2010. máj. 27.

Mustáros, majoránnás, kukoricás csirkeragu tésztával

Ezt a receptet már egy hete kinéztem a NoSalty-n, de valahogy nem került rá sor. Viszont tegnap adott volt az alkalom, így elég nagy változásokkal elkészítettem a ragut. Miben is változtattam, hogy az ízlésünknek megfelelő fűszerezést használtam, meg még adtam hozzá pár alapanyagot. Az alap recept majoránna helyett tárkonyt írt, így aki szeretné, kipróbálhatja ezt a változatot is. Egy nagyon kellemes egytál étel alakult ki belőle.

Egy nagyobb csirkemell – olaj – 1 hagyma – 1 kisebb vagy fél nagyobb paprika – 2 evők. mustár – bőséges majoránna – 2 dl főzőtejszín – só – bors – pirospaprika – 1 fokhagyma – 1 konzerv kukorica – 50dekás tészta (bármilyen fajta jó) - sajt


Egy kis olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát, paprikát, majd borsóztam, adtam hozzá egy kiskanál pirospaprikát és jól-jól megszórtam majoránnával. Beletettem a csirkét, rá a két kanál mustárt, ízlés szerinti sót és belenyomtam egy fokhagymát. Egy kicsit összekevertem, majd felöntöttem vízzel. Ha megfőtt a csirke belekevertem a leszűrt kukoricát, a tejszínt és még pár percig rotyogtattam. Nem kell nagyon besűríteni, nem baj, ha leveses marad, mert a tészta beszívja. A ragut és az előfőzött tésztát jó összekeverem, majd beleöntöm egy nagyobb jénaiba, az én esetembe egy közepes tepsibe és megszórva sajttal készre sütöttem, míg egy kicsit rá nem pirult

17 megjegyzés:

Niki írta...

Hűűűűű nagyon jóóó:)A kedvencünk.Én is tárkonyt használok...nagyon szeretem a tejszínes ételekbe tenni.

Ami írta...

NEkem is teteszik! :)
Mustár+majoranna nyaaami, jöhet ebédre.

Dia írta...

Kérek-kérek-kérek! A tárkonyt Én sem szeretem, de majoránnával kedvemre való!

kempfcandi írta...

Megcsinálom a héten:D

Bianka írta...

Köszi-köszi :)

Jöhettek Lányok, mert még van. Csak egy-egy adaggal fogyott el tegnap este :), majd galambpostával küldöm a címem ;)

mandy tarragon írta...

Juj, de jól néz ki :)

egycsipet írta...

Nagyon jól néz ki!
Jesszus, de éhes vagyok... :)))

Gál Edith írta...

JÖHET!!! :)))

Andi írta...

Nekem is jöhet. Majorannára szavazok én is....

Krisztu írta...

Uh!! Ez nagyon finom lehet!!!

Livi írta...

Nagyon jól néz ki!
Én sem szeretem a tárkonyt! :) Sajnos a mustárt sem, de amúgy szuper ötlet!!! :)

Viki írta...

Ez most már nem az első eset, hogy korgó gyomorral jövök Hozzád. No most is megtette a hatást. Köszönöm, ezt meg fogom csinálni.

Juci írta...

Ismerem a receptet! Tárkonnyal szoktam készíteni!
Gratulálok remekül néz ki!

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Látom fele-fele a tárkony, majoranna javára :)))
Én szeretem a tárkonyt főleg ragú levesekbe, de a férjem nem kedveli :D

Andi/cuki írta...

Szuper ötlet, én a tárkonyt imádom, győőőőztünk!:-))

Gizi írta...

Nagyon guszta!!!!! Én bevállalom mindkét változatot.:))

Névtelen írta...

Bianka Que Ricos mostachones, parecen increibles.