2010. máj. 5.

Burgonyával rakott csirke


Valami könnyen összedobható ételben gondolkodtam, mert annyira álmos voltam egész nap a reggeli hajmosásos kelés miatt, hogy kemény konyhai fizikai munka szóba sem jöhetett.
Viszont enni kell, persze tudom rendelés is van a világon, de még mielőtt állva elaludtam volna vettem ki a csirkét a fagyasztóból :))))

1 csirkemell – 4-5 nagyobb burgonya – só – bors – pirospaprika – egy nagy tejföl – 2 kisebb kanál liszt – 1 tojás – hagyma – paprika – sajt - kolbász

A csirke mellett vékony szeletekre szeljük, enyhén megklopfoljuk. Megszórjuk sóval, borssal. A burgonyát megpucoljuk, majd vékony karikákra vágjuk.
Egy kivajazott jénaiba fektetünk egy sor burgonyát, rá vékony szeletekre szelt hagymát és karikákra vágott kolbászt. A tejfölből, tojásból, lisztből, sóból, pirospaprikából készítünk egy öntetet, majd a felét ráöntjük. Utána a csirkét szépen ráfektetjük, majd újra egy sor burgonya, hagyma, kolbász és ezt nyakon öntjük a maradék tejföllel. Megszórjuk sajttal, majd a jénai tetejével együtt, hideg sütőben 180 fokon készre pároljuk. Villával próbáljuk, hogy a burgonya és hús megfőtt-e. Ha igen levesszük a tetejét és készre sütjük.
(Mikróban is készíthetjük)

13 megjegyzés:

Dia írta...

Jajj,ez Isteni lehetett! És szép is!

Liza írta...

Azért félálomban is finomat tudtál alkotni!:-))

Névtelen írta...

Hú, ütős, de egyszerű, és nagyon finom lehet!:)

Tündér írta...

...hűha, csak nyelek....:))szeretem!

Ami írta...

Nagyon finom lehetett:). Meg is jegyzem a receptet, mert sokszor szükségem van az ilyen gyorsan összeállítható ételekre.

gondaanyu írta...

Ez kell nekem ! Nemcsak gyors, de picibabák hasát sem csikarja, ami most nálunk, lévén 2 hónapos unoka, alapvető szempont.

Livi írta...

Nagyon finom lehet!

Andi írta...

De jó ötlet..meg is fogom csinálni.

Andi/cuki írta...

Szuper ötlet!:-))

pitypang írta...

Ez de jó!!!! :) szeretném megkóstolni:)

egycsipet írta...

Mmm, de guszta! :))

Bianka írta...

Mindnekinek köszönöm

szepyke írta...

Ok, akkor én inkább ilyen vacsorát kérek!:))))