2011. febr. 4.

Rántott gomba, tartárral


Azt hiszem ezt mindenki el tudja készíteni, azokon kívül akik nem szeretik a gombát. Na jó még azok is csak max. nem esznek belőle. Így nem is a recept miatt teszem fel, hiszen ez egy sima rántott étel, hanem azért, hogy hátha valakinek eszébe juttattam, hogy jé de rég ettem és ezzel is levettem egy kis terhet a válláról, hogy mi legyen a menü. Mert valljuk be nem a főzés a legnehezebb, hanem eldönteni, mit főzzünk. Főleg, ha otthon a következő segítségünk van: Mit főzzek drágám? Mindegy :))))

Gomba – liszt – tojás – zsemlemorzsa – olaj
Tartár: majonéz – tejföl – bors – só – petrezselyem

Mennyiségeket nem írtam, mert függ az adagoktól. Ha kicsi vagy közepes a gomba egyben, de ha olyan óriási fejeket sikerült beszerezni, ahogy nekem is, akkor érdemes ketté vagy négybe vágni. Megpucoljuk, megszabadítjuk a szárától (azt érdemes megpárolni és lefagyasztani, mert remek töltelékekbe), majd megforgatjuk, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsában és bő forró olajban kisütjük.
Ahány ház, annyi féle elkészítési módja van a tartárnak. A legtöbb esetben a fenti felsoroláshoz kevés mustárt vagy citromlevet is szoktak tenni, de akkor egy kis cukorral érdemes megbolondítani. Én így lightosan jobban szeretem.

13 megjegyzés:

Nóri írta...

Egyetértek!Amikor megkérdezem barátomat mit fözzek,Válasz:mindegy.Csodálkozik hogy megint recepteket nézegetek a neten és megkérdezi miért ülök a gép elött?!Rántott gombát szeretjük,jó ötlet...

Ditta tortái írta...

Ismerős a válasz:-),nagyon szeretem a rántott gombát:-)

Edó írta...

Ezt én is imádom!Nálunk a válasz nem mindegy :)) általában mindig pontos választ kapok,persze úgy könnyű megmondani konkrétan,ha férj max 10 féle ételt eszik..ha újdonság van,egyáltalán nem biztos hogy nyert ügyem lesz:))

Túry Amália írta...

Férjem is mindig azt mondja mindegy :)...kivétel, ha már nagyon sokáig különlegeseket ettünk, akkor kér valami klasszikusat. A rántott gombát meg imádom!

Kreatív konyha írta...

Tényleg jó ötlet! Nekem legtöbbször az alap receptek nem jutnak eszembe!

Reka írta...

Regi kedvencunk, nagyon-nagyon finom.

Gizi írta...

Imádom, imádom!!!! A gomba mindenféle változatát.
Jó hogy feltetted, mert már nálunk is régen volt. Nálunk a válasz a kérdésre a következő szokott lenni "finomat".:)))) Na ebből főzzek aztán valamit.

Viki írta...

Nálunk a válasz, illetve kérdés? Hát anyukám! szoktam én válogatni? - nekem mindegy, csak fiknom legyen. Na ebből is össze lehet hozni egy egész heti menüt :)))
A gombot viszont minden formájában nagyon szeretjük, s majdnemhogy naponta használok 1-2 szemet. Legyen az egy tojásrántotta reggelire is akár :)))

Viki írta...

szoval nem GOMBOT, hanem GOMBÁT !!! - pedig még el is olvastam :)

Nelli írta...

A gomba nálunk is örök kedvenc.Készítettem már csak paprikás lisztbe forgatva is, úgy is finom volt.:-)

Elisabeth írta...

Én imádom a rántott gombát, és a rántott hagyma karkákat is. Nagyon finomnak néz ki a gombád!

Elisabeth írta...

Én imádom a rántott gombát, és a rántott hagyma karkákat is. Nagyon finomnak néz ki a gombád!

Bianka írta...

Köszönöm