Nem karácsony a karácsony sütemények nélkül, így az én szeretet nővéremre gondolva készítettem ezt a finomságot. Az az igazság, hogy nem is lehetett rajta érezni, hogy rizslisztből készült, csak az állagán, mert sokkal porózusabb volt. Kerestem én neki való lisztet, de sehol sem találtam, hiánycikk volt az ünnepekre tekintettel. Fontos, hogy a kakaót is figyelmesen olvassuk el, mert amit én vettem rá volt írva, hogy nyomokban tartalmazhat lisztet is. Nos, ekkor vettem 81% csokoládét és azzal turbóztam fel a piskótát.
4 tojás – 10 dkg cukor – 25 dkg rizsliszt – 10 dkg vaj vagy margarin – 4 evőkanál tejföl – 1 csapott evőkanál sütőpor – egy fél citrom reszelt héja – egy csapott kiskanál fahéj – 6-7dkg csokoládé (ezt tettem) vagy ha megfelelő az állaga 3 kanál kakaó, amit beleszámolunk a liszt tartalomba – 3 marék negyedelt dió
A tojásokat kettéválasztjuk a fehérjét habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, fahéjjal, citrom reszelt héjával, majd sorban a tejföllel, olvasztott margarinnal, olvasztott csokoládéval, sütőporral, liszttel és előre pörkölt dióval. Legvégén óvatosan hozzáadjuk a fehérjét is. Egy kisebb tepsit kikenünk, majd jól belisztezünk és beleöntjük a masszát, amit 180 fokra előmelegített sütőben készre sütünk, ha szükséges és nagyon égne a teteje dobjunk rá egy alufóliát. Tűpróbával ellenőrizzük.
Képek tálaláskor készültek :)

13 megjegyzés:
Nagyon szuper, ötletes süti!
Jó tesó vagy, hogy ennyire figyelsz erre!
Apetisant, asi servi o bicata. Pup!
Szépre sikerült!:)
Köszönöm Lányok
nagyon nagyon guszta!
Istenien néz ki! :-DDD
Rendes tolef, hogy masra is gondoltal!!!!
Szia Bianka!
A 25dkg liszt alatt milyen lisztre gondoltál?Ha gluténmentes akkor nem lehet búzaliszt.
Üdv.Jutka
Köszönöm
Juci bár az előszóban írtam, hogy rizslisztet használtam, javítottam a hozzávalóknál is, hogy egyértelmű legyen
Köszönöm :)
Szia Bianka!
Ne haragudj,de először a hozzávalókat néztem meg aztán, olvastam el az előszót.Akkor vettem észremikor már leküldtem a megjegyzést,de azért köszi!
Majd a barátnőmnek leírom,mert az ő egyik lánya is gluténérzékeny.
Szia! Remek recept, de kb. hány percig kell sütni?
Megjegyzés küldése