2011. febr. 3.

Csokimázas, citromos piskóta


Ez a sütemény egyből felkeltette az érdeklődésem. Maga a citromos piskóta gondolata fogott meg a legjobban, mert az eredeti más mázzal volt bekenve. Az alapanyagok mennyiségén és elkészítésén is változtattam, de az alap koncepció Culorile din farfurie blogról származik

11 kanál cukor + 1 kanál vaníliás cukor – 15 dkg margarin – 4 tojás – 16 kanál liszt – fél csomag sütőpor – csokoládémáz – 1 citrom

A tojásokat kettéválasztjuk a sárgáját a cukrokkal, habosra keverjük, majd sorban hozzáadjuk az olvasztott margarint, egy citrom reszelt héját és levét, majd a sütőporral elkevert lisztet. Ha mindennel megvagyunk, jöhet a kemény habbá vert tojásfehérje, amit óvatosan belekeverünk. Egy kikent és kilisztezett őzgerincbe öntjük, majd 200 fokos előmelegített sütőben kezdjük el sütni. Kb. 2 perc után, levesszük 180 fokra. Ha szükséges, hogy ne égjen meg a teteje fedjük le fóliával. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.
Hagyjuk hűlni. Én jelen esetben készen kapható, mikróban vagy meleg vízben feloldható zacskós étcsokoládés mázat használtam (meg kell jegyeznem, hogy nagyon praktikus és nagyon finom). A mázat még elkészíthetjük olvasztott csokival, vagy margarin, tej és kakaó keverékével is. Hagyjuk az egészet megdermedni.

11 megjegyzés:

autumn írta...

Bianka! Indítok egy "online vacsoracsatát", lenne kedved benevezni? Kérlek nézz be hozzám!

Mary írta...

Istenien néz ki!:)

Szemi írta...

Hú, ez nagyon guszta! Jöhetne egy szelet belőle! :)

Ami írta...

Ebből én is kérek! :) Nagyon guszta

családi tűzhely írta...

Egy csésze kávé mellé jöhet bármikor.

Kreatív konyha írta...

Nagyon jól néz ki, biztosan finom! Elfogadnék egy szeletet!

Juci írta...

Imádom a citromos sütiket!
Gondolom , ez is nagyon finom ízű!

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon tetszik, szuper kis sütike lehet!

Viki írta...

Ez biza, nagyon tetszik :)

Nelli írta...

A reggeli kávémhoz csentem belőle!:-)

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm