2012. ápr. 6.

Újhagymás, sajtmártásos karaj


Frissen ajánlom fogyasztani. Érdemes annyi készíteni, amennyi el is fogy, mert másnapra besűrűsödik és elveszti mártásos jellegét. Tálaljuk rizzsel vagy tésztával. 
Egy főre két karajjal kell számolni – húsfűszer – 2 nagy marék reszelt sajt + a tetejére – 5 dkg vaj vagy margarin – 1 nagy kanál liszt – szerecsendió – só – bors – petrezselyem – én tettem bele majoránnát, de ízlés kérdése – 3 szál újhagyma – tej 
Kezdjük a hússal. Fűszerezzük, majd egy órán át, kevés zsiradékkal, vízzel vagy húslével egy tepsiben fedő alatt pároljuk át.
Közben készítsünk egy besamelt, amit sajttal fogunk felturbózni. A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet és annyi hideg tejet, hogy mártássá sűrítsük. Ha szükséges a végén még adjunk hozzá tejet. Nem kell sokat főzni, elég pár perc. A legvégén fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, petrezselyemmel (én majoránnával is) és keverjük bele a sajtot. Ha szeretjük fele-fele arányban füstölt és „natúr” ízesítésű sajtot is tehetünk. Ha kész a hús, tegyük át egy kikent tűzálló tálba, szórjuk meg a karikákra szelt újhagymával, öntsük nyakon a mártással, majd szórjuk meg sajttal. Magas hőfokon pirítsuk rá. 

3 megjegyzés:

andi írta...

Fenséges!:)

Nelli írta...

Én ezt nagyon szeretem!Metélőhagymával szoktam készíteni.:-)

Hobbychef írta...

Csodás. Nyugodtan készíts nagyobb adagot is, akkor tudsz nekem is küldeni.