2011. dec. 27.

Batátás, tökös, sült vörös tengeri sügér

Apum részéről nagy hal evők vagyunk, így náluk elmaradhatatlan, hogy az ünnepi asztalon ne díszelegjen egy szépséges halétel. Szerencsére ünnepeken kívül is gyakori fogás, amiből meríthetek pár recept ötletet. A mostani a következő volt: 2db kb. 75-50dkg vörös tengeri sügér – 50dkg sütőtök (méretesebbet, hogy lehessen hasábokat vágni) – két darab batáta (nagyobb burgonya nagyságú) – 1db hagyna – 4-5 gerezd fokhagyma – só – bors – halfűszer – őrölt koriander mag – 1db citrom – 2-3 dl olíva olaj.

A tiszta (pucolt) halat kívül-belül besózzuk és felhasználásig hűtőbe tesszük. A tököt, batátát meghámozzuk, megmossuk és a hasáb krumplinál kicsit nagyobb darabokra vágjuk. Beletesszük, egy tálba hozzáadjuk a karikára vagy szálakra vágott hagymát, az apróra vágott fokhagymát, sót, borsot, koriandert, majd lelocsoljuk olíva olajjal és összekeverjük. Elővesszük a két halat és lemossuk, leitatjuk. Beirdaljuk, de ne sűrűn, mert nem apró szálkás, hanem csak nagyobb borda és gerinc tartja. Megszórjuk és bedörzsöljük kívül-belül a halfűszerrel. Megolajozunk egy nagyobb tepsi vagy tűzálló tálat és elhelyezzük benne a halat. Bele és a halra egy kisebb darabokra vágott fél citromot teszünk, majd köré helyezzük a fűszeres tököt, batátát és, ha még maradt olajjal meglocsoljuk. Hozzáöntünk egy fél pohár vizet, majd letakarva alufóliával 180-200 fokos előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre pároljuk. Ezután levesszük a fóliát és készre sütjük. A másik fél citrommal díszítjük.

9 megjegyzés:

Ízlésszindróma írta...

Hűű, méltó fogás lehetett a karácsonyi asztalon, nagyon guszta :)

Hobbychef írta...

Pazar látvány, nagyon finom lehetett.

Elisabeth írta...

Na, ilyen könnyebb finomságot szivesebben készitenék!

Ditta írta...

Gyönyörű látvány,remek étel!

Petra írta...

Könnyű és finom étel! Most leginkább ilyesmire vágynék. :)

Illéskrisz Konyhája írta...

De guszta! Ezt is szívesen megkóstoltam volna! Batátát még nem vettem...Finom étel lehet, az biztos!

Juci írta...

Micsoda finomság! Yammmy!!!

Gizi írta...

Boldog Új Évet Kívánok!!!:)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm