2010. dec. 14.

Krumplis, tésztájában szalonnás lángos

Ez a lángos az ízlelőbimbók skáláján a brutál, hiper szuper státuszt kapná. Már maga a lángos is egy fenomenális találmány, de ez a változat mindent visz :) Teljesen átveszi a szalonna ízét, így a sóval is bánjunk óvatosan. Elég egy kis tejföl, sajt és kész is a remek vacsora, vagy egy sűrű leves mellé másodiknak is ajánlom.

1,5 dl tej + tej – 3 dkg élesztő – 3 dl tejföl – 1 kiskanál cukor – 2 közepes burgonya – 50 dkg liszt – 2 tojássárgája – só – 1 ujjnyi főtt, füstölt császár szalonna – olaj a sütéshez – tejföl és sajt a tetejére Felfuttatjuk az élesztőt (1,5 tej, cukor, 2 kiskanál liszt, meleg hely). A burgonyákat, kockákra vágva megfőzzük, majd krumplinyomóval összetörjük. Még melegen hozzáadjuk a többi hozzávalót és a felfutatott élesztőt. A császár szalonnát, miniatűr kockákra vágjuk és hozzákeverjük a masszához. A sóval óvatosan bánjunk, mert a szalonnának is van egy alap sóssága. Az egészhez, még annyi langyos tejet adunk, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. A robotgép csigás végével dagasszuk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük.
Ha megkelt, olajozzuk be a munkapultot és olajos kézzel szaggassunk öklömnyi darabokat, majd óvatosan húzogassuk ki. Tegyük az olajos felületre még vagy 10-15 percig pihenni. Bő forró olajban süssük készre. Nem kell sok idő.

12 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Nyami, de jó kis diabetikus finomság! Vállalnám :-)

egycsipet írta...

Hmm, ez finom lehet, de még mennyire! ;)

Maryenne írta...

Most nyeltem egyet nekem így magában jöhetne ebédre!:)

Erinacea írta...

Szuperjó, ez kell ebben a marha hidegben!

Zsiri írta...

Hú milyen régóta rágja a fülemet a Zuram egy jó lángosért! Ki is próbálom :)

Csibe írta...

Hú, Bianka, el sem hiszed, hogy most mennyire megenném :)

Ditta írta...

Forró tea,lángos,isteni,nagyon guszta:)

szandra írta...

Ajj de ennék ilyet! Aszta!!!!

Viki írta...

Én, ha lehetne akár minden reggelire ezt készítenék, de sajnos az olajat (inkább az illatát is, vagy sem) nem tudom elviselni, ill. fogyasztani.
Nagyon imádom a lángost, de emiatt sajna soha sem készíthetek. Most sírok.............................

Krisztina konyhája írta...

Nagyon guszta és a szalonna bele, szuper! Jöhetne vacsira :)

mariam írta...

Étvágygerjesztő látvány!! :-)

Foodafok írta...

Minden mennyiségben jöhet! Csak csinálni ne keljen. Amúgy, a jó lángos recept 7pecsétes Titok.