2011. máj. 10.

Sajtos tészta, házi ketchuppal

Tudom, tudom, hogy jövök egy ilyen kajával, amit egy gyermek is el tud készíteni és semmi különleges nincs benne, de szerintem ilyen kajákra is szükség van a mindennapi életben, amikor az ember örül, hogy hazaért, de úgy hozza a sors, hogy már roboghat tovább. Meg ötletnek sem utolsó és itt vagyok én jó példának, hogy gyermekkoromban néha ettem, férjem is, de be kell vallanom, hogy saját háztartásomban most készítettem először. Meg egyébként nem is maga a sajtos tészta a lényeg, hanem a rá való ízesítő. Mivel én nem igazán szeretem tejföllel ki kellett rá találnom valami ízesítőt. Ebből nem kell sok, mert intenzív, és ennek következtében csak a fokhagyma rajongóknak ajánlom.

Fél kiló, tetszés szerinti tészta – trappista sajt – füstölt sajt (jelen esetben parenyica) – normál esetben tejföl
Ketchup: 1 konzerv paradicsompüré – só – bors – majoránna – 1 gerezd fokhagyma – oregano – cukor
A tésztát kifőzzük, leszűrjük, majd adagonként megszórjuk sajttal és elméletileg leöntjük tejföllel, aki szereti, ha nem, akkor az ízesítővel, amit a következőképpen kell elkészíteni.
Számoljatok rá 1 percet :) a paradicsompürét tetszés szerint fűszerezzük. Azért tetszés szerint, mert van, aki jobban vagy kevésbé szereti pl. az oreganot. Majd keverjük hozzá a préselt fokhagymát és annyi vizet, hogy krémesebb állagot kapjunk.

10 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Szerintem teljesen jó, hogy felraksz ilyet is, aki kezdő, vagy épp ötletet kereső, tuti hálás érte.:-)) Jó kis kaja ez.:-))

sara & Miki írta...

Imi plac pastele, o zi frumoasa.

Mary írta...

Ötletes és szerintem gyerek kedvenc is! :)

Nelli írta...

Az én Bazsim pl. mindig meg tudná enni annyira szereti.:-)

Ami írta...

Én nagyon szeretem a sajtos tésztát, mondjuk én tejföllel, de ketchuppal is fincsi lehet :)
IGazán guszta lett!

Éva írta...

Guszta, könnyü elkészíteni , finom mi kell még ? Egészségetekre!

Nely írta...

Foarte bune!...mai ales cu cascaval afumat. Pupici!

Marika írta...

Én is imádom a sajtos tésztát, akár egyéb ízesítő nélkül is, de biztosan nagyon finom ezel a ketcuppal is! Szerintem is jó ötlet ilyeneket is feltenni, ötletadónak is kiváló!

4Gyerek írta...

Elsőszülött most bezzegelhetne, hogy de rég is evett ilyensmit.

Praliné Zsuzsi írta...

Micsoda majoranna-fan vagy! :) Én alig használom, de most már be kell vezetni, kipróbálom paradicsompüréhez!