2010. ápr. 4.

Boszorkánypogácsa

Szeretjük a falatnyi desszerteket és főleg, ha vendégek jönnek, nincs ideálisabb a kézre álló sütiknél. Több napig is elállnak, előre is elkészíthetőek, főleg gyorsan és könnyen.

Ízét valójában a linzeréhez tudnám hasonlítani, formailag is majdnem hasonló. Arra viszont még mindig nem jöttem rá, milyért hívják boszorkánypogácsának. A netről néztem le a receptet pár hete. Valami eldugott cseh honlapon volt, ha jól emlékszem, ahonnan másolni nem tudtam, így cetlire jegyzetelve mentettem el :) Fűszerezésben változtattam benne, hogy jobban passzoljon az ízlésünkhöz.

1 citrom – 25dkg margarin – 15 dkg cukor – 4 tojás – 45 dkg liszt – lekvár – darált dió – egész dió – 1 vaníliás cukor – 1kk. rum – 1mk. fahéj – csipet só A puha, inkább olvasztott (mikróban) margarint habosra keverjük a cukorral, citrom reszelt héjával, citrom levével, rummal, fahéjjal, van. cukorral és egy csipet sóval. Majd sorba hozzáadjuk a 4 tojássárgáját. A fehérjét ne dobjuk ki, mert a végén felhasználjuk. A keverékünkbe beledolgozzuk a lisztet is.
Az egész diót durvára vágjuk és összekeverjük a darálttal. A tésztánkból nagyobb dió nagyságú golyókat formázunk. Belemártjuk a tojásfehérjébe, majd megforgatjuk a dióba. A közepébe formázunk egy lukat és enyhén meglapítjuk. Tényleg enyhén, hogy jócskán maradjon magassága. Olajozott-lisztezett, vagy sütőpapíros tepsibe tesszük és 180 fokon világosra sütjük. Ahogy kivettük még forrón tegyünk mindegyik közepébe egy kk. lekvárt. Én szilvát, mert az volt kibontva :)

11 megjegyzés:

Niki írta...

Ennek másik neve is van,de most nem jut az eszemben.Nagyon szépek lettek,és ha nem haragszol viszem a receptet:)))

Jah,és kiszolgáltam magam-köszönöm szépen-vettem belőle egy párat:-DDDDDD

Bianka írta...

Egészségedre :)))), finom volt?
Remélem nektek is annyira fog ízleni, mint nekünk ;)

Livi írta...

Nyammmm nyammm :) Kérek még :D

Bori írta...

Én ugyanezt készítettem el régebben Thumbprint Cookie néven, azaz, "ujjlenyomat süti" - olyan, mintha az ujjlenoymatodat hagynád benne. Én egy amerikai oldalon találtam :-) De finom ám nagyon...

Kata írta...

Bianka, jól néz ki, nekem a leírás alapján jónak tűnik.

Kellemes húsvétot kívánok nektek!

Bianka írta...

Köszönöm :)

Andi írta...

Nagyon jól hangzik, meg is csinálom majd!

Niki írta...

Bianka!Egyetlen kérdés,épp most jegyzetelném a recit,de azt nem írtad hogy mennyi dió?Egy 20 dkg-nyi elég lenne?

Bianka írta...

Jó kérdés, mert nem mértem le. De biztos volt annyi. Inkább több legyen a darált, mert az jól rátapad. És óvatosan, mert ahogy a tojásfehérje éri, benedvesedik és csomós lesz.

Niki írta...

Köszke:))))

Latsia írta...

Huszárcsók a másik neve, de mindegy is, tökéletes lett Bianka, nagyon ügyes vagy, olyan szabályosak!