2010. máj. 20.

Töltött muffin


Mikor még mumusnak számított a muffin sütés, egyszer készítettem töltött muffint porból. Nagyon ízlett nekünk, így amióta a hagyományos elkészítés is sikeres és rájöttem, hogy öt perc az elkészítése eldöntöttem elkészítem ezt a változatot is :) Az alapot megtartottam az előző receptnek, csak nem tettem bele diót és sokkal több kakaót adtam hozzá, hogy jó barnára süljön. Hidegen keverhető pudinggal töltöttem meg.

ITT található az előző recept.
Kihagytam a diót és nem tettem bele rumot meg fahéjat. A kakaóhoz még tettem pluszba még két evőkanállal, de ezt levontam a liszt javára. Vagyis két kanállal kevesebb lisztet tettem. Cukrot ízlés szerint, mert van, aki keserűbben, van, aki édesebben szereti, így kóstoljuk meg keverés közben. Én sem mértem csak az alap receptben feltüntetetthez még tettem.


A pudingot Aranka vaníliás porból készítettem, tej hozzáadásával. A leírás szerint kell elkészíteni, és hagyni egy kicsit állni.

A muffin papírt negyedig megtöltjük a csokis masszával, utána kb. egy nagyobb kiskanál pudingot teszünk a tetejére, majd befedjük megint a piskóta masszával.
Ha nem maradna pár muffin tetejére csokis (nekem kb. 3-ra) nem baj, így is nagyon finom lett és jól néz ki :)
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Szerintünk melegen a legjobb.


Mivel olyan puha volt a szivecskés muffin papír megint ki kellett bélelnem, de most keményebb fajtát vettem, mert a múltkor is 3-4 db-ot kellett egymásba raknom, ami nem igazán gazdaságos :))))

19 megjegyzés:

családi tűzhely írta...

Kérek szépen egyet:)

Kiskukta írta...

Nyami!:))

Niki írta...

Csudaklassz:)))Az uccsó kép pedig nagyon guszta:)))

Dia írta...

Guszta!
Ugyehogy Te is tudsz muffint sütni.. :-)

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

En is kerek!!!!!!!

Bianka írta...

Sok szeretettel mindenkinek küldök kóstolót

ginko írta...

Húúúúúúúú! Most azonnal harapnék bele:)Nagyon jók a fotók, abszolút elérik a céljukat...

Viki írta...

Szégyellem is magam elég tisztességesen. Húúúú ez micsoda finomság. Na ha én egyszer egy ilyet összehozok??!! De nem adom fel :))

Livi írta...

Nagyon szuperül néz ki! :)

Melinda írta...

Nagyon gusztik! Milyen jó lágy, szaftos lehet a pudingtól!

Kata írta...

Bianka, ez jó ötlet!

A kapszlikhoz: lehet kapni direkt olyat, amiben muffintepsi nélkül is lehet sütni (gondolom, te úgy sütötted, ha panaszkodsz...), azoknak vastagabb az anyaga; a puhábbik csak arra jó, hogy beteszed a spéci tepsi mélyedésébe, a tepsi úgyis megtartja...

Ottis írta...

Nagyon megkívántam, finom lehetett!

Jade írta...

Milyen otletes vagy!!!

Juci írta...

Látom, kedvet kaptál a muffinokhoz!
De tényleg jól néznek ki!

Brigitta írta...

Ó,ez mennyeien finom,szoktam én is készíteni!:))Szabad egy harapást?:))

egycsipet írta...

Húú, nagyon guszták! :)))

Linda írta...

Nagyon guszta! :)

Gizi írta...

Nagyon guszta!!! Isteni finom lehetett!! Én is szeretem a töltött muffinokat.:))

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Kata köszi az ötletet. Van muffin sütő formám, de túl nagyok és csak 6 darabos, azért sütöm papírban, de majd veszek olyat amit mondtál :D