2010. dec. 20.

Kindli, diós

Egy igazi ünnepi finomság. Ízét a diós beiglihez vagy patkóhoz tudnám hasonlítani. Könnyű elkészíteni, bár amikor magyarázták telefonban a receptet sehogy sem tudtam megérteni és magam elé képzelni a formázását. Aztán csak felfogtam. Mondtam, könnyebb lett volna, ha azt mondjátok kisebb töltött káposzta forma, csippentésekkel a tetején :))) A kindlit eredetileg tej helyett fehérborral is készítették, vagy élesztő nélkül.

Tészta:500g liszt – 10g élesztő – 1 tojás + 1 sárgája – 30g cukor – 25dkg vaj – 3dl tej
Töltelék: 210g őrölt dió – 10g cukor – fél citrom reszelt héja – 1dl tej – ha szükséges lekvár 1 kanál lekvár – őrölt szegfűszeg – vaníliás cukor
Mákos tölteléket is használhatunk: 200g mák – 80g cukor – fél narancs reszelt héja Először a töltelékkel dolgozzunk, mert annak ki kel hűlni. Elkészíthetjük egy nappal korábban is. A tejet egy lábosban forraljuk össze a cukrokkal, majd adjuk hozzá a darált diót és a többi hozzávalót ízlés szerinti szegfűszeggel, majd pár percig főzzük. Ez is ízlés kérdése ki mennyire szereti a tölteléket száraznak, de lazíthatunk rajta lekvárral. Hagyjuk hűlni. Mákos is így készül.
Az élesztőt felfuttatjuk egy deci tejben (langyos tej, élesztő, kis cukor, egy kiskanál liszt, meleg hely), majd hozzáadjuk a száraz adalékokhoz és az egész tojáshoz. A robotgép csigás végével kezdjük összedolgozni, majd adjuk hozzá a langyos tejet és a legvégén az olvasztott vajat. Ha még szükséges adhatunk hozzá tejet, hogy egy jól nyújtható rugalmas tésztát kapjunk. Fél órára tegyük meleg helyre pihenni. Lisztezett munkapulton óvatosan, hogy nem szakadjon ki, nyújtsuk jó vékonyra. Vágjunk téglalapokat, majd mindegyikre tegyünk egy adag tölteléket. Két oldalt hajtsuk fel a tésztát, majd tekerjük rajta kettőt, hogy lezárjuk. A végét kenjük meg tojássárgájával, hogy rátapadjon. A tetejét 3-4X csipkedjük meg. Na, ez jó kérdés, hogy minek. Díszítés, hagyomány, vagy technikai oka van, azt nem tudom, de így kell és kész :))) Kenjük meg a tetejét tojássárgájával és előmelegített 180 fokos sütőben süssük készre. Ha szükséges és nagyon égne a teteje, lazán dobjunk rá egy alufóliát. Sajnos én figyelmetlen voltam és az oldalát nem kentem be eléggé, így nem lettek olyan szépek.

9 megjegyzés:

Dia írta...

Imádnám!

Mézigörl írta...

Bianka! Ez szuper jó! Imádom a diósat! Akkor benne vagy egy cserében? :-DDD

Hobbychef írta...

Guszták. A kindli - gondolom - a német (Christ)kindl szóból jön.

Ildy írta...

csudijó!

Maryenne írta...

Csodásak! :)

Reka írta...

Jol nez ki nagyon, fincsi lehet!!!!

Csibe írta...

Juj, ez nekem nagyon ízlene!

Viki írta...

Esküszöm, hogy tegnap, amikor csak úgy futólag olvastam, knédlit sikerült olvasnom :) na de ez egészen más, meg aztán nem is hasonlítottak egymáshoz :)))
Nagyon guszták, s tuti fincsi is (diós!!!)

Foodafok írta...

Sütikbe, verhetetlen vagy.