Férjemmel vásároltunk, amikor is a paradicsompürés polcok mellett meglátta a konzerves darált húst. Nem tudom ki, hogy hívja, de nekem ez a "löncs" hús :). Feleszmélt, hogy ő gyerekkora óta nem evett és milyen szép emlékeket ébresztenék benne, ha ebből készíteném a bolognait. Uccu neki megvettük, megfőztük és megettük. Tény, hogy sokkal gyorsabb, hiszen gyorsabban készült el a mártás, mint a tészta, viszont nem üti a darált hús szintjét. A másik, férjem szerint már ez a konzerv sem az a konzerv. Nos összefoglalva rohamkajának, elfoglalt háziasszonyoknak ajánlom.
A bolognai recept ITT található + 400 g-os konzerv darált hús a nyers darálék helyett
Minden egyes lépés ugyanaz kivéve, hogy a konzerv darált húst felkockázzuk és úgy adjuk hozzá az alaphoz, valamint nem szükséges szalonnát vágni alá. Ne lepődjünk meg, főzés közben szétmállik. Átrotyogtatjuk vagy két percig, majd egyből mehet hozzá a paradicsompüré. Az is pár perc és kész is. Fűszerezést tartsuk meg, de folyamatosan kóstoljuk, mert a konzervesnek már van egy alap sóssága és íze.
A bolognai recept ITT található + 400 g-os konzerv darált hús a nyers darálék helyett
Minden egyes lépés ugyanaz kivéve, hogy a konzerv darált húst felkockázzuk és úgy adjuk hozzá az alaphoz, valamint nem szükséges szalonnát vágni alá. Ne lepődjünk meg, főzés közben szétmállik. Átrotyogtatjuk vagy két percig, majd egyből mehet hozzá a paradicsompüré. Az is pár perc és kész is. Fűszerezést tartsuk meg, de folyamatosan kóstoljuk, mert a konzervesnek már van egy alap sóssága és íze.
19 megjegyzés:
Jól néz ki! Amúgy régen tényleg finomabb volt. Ez a kitudja mi van benne konzerv! :D
Arata apetisant. Week-end placut.
Jujj... ezer éve nem ettem lunch húst! De jó, hogy eszembe juttattad én annak ellenére, hogy egyesek szerint ciki, nekem is a gyerekkori ízeket juttatja eszembe! Most fogok én is venni!:-)
Volt anno egy nagyon divatos vendégváró, amikor kiflibe töltötték és gy grillezték a sütőben... évek óta keresem a receptjét, de nem találom, az is ebből készül szerintem...
Tényleg, én régen melegszendvicsnek ettem a koliban :) Ja, és jót röhögtem magamon: még szemüveg nélkül, nemrég ébredve olvaslak, és a bevezető utolsó előtti mondatánál azon gondolkodok, hogy hogy lehet egy másik férjed is :))))
Erinaceához hasonlóan én is megakadtam a másik férjednél.:) Mi gyerekkoromban mindig löncshúsból csináltuk a bolognait és kockasajtot reszeltünk a tetejére. Akkoriban az lényegesen olcsóbb volt, mint a trappista. Én nagyon szerettem!!! Mikor a férjemnek főztem ilyet, nem mondhatnám, hogy el volt ragadtatva tőle.:) Annak ellenére, hogy ha tehetem darált húsosat csinálok én azért nagyon szeretem löncshússal és kockasajttal, nosztalgikus:)
Látod, ha nem teszel ki egy vesszőt, máris bigámistának hisznek.
Mindkét bolognai guszta, de egyetértek, a darált húsból készített ízesebb, s jobb az állaga is.
Lányok, fiúk :))))))
Igazi gyerekkori emlékek
Latsia íme
http://kiskonyham.blogspot.com/2010/08/toltott-kifli-loncshussal.html
Szeretnék valamit továbbadni Neked! Kérlek kukkants be hozzám!
http://tucsokbogar.blogspot.com/2011/03/pizzagolyok-nappali-fenyben-dijak-egy.htm
Ne haragudjatok, de én inkább senkinek nem ajánlanám... Én még a kutyámnak sem adtam ilyet, nemhogy megcsináljam és megegyem, főleg nem adnám a családomnak. Nekem rettenet emlékeim vannak erről a cuccról, ahogy áll rajta a gusztustalan zsírréteg... Mennyi hús van ebben 5%? Mert több szerintem nem nagyon. Én is sokszor nosztalgiázom, de ez az izé egyáltalán nem a szép emlékek közül bukkan elő, inkább riogatni lehet vele...:)))
Én is csináltam már vele bolognait és hát soha többet. Nagyon nem ízlett. :( Persze ettől másnak még bejöhet, mi csak leerőltettük, hogy ne kelljen kidobni...
Jesszusom... kíváncsiságból megnéztem, hogy miből van egy ilyen konzerv...íme:
Összetevők:
ivóvíz, szeparált baromfihúspép, gyártási szalonna, sertésszív, búzaliszt, sertéshús, sertéstüdő, sertésfejhús, sertésbőrke, részlegesen zsírtalanított zsírszövet, zsemlemorzsa (búzaliszt, ivóvíz, konyhasó, élesztő), konyhasó, fűszerek, szójafehérje koncentrátum, stabilizátor (difoszfátok), antioxidáns (aszkorbinsav), burgonyakeményítő.
Ezek után, én még mindig azt mondom, hogy ez szinte emberi fogyasztásra alkalmatlan...:(((
Azért Lányok, „szemétnek” csak ne nevezzünk egy kaját. Jó nem az igazi, de kopogjuk le, hogy mi megengedhetjük magunknak a darált húst, mert mások csak ezt a 250,-os konzervet eheti. Nézzük a segélycsomagokat (pl árvíz), amiben mindig ez van, akkor azoknak is szemetet küldtünk, mert ennyi erővel kutyakaját is ehettek volna?
Azért valljuk be Szepy te is jársz Mekibe, ahogy néha én is, az is ugyanolyan szemét. Kutyámnak sem adnék belőle, na jó, mert nem eheti :)))
Szerintem rohamkajának, vagy szorult pénztárcának jó. És igen gyermekként szerintem sokan ezt ettük, főleg az iskolai menzán és nosztalgiának tökéletes volt, egyszeri és megismételhetetlen alkalommal :)
Fincsi,fincsi,de valóban nem az igazi már ez a löncshús,régebben fasírtot is készítettünk belőle,az nagyon finom volt,de ez már sajnos nem az..
Nagyon nem az igazi, mert nem más mint egy nagy adag zsír, szója, zsemlemorzsa és némi húsvagdalék, ami más termékek előállításánál megmaradt. Az, hogy segélycsomagokba ilyet tesznek, az nem azért van, mert ez a jó, hanem azért, mert segélycsomagba tartós élelmiszert kell tenni, hiszen a nyers húst nem tudnák napokig tárolni, szállítani. A segélycsomagok nem feltétlenül azt tartalmazzák, ami jó, sokkal inkább, ami olcsó, sokáig eláll, stb.
A Mc Donald's megint egy másik téma, mert ott is van szelet húsból készült hamburger, csak jól kell tudni választani...
A nagynéném anno járt Németországban olyan üzemben, ahol kutyakaját állítottak elő, és elmondása szerint nagyobb volt a tisztaság, mint itthon egy húsgyárban.. mondjuk ez volt vagy 15 éve...
Ezzel a konzervvel az a baj, hogy lehet, hogy "csak" 250,- Ft, de ezért a 250,- Ft-ért nem kapsz csak zsírt, zsírt, szóját, kenyérmorzsát... húst szinte semmit. Így meg már nem is olyan olcsó, sőt.. Ha ennyi pénzből darálthúst veszel, az legalább hús...nem vagdalék...
Én gyerekkoromban sem ettem meg, így nem tudok nosztalgiázni vele, de jobb is, hogy így van. Nemrég felelevenítettem egy nosztalgikus konzervet a sertésmáj konzervet... és soha többet. Vagy a régi volt finomabb, vagy nagyon finnyás lettem azon a téren, hogy mit eszem meg és mit etetek meg a családommal.
Sokszor a drágább, olcsóbb.. főleg, ha megnézed az összetevőket...
Jó példa erre a virsli, amiben iszonyatos különbségek vannak... van, amelyikben szintén nincs hús, csak szója és zsír..
Vitázni egyébként felesleges erről, aki szereti, vegye, egy, én nem fogom, az biztos.
Szerintem is felesleges vitázni, a döntés mindenkinek saját joga. De az én életemben már volt olyan időszak mikor választanom kellett, hogy kenyeret veszek vagy margarint, mert a kettőt együtt nem tudtam kifizetni. És miután az egész kamrát áttúrtad és este kénytelen vagy a natúr rizst magában odatenni az asztalra, akkor nagyon tudnál örülni annak a löncshúsnak. Persze én csak a saját nevemben beszélek. Csak azt szeretném mondani, hogy mindenki életében bekövetkezhet olyan időszak, mikor kénytelen feladni az "elveit". Bár azért azt is hozzá kell tenni, hogy az azonos árkategóriájú löncshúsok között is óriási különbségek vannak.
Bianka, Manapság amikor rengeteg ember átt tér vegitárius ételre...mi akik hus szeretők, jajj, ne legyünk rá szorulva ilyen konzervs husra, semilyen izben, vagy formában, és ha gyors LUNCH-ebédre van szükségünk, inkább ennénk egy finom tojás rántottát, vagy egy egyszerü spaghettit otthonilag készittet paradicsom szósszal, reszelt Parmezált sajtal, és kész az ebéd.
Azok a nosztalgiás ételek végett sok ember sajnos "gyomor rákban" halt meg...legalább is itt:-(((
Jól néz ki elkészítve az izét te tudod milyen? Valóban nem az igazi már a mostani löncshús, pedig annak idején még felszeletve kirántva is készítettem és finom volt.
Na mindegy, azért mindenkinek köszönöm a kommenteket :)
A legjobb most az Aldist piros dobozos löncshús. Verhetetlen 👍😄
Megjegyzés küldése