2010. ápr. 30.

Pulykás négyszögletű kosarak, inkább virágláda :))))


Néha szükségünk van, a már ezerszer evett és főzött ételeinknek, hogy új dizájnt adjunk, mert ennek következtében olyan érzésünk van, mintha teljesen más ételt ennénk, kilépve a megszokott monotóniából. Családunkat is meglephetjük és tényleg észre sem fogják venni, hogy most ugyanazt eszik, csak más köntösben. Emlékeztek készítettem a Pulykás pitét, ami nagyon ízlett a férjemnek. Hát újra elkészítettem neki, csak más kialakításban :).
A hús alap elkészítését ITT találjátok. Szükségünk van még levelestésztára és tojásra

Fogjuk a levelestésztát, nyújtsuk ki, majd vágjunk egyenlő négyszögekre. Az kettőből szeljünk csíkokat és készítsünk a többi két szélére két darab csík felhasználásával egy peremet. Minden csíkot kenjünk be egy felvert tojással. Majd a másik két oldalát hajtsuk rá, úgy, hogy a hajtás alá is tegyünk egy csíkot. Nos, remélem érhető voltam, de ha nem akartok vele ennyit pepecselni, akkor simán hajtsatok egy peremet a négyszög oldalaival. Csak akkor nem lesz olyan magas. Mindig kenjük tojással, mert az tartja majd össze. A végén halmozzuk bele a húst és szórjuk meg sajttal. 180 fokon süssük készre.

12 megjegyzés:

Maryenne írta...

Nagyon aktív vagy Bianka! Csodásan néz ki!:)

Melinda írta...

Csuda jól néz ki! És a ragud is nagyon finom is lehet!

mandy tarragon írta...

Juj, de jól néz ki :)

@ndre@ írta...

Nagyon jól néz ki :)!

Agi27 írta...

Nagyon tudsz kreatívkodni, le a kalappal ... :)

Liza írta...

Van a mélyhűtőmben levelestészta, azt hiszem tudom már mit készítek belőle...
Nagyon guszta!

Niki írta...

jaj,de nagyon szeretem az ilyen hússal töltött tésztákat:)Nagyon guszta:-DDD

szepyke írta...

Én kérek ilyen virágládát!:) Ha lehet kettőt!:)

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Mindnekinek küldök :)

Andi/cuki írta...

Belendültél Bianka, nem győzlek olvasni!:-))
Szuper ez is ,meg a pogid is az volt, meg a tegnapi mekegszendi, nagyon ötletes vagy!?.))

andi írta...

ez egy jó ötlet,köszönöm!!!!:)

Andi írta...

Miket alkotsz megint te lány!! :-)
Fantasztikus!