2011. máj. 24.

Epres torta 2x és hétvége

A hétvégénk csodásan telt. Meglátogattuk kedves barátainkat, egyben kedves blogtársnőnket Diával főzni-jó Kecskeméten. Mivel egy kismama szava szent és ő erre vágyott, ennek örömére készítettem ezt a két epres finomságot. Csak, hogy szegények megjárták a hadak útját. 100 km-ert utaztak, és a fényképezkedésre is csak másnap került sor, így egy kicsit viharvertek lettek :) Viszont meg kell említenem, hogy voltunk Kiskunmajsán egy nagyon kellemes termálfürdőbe, amit mindenkinek ajánlok ITT.
A tortának egy piskótája és egy fajta krémje volt, csak a teteje készült más módszerrel, így végre igénybe tudtam venni a „tortaformázó” keretet, így azzal választottam szét az ízeket.

Tortalap: 6 tojás – 6 kanál cukor – 6 kanál liszt – 1,5 késhegynyi sütőpor
Krém: 25 dkg vaj – 3 tojás – 6 evőkanál liszt – 6 dl tej – 25 dkg cukor – vanília esszencia
Egyik torta: fél kiló eper
Másik torta teteje: 3-4 marék eper – 2 kanál keményítő – ízlés szerinti cukor

Szokásos torta piskótámat készítettem, de most 6 tojásból és nem kerek formában sütöttem, hanem hagyományos kisebb alakú tepsiben. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, félidőben hozzáadjuk a sót. Ha kemény a hab lassan adagoljuk a cukrot, majd ugyancsak lassan egyenként a tojások sárgáját és legvégén a sütőporral elkevert lisztet. Egy kikent (én kevés olajjal szoktam), aljában sütőpapírral kibélelt formába öntjük. 180 fokos előmelegített sütőben kezdjük el sütni, majd pár perc múlva visszavesszük 160-170 fokra. Sütési idő kb. 20 perc. Csak a legvégén nyissuk ki a sütő ajtaját és tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész és kihűlt, vágjuk 2 felé.

A krém: Gőz fölött duplafalú forralóban (vagy nagyobb edénybe egy kisebb hőálló tállal) a tojások sárgáját, a tejet és a lisztet sűrű krémmé főzzük. Utána tegyük hűlni.
A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kihűlt tojásos krémhez és ízlés szerint meglocsoljuk vanília esszenciával. A piskótát szeletelés után, ha szükségesnek, érezzük, meglocsoljuk, majd megkenjük a krémekkel. Én enyhén cukros fekete teával locsoltam meg. Krémezés után minden egyes réteget pakoljuk meg eperrel, majd a torta tetejét mindenki tetszése szerint díszítheti. Mivel még volt itthon egy kevés darált mandula azzal is megszórta.
A másik torta rétegei közé nem teszünk epret csak a tetejére a zselésített epret, amit a következőképpen kell elkészíteni.
Az pereket kisebb darabokra vágjuk, majd egy edénybe téve annyi vizet adunk hozzá, hogy épp, hogy elfedje. Felforraljuk ízlés szerinti cukormennyiséggel, majd hideg vízben elkevert keményítővel besűrítjük. Nem kell a keményítőt forralni, gyors mozdulatokkal keverjük, míg kocsonyás nem lesz. Öntsük a tortánkra.
Mindkét torta fajtát tegyük hűtőbe.
Ez a krémmennyiség kerek vagy sima téglalap alakú teljes nagyságú tortára is elég. És még egy kis élménybeszámoló, megvolt az idei év első bográcsozása, valamint vacsoránkat és reggelinket egy csodás diófa árnyékában töltöttük.

15 megjegyzés:

4Gyerek írta...

szegény epres finomságok. jó kis viszontagságnak lettek kitéve, de ahhoz képest elég fotogének maradtak.
bográcsban mi készült?
és is talán a holnapi ebédünket szeretném ott összehozni. bár most épp csöpög az eső. ami meg ugye a veteményesnek már hiányzik.

Bianka írta...

Gulyás rotyogott, de mivel nem én készítettem meghagyom az elismerések learatását a szakácsnak :)

Remélem neked is összejön

Marika írta...

Nagyon finomnak tűnnek a sütik! Mi is imádjuk az epret, én eddig még eperhabon kívül mást nem tudtam kreálni belőle, mert mind megettük! :)
Gratula neked is a sütikhez, a szakácsnak pedig a bográcsgulyáshoz!!

Nely írta...

Waaaaaw, cat de bine arata si ce buna trebuie sa fie!!! O zi minunata!

Nelli írta...

Igazán finomakat készítettél!

Dia írta...

Ne aggódj, nem voltak viharvertek, nagyon is finom lett!
Mi mindenre jó ugye a diófa?
Örülök, ha jól éreztétek Magatokat!
Sajnos a gulyást csak bográcsban fotóztam...

gondaanyu írta...

Jók is az ilyen találkozások !

Mary írta...

Jó kis hétvége volt! Torták szépek lettek! :)

Kati írta...

a hosszú út után is szépek maradtak, biztos finomak is voltak.

Barbi konyhája írta...

Nem látszik, hogy ennyit utazott, így is nagyon kívánatos maradt!
Nekünk is van egy diófánk, igaz már öregecske, de jó az árnyékában homokozni és csúszdázni a gyerkőcökkel. Bográcsra pedig régóta vágyom már! Talán egyszer megvesszük.
Nézz be hozzám, van egy csomagocskád! :D

Reka írta...

Hat ez nem semmi, tenyleg szep hetveged lehetett :-)))).

trinity írta...

Na, most veszettül vágyom valami epresre! Holnapig ki kell bírnom...

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, tényleg nagyon jó volt

Szemi írta...

Nagyon guszta.

Zsiri írta...

Imádjuk az epret, nagyon guszta kis süti