2010. dec. 1.

Minden bele, leveles csiga

Azért hívom mindent belének, mert váratlan vendégek esetén, ahogy nálunk is megtörtént, mindent bele dobva egy remek kis összeállítást kapunk. Tényleg elég rá egy fél óra, csak akkor igénybe kell vennünk a mikró áldásos hatását, hogy a tésztánkat a kifagyasztó programmal munkaképessé tegyük. Azután, ami a hűtőnkbe van, mehet is bele, sütő és kész is. Majd várhatjuk a dicséreteket, hogy hogyan is voltunk képesek ennyire gyorsan dolgozni, mikor nem is vártuk őket :) Persze azt is meg kell értsék, hogy modellkednie is kell az ételnek, nem lehet csak úgy nekiesni :)))

Leveles tészta – egy kis konzerv kukorica – 2 ujjnyi füstölt, főtt császárszalonna (vagy ami van) – egy jó 20 dkg sajt (lehet fele füstölt is) – só – bors – metélőhagyma – csipet fokhagymasó – 1 tojás

Előkészítjük a leveles tésztánkat. Ha van időnk, szobahőmérsékleten fagyasszuk ki, de ha nincs akkor mikróban (de csakis a kifagyasztó programmal és óvatosan, hogy nem legyen nagyon puha). Addig készítsük elő az alapanyagokat, ami szükséges vágjuk fel. Ha nincs metélőhagyma jó a sima vékonyra szelt hagyma is.
Egy lisztes munkapulton nyújtsuk vékonyra a tésztát. Én meg szoktam szórni egy kis sóval és belenyomkodom, majd sajttal, kukoricával, szalonnával, fűszerekkel és hagymával. Nem vagyok híve a fokhagymasónak, de itt most jó hasznát vehetjük. Jó szorosan tekerjük fel (közben kenjük meg a szélét tojással a tapadás érdeklében), majd vágjunk kb. 3 cm szeleteket. Egy sütőpapíros tepsibe helyezzük, majd megkenjük tojással és előmelegített sütőben 180 fokon készre sütjük. Még a tetejét is meg lehet szórni sajttal. Én már nem tettem.

17 megjegyzés:

Bonbon mánia írta...

Nagyon jó ötlet!
Én is gyakran használom a leveles tésztát, ha hirtelen kell valamit sütni, bár én jobb szeretem a frisset, azt nem kell olvasztani :-))

Sara & Miki írta...

Arata apetisant. O zi frumoasa.

Dia írta...

Ezek a legjobbak. Gyors és finom!

Belly írta...

Tényleg jóötlet,én is seretem bevetni.

Puszedli írta...

Ezeket a mindent bele csigákat én is nagyon szeretem. :)

Ami írta...

Klassz, nagyon :)

családi tűzhely írta...

Mi is nagyon szeretjük az ilyesmit:)

Zsiri írta...

Nagyon jó ötlet, mi is gyakran készítünk ilyesmit :)

Erinacea írta...

Nagyon guszta lett, elfogadnám :)

Raindrop írta...

Kettőt kérek! :)

Viki írta...

Nagyon éhes vagyoooook ! - maradt még ?
Ma már többször jöttem Hozzád, csalogatott ez a csoda, de mindíg elkalandoztam a blogodon. (Nem tudom behozni a lemaradásaim, még az olvasásban sem).
Na de majd egyszer :-)

Viki írta...

OFFolok is egy kicsit ! Gratulálok a 200. rendszeres olvasódhoz, s ha jól láttam: Gesztenye? :-)

Mézigörl írta...

Nagyszerű ötlet! A leveles tészta pedig jó kis találmány! Én is gyakran fordulok hozzá! Grat a 200. olvasódhoz! :-D

Gizi írta...

Nagyon guszta!! Esetleg közelebbi kapcsolatba kerülhetnék az egyik modellel???:))

Nelli írta...

Finom nagyon!Én is szeretem a csigák variálhatóságát!:-)

Bianka írta...

Köszönöm

TeaRoom írta...

Nagyszerű ez a leveles tészta, tényleg életmentő lehet egy spontán rágcsához. Ezt a variációt viszont az íz kedvéért fogom kipróbálni! (Eszti)