2010. márc. 23.

Prézlis tejfölös karfiol egy kis füstölt sajttal „1/2D”


Mostanában nagyon rá vagyok gyógyulva a karfiolra. Ettem már levesben, csőben sütve, rakottan, főzeléknek és most elkészítettem egyik nagy kedvencemet, a prézlis változatot. Gyermekkoromban gyakran kértem, de most, mivel férjem nem szereti ezt a fajta zöldséget magamnak már nem igazán álltam neki. De most nincs visszaút, szükségem volt egy gyors finom kajára. Erre esett a választásom.

Leszámítva azt a kis prézlit a diétások is ehetik, csak ligtosabb tejföllel és sajti nélkül. Na, majd utána jön a karfiol főzelék is :)
Arányokat nem lehet írni, hiszen mindenki más-más mennyiséget készít.

Veszünk egy fej karfiolt. Rózsáira bontjuk, majd lobogó vízben ¾ részben megfőzzük. Villával ellenőrizzük a puhaságát. Közben készítünk pirított zsemlemorzsát. Én sokakkal ellentétben olajjal szeretem elkészíteni és abból is kevéssel, mert nekem jobban ízlik, ha egy kicsit szárazon pirul és nem lesz nedves. Ha a karfiol kész leszűrjük és jól-jól átforgatjuk a prézliben, de óvatosan hogy ne törjenek szét. Majd egy enyhén kikent jénaiba vagy sütőtálba fektetjük. Bőven meglocsoljuk tejföllel, de mivel nekem még volt itthon egy kis füstölt sajtom próba szerencse módjára azzal is megszórtam. Hideg sütőbe rakva készre pirítjuk.
Ha valaki szereti, a tejfölbe keverhet egy kis szerecsendiót vagy borst is. Viszont én még szeretek a kész étel mellé enni egy kis friss tejfölt.


Fontos: azért mert nem írom, a húsokat és a zöldségeket felszanálás előtt meg kell mosni :)

10 megjegyzés:

Niki írta...

Mi is nagyon szeretjük a karfiolt.Főleg a tejfölös karfiol levest:))Nem túl száraz a prézlitől?

Kata írta...

De régen ettem ilyet, pedig én is nagyon szeretem. Na ha találok megint normális áron, csinálok én is!

Bianka írta...

Nem lesz száraz, bár én azért eszem mellé friss tejfől, hogy még azzal is levesítsem.

Elég drága volt, mert 700 valamennyi volt kilója

Ami írta...

Nyami-nyami! Be is faltam az egészet! Imádom!

Niki írta...

Egyébként igazad van BiankA!Drága a karfiol nagyon.Nálunk egy százassal több.És hiába szeretnék kisebbet választani,nem tudok,mert a feje hiába kicsike,de rajta hagyják a nagy zöld torzsáját,ami még jobban megnyomja,és tulajdonképpen a fele szemetet fizetem ki érte.Túl anyagias lennék...????!!!

Bianka írta...

Nem egyáltalán nem. Az pirinyó karfiolom, ami majdnem elfért a tenyeremben, több mint egy kilós volt, és alig töltötte meg a legkisebb jénaimat. A fele a zöldje volt. Ez olyan, mintha a savanyúsnál a levet is ki kéne fizetni :)))))

Raindrop írta...

Képzeld, összefutottam a barikáddal itt az illatszerboltban. :)
Van kicsi is, nagy is. Köszöntem nekik, mert hát már ismerősök. :D

Karfiol, brokkoli...
Minden mennyiségben, bármikor!

Bianka írta...

:))))))))
Mi a Baumax-ba vettük még február elején. Szerelem volt első látásra.

Névtelen írta...

Szerintem ha levél nélkül árulnák, akkor jól megemelnék az árát, hogy ugyanazt a pénzt kapják érte. A krumplival meg a többi zöldséggel is megveszed a héját, persze azt nem olyan könnyű lepöccinteni róla, mint a leveleket. Én a torzsájáról lefaragom a fás "burkolatot", és karikára vágva hozzárakom a karfiolrózsákhoz. Sőt, volt hogy a levélnyeleket is belefőztem. Csilla

Bianka írta...

Mondjuk jogos a burgonyás hasonlat