük a robotgépet, nem állhatunk le vele. Majd kb. öt perc múlva, jöhet a 3 kanál víz, majd a gép fokozatát visszavéve a lisztet is adagolhatjuk. Akkor jó a tésztánk, ha buborékok jelennek meg a felszínén. Még a bekeverése előtt készítsük elő a sütőnk legnagyobb tepsijét, amit béleljünk ki sütőpapírral. Öntsük bele, majd egyengessük meg. 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Kb. 15-20 perc a sütési ideje, de 15 percig ne nyitogassuk a sütőt. Tűpróbával ellenőrizzük, ha nem tapad rá a massza jó. Nedvesítsünk be egy konyharuhát és szórjuk meg nagyon apró dió morzsalékkal. Ha kész a piskóta fordítsuk rá, a papírral fölfelé, majd óvatosan húzzuk le róla. A nedves konyharuha segítségével szorosan tekerjük fel, majd hagyjuk a ruhában hűlni. Nem kell, hogy teljesen hideg legyen, hanem langyosan kitekerjük, megkenjük az almatöltelékkel, majd megszórjuk az előre pörkölt apóra tört dióval. Szorosan feltekerjük, kézzel körbe óvatosan megnyomkodjuk, hogy szépen összetapadjon, befóliázzuk és betesszük a hűtőbe egy kicsit megdermedni.

26 megjegyzés:

Nelli írta...

Nagyon finom lehetett.Én a pitének is mindig megpárolom az almát, keményítő helyett pedig vaníliás pudingot használok.

Mary írta...

Istenien néz ki és a leírás alapján biztos finom!:)

Moha írta...

Nagyon szép és finom is lehet, alma-dió jó páros!

Mézigörl írta...

Alma és dió...isteni lehet...már mentem is!

Ms. Poppy írta...

:) Látom, elért a piskótaláz. Ez már csak ilyen gyorsan terjedő 'betegség'.
Nagyon szép, és biztosra veszem, hogy isteni volt. Olyan igazi zamatos, lédús sütinek néz ki.

Ildy írta...

Remek!

Liza írta...

Jól néz ki és nagyon finom lehet ezzel a különleges töltelékkel:)

Ami írta...

Nyami! Nagyon guszta! tökéletes párosítás ez az alma és dió :). Le is mentem a receptet :)

Ms. Poppy írta...

Nézz majd be hozzám, van nálam valamid!:)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm
Poppy, köszönöm, de nem találom vagy nem jó helyen keresem

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Alma is,dio is.......ez bisztos nagyon finom!!!!!

Ottis írta...

Jó ötlet, almás pite helyett készíteni, amit én már nagyon unok,mert nagyon sokszor ettem...

Szemi írta...

Alma és dió, remek párosítás! Nyami!

Reka írta...

szuper otlet, nagyon megkostolnam. nagyon jo a piskotatekercs recepted, kiscsaladom minden nap megenne :-)))).

Juci írta...

Tetszik a recept, mentem is!

Névtelen írta...

Húú ez nagyszerűen néz ki! Édesanyám is pont ilyet szokott csinálni, szó szerint pillantok alatt fogy el mindig!

Ms. Poppy írta...

Remélem, most már megtalálod!:)

Mária írta...

Szia!Díjazott lettél nálam. Nézz át hozzám.:)
Ez is nagyon guszta

Mézigörl írta...

Sok szeretettel ajándékoztam neked egy díjat. Tudom, hogy már megkaptad, de én mégis rád gondoltam!:)

trinity írta...

Jujj, nem ér:))) Ezt én is kinéztem a Nők Lapja konyhából, annyira csábító! A napokban nálam is megsül. A piskótatekercs meg nem is annyira mumus szerintem sem!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm és

Mézi, Mária és Poppy a díjakat is nagyon-nagyon.

Igen Trinity onnan néztem ki az ötletet, de saját piskóta tekercs receptemmel készítettem el, valamint kevesebb almával :) Ez már kipróbált piskóta nem mertem újba belevágni :)))

Dia írta...

Bianka! Ez nagyon jó! Piskóta-alma-dió? Mi kell még?

Latsia írta...

Jól néz ki!

Boroka írta...

Hmm, de jol nez ki. :)

ayildi írta...

de kár, hogy csak én szeretem nálunk az ilyen sütiket, ha meg megcsinálom képes vagyok egyedül felfalni az egészet :-)

Na , majd egyszer megpróbálom mini adagban...

Vicuska írta...

A dió és az alma finom fúzió lehet!